Varga Mihály vizsgálatot indított a nyugdíjak problémás utalása miatt
Varga Mihály miniszter vizsgálatot indított a legutóbbi nyugdíjutalás "során keletkezett technikai problémák okainak feltárására", derül ki egy írásbeli válaszból, amelyet Mesterházy Attila MSZP-s képviselő kérdésére küldött a miniszter, és amelyet a hvg.hu vett észre. A vizsgálat lezárása után a megállapításokról is tájékoztatja majd a szocialista politikust, ígéri Varga.
A miniszter az ügyet összefoglalva azt írja, hogy a kincstár a szokásos eljárásrendben készítette elő az utalást, de az elutalás során "technikai hiba lépett fel, amelyet napközben sikerült elhárítani", majd azzal folytatja, hogy "az utalások a GIRO rendszerének igénybevételével történnek, a GIRO tájékoztatása szerint pedig az érintettek január 11-i értéknappal a nyugdíjakat megkapták.
Hogy ebből mit érzékeltek maguk a nyugdíjasok, arról egyebek mellett ebben és ebben a cikkekben írtunk. A DK és az MSZP-Párbeszéd egyébként hétfőn egymástól függetlenül közleményt adott ki, amelyben mindkét párt(szövetség) azt állította, hogy rengetegen még mindig nem jutottak a pénzükhöz.