1,4 milliárd turista kerekedett fel tavaly
A 2018-as év záróadatait a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) Madridban ismertette, hangsúlyozva, hogy ezt a célt eredetileg 2020-ra tűzték ki.
Zurab Pololikashvili, a szervezet grúz főtitkára szerint ehhez egyaránt hozzájárult a szilárdabb gazdasági növekedés, a megfizethetőbb légi közlekedés, továbbá a technológiai változások, az új turisztikai üzleti modellek és sok esetben a könnyebb vízumszerzés is
Térségekre bontva a legnagyobb mértékű, 10 százalékos bővülést a Közel-Keleten tapasztalták, ezen kívül Afrika mutatott még átlag feletti, 7 százalékos növekedést, ez természetesen annak köszönhető, hogy ezek a veszélyesebbnek tartott térségek egy nagyságrenddel kisebb embermennyiség indul csak meg. Előbbit 64 millió, utóbbi 67 millió turista választotta úti célként a múlt évben. Európába 713 millió turista érkezett a világ más részeiről tavaly, 6 százalékkal több mint 2017-ben. A világ leglátogatottabb országai sorrendben Franciaország, Spanyolország, az Egyesült Államok, Olaszország, Kína és Mexikó voltak. A Világszervezet erre az évre 3-4 százalékos növekedést vár a turizmusban világszinten.
A turizmus ugyanis továbbra is öröm, vagy ahogy Menyhárt Jenő énekelte az Európa Kiadóval: "Egy turista mit tehet?! Örül neki, hogy itt lehet.."