Közel 15 millió utas járt Ferihegyen tavaly

2019.01.09. 09:06

2018-ban összesen 14,86 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Repülőtéren, 13,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban - írja azt Airportal.hu nemzetközi adatbázisok alapján. A repteret üzemeltető Budapest Airport még nem közölte a saját adatait. 

A portál megjegyzi, hogy bár a 13,5 százalékos növekedés nagyon jónak számít a régióban, a ferihegyi reptéren 2017-ben még ennél is jobban, 14,5 százalékkal nőtt az utasforgalom, ehhez képest tehát valamelyest lassult a bővülés.

A régió nagyobb repterei, amelyek közölnek adatokat a nemzetközi szervezetekkel, ennél lassabb növekedést értek el az idén. A Bécs-Schwehat reptéren 27,03 millió utas fordult meg, 10,3 százalékkal több, mint 2017-ben, a Varsó-Chopin reptéren 17,75 millió utas járt, ami 12,7 százalékos növekedést jelent. 

A legforgalmasabbak érthetően a nyári hónapok, különösen a július és augusztus voltak a Ferihegyen, mindkét hónapban több mint 1,5 millió utas volt a reptéren. Decemberben ehhez képest 1,11 millió utas járt a reptéren, 10,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A cargo-forgalom is növekedett, 14,9 százalékkal és 12 százalékkal több repülő landolt és szállt fel a Liszt Ferenc Repülőtéren. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?

5 órája

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

4 órája

  • Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.

február 10., 14:42

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

47 perce

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

33 perce

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.

február 11., 14:22

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.

február 11., 18:56

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

7 órája

  • Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.

2 órája

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Címlapon
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.

47 perce

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

Neked ajánlott