Új saját márkát vezet be a CBA
![BJASZ20150422105](https://kep.index.hu/1/0/2176/21762/217628/21762876_162b4dbbce326d07814ee443c68bf4e8_wm.jpg)
A következő időszakban jó pár helyen fejlesztenek, például az online kereskedelemben igyekeznek nagyobb piaci szeletet kihasítani, és megújítják a CBA saját márkáját is – mondta a Portfolio.hu-nak adott interjújában Lázár Vilmos, a CBA elnöke.
Lázár szerint megerősödött a hazai kiskereskedelmi piacon a konkurencia, és ahogy "nagyobb teret kaptak a multinacionális láncok, át kellett alakítani az üzleti elképzelésünket, a stratégiánkat, és beláttuk, hogy nem álmokat kell kergetnünk, hanem a realitásokban gondolkodni." Lázár azt mondta, korábban az volt az álom, hogy a hazai kereskedők kezében összpontosuljon a magyar kiskereskedelem jelentős része, de ma már erre csak akkor van esély, ha valamelyik nagy szereplő kivonulna a piacról.
Az interjúból kiderül, hogy évekkel ezelőtt, még Baldauf László elnöksége idején a CBA-nak volt egy olyan elképzelése, hogy CBA Cent néven indítanak egy hazai diszkontot, de ez végül nem jött össze, mert be kellett látniuk, hogy az a kereskedelmi nagyságrend nem áll rendelkezésünkre, amivel egy Aldi vagy Lidl rendelkezik, amelyek sok ezer egység forgalmát tudják maguk mögött.
Az interjúból kiderül még, hogy
- A CBA Pirost jövő év elején vezetik be, frissítve ezzel a saját márkás termékeik kínálatát.
- A munkaerőhiányra és a diszkontok magasabb bérszinvonalára az lesz a válaszuk, hogy egyre nagyobb számban vezetnek be önkiszolgáló kasszákat és fejlesztik az informatikai hátteret, de a béremelést se lehet megúszni, ezt viszont a forgalom növekedése miatt ki lehet termelni.
- "Magyarországon 1-2 százalék az online forgalom részaránya az FMCG-ben, Közép-Európában 3-4, Ázsiában 10 százalék, de a bővülés jelentős, az OnlinePríma is évről évre két számjegyű növekedést produkál".
Borítókép: Jászai Csaba / MTI.