Nyomozás indul az Altus ügyében
Nyomozás indulhat a Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára vezette Altus Portfólió Kft. pénzkölcsönnyújtási gyakorlata miatt – írja a Magyar Idők a Fővárosi Főügyészség tájékoztatására hivatkozva.
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség helyt adott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) panaszának, a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentést elutasító határozatát hatályon kívül helyezte, és a nyomozás elrendelésére hívta fel a hatóságot.
![Dobrev Klára Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök felesége nyilatkozik a sajtónak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága előtt Kecskeméten 2017. november 24-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2116/21169/211699/21169920_b1bcc67f35ff202b07e91c3d84129e55_wm.jpg)
A kerületi ügyészség előzőleg megvizsgálta az MNB panaszát, és megállapította, hogy a feljelentés-kiegészítés során beszerzett, valamint a panaszban szereplő újabb adatok alapján a felvetett bűncselekmény gyanúját kizárni nem lehet.
Az MNB augusztus elején szabott ki 15 millió forint bírságot az Altus Portfólió Kft.-re "engedély nélküli pénzkölcsönnyújtás" miatt, és azonnali hatállyal megtiltotta a jogsértő szolgáltatás folytatását, egyúttal büntetőfeljelentést tett az ügyben. Dobrev Klára közleményben szögezte le , hogy
a kiszabott bírságot az orbáni politika részének tekinti.
A társaság a vizsgált kétéves időszakban csaknem 400 millió forint összegben kölcsönzött pénzt jogosulatlanul több magán- és jogi személynek, köztük a mintegy 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégének is 200 millió forint kölcsönt adott.