Hová tűnt a Kínából rendelt csomagom?
![D KOS20171024013](https://kep.index.hu/1/0/2138/21388/213883/21388388_cfe7c82f5c24130b1ef75eb8d979d45e_wm.jpg)
További Gazdaság cikkek
-
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
- Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
- Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
- A Mol-csoport újabb lépést tett karbonlábnyomának csökkentése érdekében
- Matolcsy György elárulta, milyen nagy tervet nem sikerült elérni
A kínai csomagok kapcsán zavaros összeesküvés-elméletek keringenek.
- Az egyik szerint semelyik nemzeti kormány nem érdekelt abban, hogy a helyi fogyasztók a helyi kereskedők helyett a kínaiaktól vásároljanak, így senki nem támogatja azt, hogy a zavaros, amúgy is sok emberi erőforrást igénylő kínai csomagküldést és vámkezelést gördülékennyé tegye.
- Egy másik pletyka szerint a kínai csomag is olyan, mint a reptéri bőrönd, vagyis
amikor nincs ott a gazdája, és a csomagkezelő sincsen bekamerázva, ráadásul
tudja, hogy nincs megfelelő nyomkövetési rendszer akkor, aki csak teheti,
szívesen dézsmálja meg az ilyen küldeményt: elektronikai cikket, ruházati
terméket, telefon-kiegészítőket.
Pedig vélhetően nem érdemes nagyon mögöttes szándékot vagy szervezett bűnelkövetést vizionálni, viszont sok bosszúságtól megkímélheti magát az, aki ismeri a Kínából rendelt küldemények nyomkövetési és vámkezelési szabályait.
Kis karácsony, nagy karácsony
Jön az európai webkereskedelem szempontjából csúcsidőszaknak számító karácsony, és már előre retteg mindenki, hogy vajon az idén miként bírja az állami Magyar Posta és a piaci csomagkézbesítési cégek a nagy rohamot.
Felgyorsítja a kínai csomagok kézbesítését a Magyar Posta
Létrehoznak egy kínai-magyar vegyesvállalatot és egy európai elosztóközpontot.
Mivel Kínából nem ritkán négy-öt hét egy küldemény megérkezése „normál” úton, és az expressz feltételek mellett ugyan mindez sokkal gyorsabb, de ezeknél a megoldásoknál a csomagküldés sokszoros díja elviszi a kínai áru árelőnyét, így valójában már éppen a határán vagyunk annak, hogy ajándékozási céllal egyáltalán érdemes legyen böngészni az útmutatókat, a webkereskedők ajánlatait.
Ugyanakkor nemcsak a karácsony miatt, hanem a mind sűrűbb nagy leértékelések, a fekete péntek vagy a szinglik napja rendezvényekhez hasonló akciók miatt is érdemes lehet felkészülni a szabályok megismerésével. Mi egy visszatérő olvasói panasz alapján azt próbáltuk körbejárni, hogy mire lehet számítani az idén, és miként követhető nyomon a küldeményünk.
Hatalmas kínálat
Nem viszi ki a levélküldeményeket a posta
Egy Pest környéki postán azt mondta egy alkalmazott, többek közt az Erzsébet-utalványok miatt nincs kapacitás, be kell menni a küldeményekért. A posta szerint szabályosan járnak el.
A nagy kínai webkereskedők óriási forgalmat bonyolítanak, mindent kínálnak és immár rengeteg van belőlük. Több nagy kínai aggregált oldal már magyar nyelven is kínálja az olcsó kínai árut a magyar vevőknek. Ilyen a teljesség igénye nélkül az AliExpress.com, a Made-in-China.com, a Wish.com és a GearBest.com, amely oldalakon tényleg minden elérhető. Ha ráklikkelünk ezekre a szájtokra, láthatjuk, hogy mindenki készül a black fridayre, és mindent bedob, ami a magyar vásárlók szemének-szájának ingere, kedvezményeket, kuponokat, visszatérítéseket, jutalmakat (például azért, ha értékeljük a megkapott terméket, vagy különösen azért, ha videót töltünk fel arról, hogy mekkora a családban az öröm a csomag kibontásakor).
![GettyImages-1031208340](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2138/21388/213882/21388278_59974866ef2cbdf3b1a7eab63c252d12_wm.jpg)
A milliónyi olcsó áru között tényleg minden elérhető, a pár dolláros kütyü, a hűtőmágnes, a ruhanemű, a szerszám, a technikai cikkek, de akár a nagy munkagépek vagy a százas-ezres kiszerelésű tömegáru is.
Transzparens rendszerekben
A maga módján minden áttekinthető, a termék ára, a csomagküldés alternatívái és díjai, sok oldal még az esetlegesen felmerülő forgalmi adó terhekre vagy a vámkezelési szabályokra is figyelmeztet. Egyre több a magyar nyelvű oldal, van, aki tud forintban is számolni, de azért az esetleges ügyintézésnél, panaszkezelésnél hamar kiderül, hogy a rendszerek inkább sablonokkal, panelekkel dolgoznak.
Átlátszó trükkök természetesen vannak, lecsaphatunk úgy az ingyenes árura 2500 forintos csomagküldéssel, hogy az egy héttel korábban még 1500 forintba került, de akkor még csak 1000 forintos csomagküldési díjjal. Természetesen nagyon sok a rendkívül gagyi cucc, de azért miért is várnánk csodát, ami olcsó, az miért ne lenne B vagy D kategóriás, és az rendszer annyiban nagyon korrekt, hogy az ügyfelek általában bármely minőségi panasz vagy az áru meg nem érkezése esetén könnyen érvényesíthetik anyagi igényeiket.
Áfa, vám
Ami tizedannyiba kerül, abba jellemzően az is belefér, hogy néha a vevők nem gondolják át előre, hogy forgalmi adót, esetleg vámot, vámkezelést is kell fizetnünk. Itt a főszabály az, hogy az e-kereskedőtől rendelt, 22 euró alatti áru teljesen áfa- és vámmentes, a 22,1 és a 150 euró értékű küldemény után 27 százalékos áfát kell fizetni, míg efelett a vonatkozó vámtételt (például 10 százalékot) és a 27 százalékos áfát. A vámérték meghatározásához a szállítási költség is hozzátartozik.
![Külföldről érkezett küldemények feldolgozását végzik a NAV szakemberei a Magyar Posta Zrt. Nemzetközi Posta Kicserélő Központjában Budapesten 2017. október 24-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2138/21388/213885/21388570_caa464f4796bc1aad9803d3327fa55e3_wm.jpg)
Ha a Magyar Posta vámkivetési megállapítással záruló vámkezelést végez, ennek eleve van egy 3500 forintos fix díja is, de ha bizonyítani tudjuk, hogy mi tényleg csak 20 eurót fizettünk egy esetlegesen értékesebbnek tűnő áruért, akkor ezt jelezhetjük, és jó eséllyel mentesülünk a vám megfizetése alól. Ugyanakkor semmiképpen ne adjunk hamis bizonylatot, mert a vámcsalás nem iskolás tréfa, hanem bűncselekmény.
A szállítás
Jellemzően a csomagok szállítása sem drága, a 4-5 hét időigényű klasszikus tengeri szállítással, a legtöbb áru esetében 1-2 euró költséggel megússzuk, míg a gyorsabb, 2-3 hetes konténeres-repültetős logisztika esetén magasabb a díj, az expressz szállításoknál pedig akár tízszeres is lehet, ezt emiatt nem sokan választják.
A tömeges értékesítést folytatóknál a csomagküldés díjterhelése elég transzparens, a kisebb, egyedi értékesítők szoktak azzal trükközni, hogy a 21 eurós összárból nem az áru a 19 euró és a csomagküldés a 2 euró, hanem fordítva, mert így az eladóknak a webkereskedőnek kisebb jutalékot kell fizetniük. Az egész rendszerben azonban van egy igazán nagy potenciális bosszúság: az, ha nem érkezik meg áru. Ha így járunk, nem ér bennünket anyagi veszteség, mert visszatérítik a kereskedők a már kifizetett árut, de azért ez mégiscsak időveszteség, utánajárás. Ezért mind a webkereskedők kínálnak nyomkövetést, mind a vevők keresnek ilyet. Csakhogy: nem minden nyomkövetés, ami annak látszik. Azok a rendszerek (például a Wish), amelyek azt ígérik, hogy minden szállításhoz adnak nyomkövetési szolgáltatást, még nem feltétlenül jelentik azt, hogy valóban Magyarországon is követhető a küldemény útja.
Több formula
A Magyar Posta a 2 BETŰ + 9 SZÁM + 2 BETŰ kódokat ismeri fel, erre hajlandó csak panaszt felvenni. Ugyanakkor ha a Magyar Posta rendszerétől eltérő, a kínai szájtok által felajánlott, például LVS kezdetű nyomkövetési kódokra keresünk rá, a Posta nem ad információt. Ezeket amúgy állítólag más országok nemzeti postái sem ismerik, mert ezek valójában nem csomagokat, hanem zsákokat jelölnek.
![Külföldről érkezett küldeményeket szortíroznak a Magyar Posta Zrt. Nemzetközi Posta Kicserélő Központjában](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2138/21388/213885/21388576_8951489a869624f594b4043dffaf45a8_wm.jpg)
A webáruházak zsákokba, konténerekbe rakják a megrendelt árut és ennek az egységnek adnak egy azonosítót. A zsákok, konténerek azonosítószámára való rákeresés tehát abban ad csak eligazítást, hogy a küldeményeket tartalmazó zsák hol jár, és amikor megérkezik az Európai Unióba, például Magyarországra, akkor a rendszer annyit jelez, hogy innentől a Magyar Posta viszi tovább a küldeményt. Természetesen a gyanakvó állampolgár megkérdezheti: oké, de ha ez így van, attól még el kell lopni? Vagyis miért nem érkeznek meg ezek a csomagok rendszeresen?
Közönséges levél
A kérdés jogos lehet, de nem ellenőrizhető. A Wish vagy az AliExpress oldalán rendelt termékek ugyanis a legtöbb esetben közönséges levélként érkeznek, ezeket pedig sem Magyarországon, sem másutt nem regisztrálják. Így nincs nyoma az egyes küldemények postai életútjának. A közönséges leveleket a posta simán a levélládába kézbesíti, vagy ha a levélláda méretét meghaladja a küldemény, akkor értesítést kap az ügyfél, hogy küldeménye érkezett.
Néhány webáruház esetében kérhető pluszszolgáltatásként nyomkövetés a megrendelt termékhez. Amennyiben valaki él ezzel a lehetőséggel, akkor a nemzetközi nyomkövető rendszerek, köztük a magyar is, mutatja, hogy merre jár a küldemény. A tapasztalatok szerint azonban a magyarok jellemzően nem kérnek pluszszolgáltatást a megrendelt termékekhez, mivel épp azért rendeltek, mert olcsóbban jutnak hozzá, mint itthon. Sajnos az is előfordul, hogy a külföldi weboldal úgy reklámozza a saját nyomkövetési szolgáltatását, mintha az valóban pluszszolgáltatás lenne. Ez megtéveszti a magyar fogyasztót, aki aztán csalódottan veszi tudomásul, ha mégsem érkezik meg a csomag és olyan szolgáltató sincsen, aki bármit tudna róla.
Borítókép: Külföldrõl érkezett küldeményeket szortíroznak a Magyar Posta Zrt. Nemzetközi Posta Kicserélõ Központjában Budapesten 2017. október 24-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen
Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.
február 6., 06:59
- Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel
Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.
február 8., 12:49
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
29 perce
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025
Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.
február 7., 09:31
- Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra
Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.
február 6., 15:25
- Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re
Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.
február 7., 10:04
- Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg
A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.
február 7., 09:29
- Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni
Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.
február 7., 07:19
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája