Nem jutott egyezségre az OPEC az olajtermelés csökkentéséről
Két nap után sem jutottak egyezségre a Kőolaj-exportáló országok Szervezete (OPEC) tagjai az olajkitermelés csökkentéséről. A bécsi találkozón – amelyen a nem OPEC-tag Oroszország is részt vesz – pénteken még egy fordulót tartanak, de egyelőre nincs jele annak, hogy a napi egymillió hordós csökkentét sikerülne kialkudni, amivel a kartell az olaj világpiaci árának megemelését érné el.
„Nem akarnak egyenlő mértékű csökkentést a tagok” – mondta a Bloombergnek a szaúdi energetikai miniszter. Kalid al-Falih elsősorban Oroszországot okolja azzal, hogy a csökkentésről nem született megállapodás. Ez azonban az OPEC súlyának csökkenésére is újabb árulkodó jel, hiszen nyilvánvalóvá teszi, hogy a szervezet önmagában már nem képes az olaj világpiaci árának befolyásolására. Már 2016-ban is a Szaúd-Arábia és Oroszország koordinációja volt a legfontosabb tényező. Azóta ráadásul a nagy kitermelő Oroszország mellett 75 év után az Egyesült Államok is nettó exportőrré lépett elő, márpedig ő sem tagja az OPEC-nek.
A megállapodás hiányában az olaj világpiaci ára 60 dollár alá esett. Ez most a még így is pozitív költségvetést felmutató Oroszországot nem nyomasztja annyira – különösen azután, hogy a rubel az utóbbi években sokat gyengült a dollárhoz képest, így nominális bevételei nőttek –, ellentétben Szaúd-Arábiával, amelynek olajra épülő gazdaságát egyre jobban megterheli a csökkenő olajár.
Valamiféle megegyezés lehetséges, Oroszország ugyanis nem utasítja el a csökkentést és az orosz energetikai miniszter egy kitérő után pénteken ismét Bécsben lesz. Igaz, az OPEC által Oroszorországtól kért 300 ezer hordó helyett csak napi 150 ezres csökkentést hajlandó elfogadni. Ez viszont az OPEC szerint kevés az olaj árának érdemi befolyásolásához.
Az Egyesült Államok sem érdekelt a magasabb árban, többek között azért, mert a technológiai fejlődéssel révén a palaolaj kitermelése már kevesebb pénzből is megoldható gazdaságosan, igaz, környezetvédelmi aggályok vannak vele szemben, ám a globális klímaváltozást tagadó Donald Trump vezetése alatt ez kevéssé szempont.
„A világnak nincs szüksége magas olajárakra” – üzente az amerikai elnök Twitteren az OPEC ülésének idején.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet
A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.
február 10., 16:17
- Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat
A februári nyugdíjjal együtt érkezik.
február 11., 12:22
- Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa
Éppen csak az átlag alatt vagyunk.
február 11., 09:00
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
45 perce
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
44 perce
- Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
február 11., 08:30
- Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
A kormány számol az új energiaforrással.
február 11., 05:40
- Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.
február 11., 12:28
- Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint
A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.
február 11., 06:52
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Mindeközben
Kim Kardashian olyan szűk ruhát vett fel, hogy nemhogy járni, de levegőt venni is alig tudott benne
tegnap, 10:00
- Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk
Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.
február 11., 17:08
- Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat
Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.
február 10., 14:42
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat
Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.
február 11., 14:22
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben
A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.
február 11., 18:56
- Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén
Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.
február 11., 21:01
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
45 perce
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Címlapon
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.
13 perce
- Mindeközben
Élete legszebb napjára készült, aztán kapott egy értesítést a telefonjára, és kis híján dobott egy hátast
tegnap, 07:09
- Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon
A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.
tegnap, 14:24
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10