Egyre nagyobb pénzeken ül a bezáródó magyar elit

Az elmúlt időszakban évről évre több pénz kerül a magyarok leggazdagabb tíz százalékához. Legalább százmilliós vagyonokat birtokolnak, a kezükben levő ingatlanok ára folyamatosan nő, és egyre nehezebb bekerülni ebbe az elitklubba, ahogy onnan kiesni is. Bár pontos számok nincsenek róla, Tóth István György és Szelényi Iván szociológusok szerint ez a réteg egyre zártabbá válik, miközben ragadós a padló is: akik szegények, azok jó eséllyel azok is maradnak. Erről szól a két szerző új tanulmánya, amely a TÁRKI Társadalmi Riportjában jelent meg, és az Abcúgon foglalták össze.

A híres amerikai álom arról szól, hogy bármilyen mélyről jöjjön valaki, kellő erőfeszítéssel legyőzheti az óriási társadalmi távolságokat, és bárhová eljuthat. Ha van is erre példa, ez valójában tényleg csak álom. Az utóbbi években egy sor amerikai kutatás kimutatta, hogy a hatalom és a vagyon nagy része a legfelső egy, sőt 0,1 százaléknál összpontosul. Az ilyen egyenlőtlen társadalomban az érdem, a szorgalom és a tehetség helyett az öröklés és a kapcsolatok szabják meg az előrejutást.

Még újabb vizsgálatok szerint azonban nemcsak a felső egy százalék és a maradék 99 között van óriási szakadék. Ugyanígy merevedik a határ az amerikai felső középosztály, vagyis a felső 10-20 százalék és a többiek között is. Néhányan a középkorból kölcsönvett kifejezéssel, rendiesként írják le ezt az élklubot, amely

• magáévá teszi az összes pénz és vagyon jelentős részét, amit aztán saját utódainak örökít tovább,
• eséllyel szerzi meg az elit egyetemek diplomáját, belépőt váltva ezzel a legjobban fizető állásokba,
• a házasodási szokásaival is őrzi a pozícióját: a pénz megtalálja a pénzt.

Kérdés, a magyar társadalomban is ennyire “ragadós-e a plafon”, ugyanígy őrzik-e a helyüket a legfelsőbb rétegek, és vajon “ragadós-e a padló”, ahol a legszegényebbek vannak. Vajon nálunk is vastagodik a fal a felső középosztály és a többiek között? Bár itthon kevés adat van erről, Tóth István György és Szelényi Iván ezekre a kérdésekre próbáltak választ adni a TÁRKI idei Társadalmi Riportjában. Az alábbiakban összefoglalt tanulmányt itt olvashatja el, itt pedig elérhető az egész kötet is.

Nehéz előrelépni

Általában összefügg, hogy egy társadalomban mekkorák a jövedelmi különbségek, és mennyire könnyű előrejutni. Ez érthető, hiszen ha nagyobb a szakadék a jövedelmi csoportok között, azt nehezebb is átugrani. Ezért van az, hogy a híresen egyenlő skandináv országokban magas a mobilitás, tehát egy alsó középosztálybeli svéd vagy dán gyerek valószínűleg jobb sorsban reménykedhet, mint a szülei. Az ehhez képest egyenlőtlennek számító Egyesült Államokban a mobilitás is alacsonyabb.

Alan Krueger amerikai közgazdász ebből az összefüggésből rajzolta meg a Nagy Gatsby-görbét, ahol a függőleges tengely a mobilitást, a vízszintes pedig az egyenlőtlenség nagyságát mutatja. Néhány ország azonban meghazudtolja a szabályt, például Magyarország is, ahol egyszerre alacsony a jövedelmi egyenlőtlenség és a mobilitás.

A magyar jövedelmi egyenlőtlenségek először a nyolcvanas évek második felében harapództak el igazán, amikor a keleti kereskedelem összeomlott, a szocialista nagyvállalatok csődbe mentek vagy magánkézbe kerültek, a munkanélküliség pedig növekedni kezdett. Mindez a rendszerváltás után csak fokozódott, amit akkoriban korkedvezményes nyugdíjazással, leszázalékolással és segélyekkel próbáltak megoldani. Leginkább a jól képzett fiatalok tudtak felszínen maradni.

2004 és 2008 között aztán csökkentek a jövedelmi különbségek, amiben a szerzők szerint fontos szerepe volt az újraelosztási politikának: nőttek a felső középosztály adóterhei, több jutott az alsó középosztálynak. A 2008-as gazdasági válság aztán megszakította ezt a folyamatot, 2013-ig újra nőni kezdtek az egyenlőtlenségek, egyre többen szegényedtek el.

Az egyenlőtlenségek mértékéről úgy is képet kaphatunk, ha a jövedelmek alapján tíz részre osztjuk a társadalmat, és megnézzük, az összes jövedelem hány százaléka jut a különböző tizedekhez. A legfelső tized részesedése 1982 és 2003 között folyamatosan nőtt, különösen a rendszerváltás után. 2005 és 2009 lözött ismét csökkent, majd megint nőtt, és bár nincsenek 2014-nél frissebb adatok, a szerzők szerint azóta is nőhetett. Ráadásul a valóságban ennél biztosan több pénz van a leggazdagabbaknál, hiszen százezres nagyságrendben vannak köztük olyanok, akik meg sem jelennek az országos felmérésekben.

Ennek ellenére a magyar társadalom nemzetközi szinten nem számít durván egyenlőtlennek, legalábbis jövedelmi szempontból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mobilitásban is jól állnánk. Az OECD 2018-ban vizsgálta, milyen eltérések vannak a magyar apák és gyermekeik jövedelmi helyzete között.

Ebből az derült ki, hogy a padló és a plafon is ragadós: ahogy alulról nehéz kikecmeregni, úgy felülről is nehéz leesni. A legfelső kereseti negyedből Magyarország mellett az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Luxemburgban különösen nehéz kikerülni. Az alsó középosztály gyermekeinek pedig Németországban és Magyarországon van nagyobb esélye lefelé csúszni, mint felfelé törni.

A generációk közti előrelépést Magyarországon nagy mértékben az oktatási rendszer állapota akadályozza, ahogy arról korábban is írtunk.

Százmilliókon ülnek

Mit lehet tudni a leggazdagabb tíz százalékról? Röviden: nem sokat. Az eddig elkészült kutatások maximum a felső tíz százalék alsó felét tudták megragadni, így a szupergazdagokról szinte semmilyen információnk nincs.

Az adóbevallások elemzése alapján 2014-ben azok a háztartások fértek be a top tíz százalékba, amelyek évente legalább 5-6 millió forintos jövedelmet tudtak felmutatni. Kik tartoznak ide?

• Éves nettó 5-15 milliós bevétel háztartásonként, 50-70 milliós vagyon. Jobban fizetett értelmiségiek, mérnökök, orvosok, kisebb, de jól menő vendéglátóhelyek vezetői, közepesen és jobban menő ügyvédek, közjegyzők, alsó és középszintű vezető állami alkalmazottak.
• Éves nettó 15-35 milliós bevétel háztartásonként, 50-300 milliós vagyon. Menő ügyvédek, vezető kórházi orvosok, közepes vállalkozók, menedzserek, nagyobb önkormányzatok vezetői, választott politikai vezetők egy része, sikeres médiaszemélyiségek. Ők már nem jelennek meg a statisztikai adatfelvételekben.
• Éves 35-300 milliós bevétel háztartásonként, legalább 300 milliós vagyon. Nagyvállalkozók, topmenedzserek, művészek, sportolók, feltalálók, műgyűjtők. Róluk végképp semmit sem tudni az adatokból.

Kérdés, hogy ez a felső tíz százalék Magyarországon is ugyanúgy rendiesedik-e, ahogy az Egyesült Államokban látszik. Tóth és Szelényi szerint erről leginkább feltételezéseink lehetnek, de sok minden szól a bezáródás mellett:

• A rendszerváltást követő gazdasági átalakulás csak megnövelte a különböző iskolázottságú emberek közti egyenlőtlenséget, ezzel megnehezítve az előrelépést.
• Egyre nagyobb a vagyon-átörökítés szerepe. Ennek főleg az az oka, hogy az ingatlanpiac árrobbanásai a nagyobb városok elit negyedeit érintették kedvezően. Az itt élő, eleve jobb helyzetűek kezében így még nagyobb vagyon összpontosul, amit tovább is tudnak örökíteni. Közben viszont a falusi, kisváros ingatlanok értéke inkább csökkent.
• Egyre erősebb a hátrányok iskolai átörökítése, ahogy azt a PISA-mérések is kimutatták.

Tóth és Szelényi szerint a felső tíz százalék megerősödése a politikai viszonyokat is nagyban befolyásolta, hiszen ez a réteg a mostani kormányzás folytatásában érdekelt.

(Borítókép: Pixabay)