- Gazdaság
- Hol a pénz? podcast
- lakástakarék
- lakástakarék-pénztár
- fundamenta
- otp
- podcast
- podgazd
- ltp
- hol a pénz
Miért nyírták ki a lakástakarékokat?

Szinte egyik napról a másikra beszántotta a Fidesz az egyik legnépszerűbb magyar megtakarítási formát, a lakástakarék-pénztári szerződéseket azzal, hogy megvonta az ltp-ket olyan népszerűvé tevő állami támogatást. Mindezt ráadásul még a NER-ben is szokatlan törvényhozatali gyorsasággal, Bánki Erik ugyanis hétfőn benyújtotta a törvénymódosítási javaslatot, ami kedd este már meg is jelent a Magyar Közlönyben, szerda reggeltől pedig érvényes törvény volt.
Az, hogy ez mennyire súlyosan érintette a lakosságot, azon is látszott, hogy rögtön megindult a roham, hogy aki csak tud, megkösse a szerződését a törvény hatálybalépése előtt, és azon, hogy mennyien olvasták az erről szóló cikkeinket. Ezek két szerzőjével, Előd Fruzsival és Brückner Gergővel beszélgettünk szerdán arról, hogy mi is történt valójában, hogy mi lesz most a lakástakarékokra szakosodott cégekkel, milyen alternatívái lehetnek az ltp-knek, és hogy mi is lehetett a kormány baja a lakástakarékokkal.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
5 perce
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
30 perce
- Gazdaság
Visszaélnek a Fővárosi Vízművek nevével, adathalász üzenetekkel próbálják átverni az ügyfeleket
A társaság bejelentést tett a hatóságoknál.
tegnap, 19:59
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába
Elmondása szerint nem volt ilyen terv.
1 órája
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének
Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.
1 órája
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Címlapon
Donald Trump és Vlagyimir Putyin barátsága német atomfegyverkezéshez vezethet, megszólalt a leendő kancellár
2 órája
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában
Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.
2 órája
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét
Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.
március 1., 11:02
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye
A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.
március 1., 20:46
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá
Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.
tegnap, 17:39
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.
tegnap, 21:25
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20