Az 60 pluszos kirúgott közszolgát adómentesen lehet majd alkalmazni
A 60. életévüket betöltött, kirúgott hivatalnokokat adómentesen lehet majd foglalkoztatni jövő évtől az új adócsomag alapján – vette észre az Mfor.
Az idősebb elbocsátottakra vonatkozó szocho-kedvezmény terve már az Indexhez eljutott kormányelőterjesztésből kiderül, az ezt követő politikusi nyilatkozatok pedig már teljes eltörlésről beszéltek a 60 pluszosok esetében. A pénteken benyújtott adócsomag megerősíti ez utóbbit, annak egyik pontja szerint ugyanis a 60. életévüket a felmentésük napján már betöltött, elbocsátott közszolgák foglalkoztatásához legfeljebb a minimálbér négyszeresének megfelelő összeg szerint megállapított adókedvezményt érvényesíthetnek a munkaadók, az erre eső szociális hozzájárulási adóban (valamint a szakképzési hozzájárulásban).
Fontos, hogy erre csak addig van lehetőség, amíg az alkalmazott be nem tölti a rá érvényes öregségi nyugdíjkorhatárt. Követelmény még, hogy a közszolgálati jogviszony megszüntetéséről egy igazolást kell kiállítania a foglalkoztatónak.
Várakozások szerint a jelenleg 138 ezer forintos minimálbér 150 ezer forintra emelkedhet a jövő évtől, ha ebből indulunk ki, úgy elég magas, bruttó 600 ezer forintos fizetésig érvényesíthető lesz majd az adókedvezmény.