Judit
3 °C
7 °C

Megszűnik a cafeteria az Országos Széchényi Könyvtárban

2018.12.07. 12:14 Módosítva: 2018-12-07 13:53:24

Jövő évtől megszűnik a cafeteria az Országos Széchényi Könyvtárban, a dolgozók SZÉP-kártyán sem kapják meg az eddigi juttatás összegét, ami az eleve alacsony bérek miatt sok dolgozónak nettó tíz százalék körüli fizetéscsökkentést jelent – erről elsőként róla az RTL Klub híradója számolt be.

Az OSZK körülbelül 400 embert foglalkoztat, jelentős részük a közalkalmazotti bértábla szerinti bruttó 180 500 forintot kapja, amit kiegészít a bruttó 20 ezer forintos kulturális bérpótlék. Mindkét összeg növekszik valamelyest a közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött évekkel, de a dolgozók legnagyobb hányada ennyit, azaz nettó 150 ezer forint alatti összeget visz haza havonta. Diplomás, nyelveket beszélő könyvtárosok is kénytelenek beérni 166 ezer forintos nettóval, vagyis nekik arányaiban sokat számított, nagyjából egy 13. havi fizetésnek felet meg az évi bruttó 200 ezer forintos cafeteria. 

A könyvtárban 2010-ben még közelítette az évi bruttó 300 ezer forintot a béren kívüli juttatás éves összege, később ezt szállították le 200 ezerre (kb. nettó 140 ezer), most pedig teljesen megszűnik. Ez biztosan több, mint puszta rémhír, ugyanis egy az OSZK-ban dolgozó olvasónktól megkaptuk levélben a könyvtár vezetői értekezletéről az alkalmazottaknak küldött, Tüske László főigazgató által szignózott kivonatot, amelynek második pontja az, hogy

2019-ben nem lesz cafeteria.

Cikkünk megjelenése után egy szintén az OSZK-ban dolgozó olvasók azt írta az Indexnek, az intézményben az a hír járja, hogy azbesztmentesítésre és a villanyszámla kifizetésére kellett a dolgozók cafeteriapénze. "Sajnos mivel rendkívül alulfinanszírozottak vagyunk, egyáltalán nem lenne meglepő" – tette hozzá. Az OSZK-ban egyébként jövő hét kedden lesz összdolgozói értekezlet, amire a közalkalmazotti tanács meghívta a vezetőséget is, hogy nyilatkozzanak a valós okokról.

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete szerint jövőre a Széchényi Könyvtárhoz hasonlóan sok helyen megszűnhet a cafeteria. "Azoknál az intézményeknél, ahol az önkormányzat a fenntartó, még kisebb a mozgástér, mint egy olyan kulturális zászlóshajó esetében, mint az Országos Széchényi Könyvtár" – mondta Csóti Csaba, a szakszervezet elnöke. 

Varga Mihály pénzügyminiszter korábban azt közölte, hogy a cafeteriától eleső dolgozók a bérek emelkedésében bízhatnak. A szakszervezet szerint a közgyűjteményi és közművelődési ágazatban dolgozók 2008 óta nem kaptak béremelést. A Széchényi Könyvtárat fenntartó minisztérium az RTL Klub híradójának azt írta:

a törvénynek megfelelően a közszférában, ahogy eddig, 2019-ben is bruttó 200 ezer forint a cafeteria kerete.

vagyis a konkrét intézkedést nem kommentálták, csak az adható keretösszeget nevezték meg. Írtunk az ügyben az OSZK-nak, hogy megtudjuk, miért szűnik meg a törvény szerint adható juttatás, amint válaszolnak, frissítjük a cikket. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?