Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Jól keres a brit kormány a Facebookon

2018.10.08. 13:21

A Facebook 2017-ben 15,7 millió font adót fizetett az Egyesült Királyságban, ami háromszorosa az előző évben kifizetett összegnek - írja a BBC.

A közösségi média óriás 2016-ban fizetett először a korábbinál lényegesen magasabb összeget, miután a brit kormány a Google után a Facebookot is rákényszerítette a normális adózásra. Az alapprobléma az volt, hogy a Facebook minden országban, ahol jelen van, a helyi reklámpiac egyik főszereplője, hatalmas összegek mennek keresztül rajta, a cég azonban ezt sokáig nem akarta tudomásul venni és csak az ír adózási szabályok szerint gondolt fizetni, arra hivatkozva, hogy a cég székhelye ott van.

A brit kormány 2016-ban tudott megállapodni a Google-lel és a Facebookkal is, hogy brit tevékenységük után is fizetnek adót. A cég angliai irodája marketingtevékenységet, értékesítési és mérnöki feladatokat is ellát az anyacég számára. A Facebook által befizetendő adó így lett 5,1 millió 2016-ban, és nőtt majdnem a háromszorosára, 15,7 millió fontra 2017-ben.

A társaság nyeresége nem nőtt ilyen ütemben: a 2016-os 58,4 millió font után 2017-ben 62,7 millió font volt. A Facebook bevétele 2017-ben 1,2 milliárd font volt. Az adócsökkentésről viszont továbbra sem tett le: 2017-ben 1,48 millió részvényt adott a munkavállalóinak, amivel csökkentette a befizetendő adóját. Brit irodáikban 1290 munkavállalójuk van, 30 százalékkal több, mint 2016-ban volt és idén év végére további ezer embert szeretnének felvenni.

A Facebook adózása Magyarországon is gond.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!