Megszólalt az IKEA a Szarvasi-gyár ügyében
További Gazdaság cikkek
-
Rémes járvány sújtja Amerikát, már Európát is elérte
- Befuccsolni látszik a Tesla Cybertruck-üzlete, óriási akciókat jelentettek be
- Százmilliók forogtak kockán, többen örülhetnek ezeknek a számoknak
- Az Államadósság Kezelő Központ vezetője az Indexnek: Ez a pénz már zsebben van
- Igazán rájuk fér: régóta várt jó hírnek örülhetnek a magyar vállalatok
Az IKEA közleményben reagált arra, hogy korábbi partnere, a lámpákat és kávéfőzőket gyártó Szarvasi-gyár bajba került. A svéd bútorcég húsz évet dolgozott együtt a Szarvasi Vas és Fémipari vállalattal, és most szűkszavúan kommentálták a szakítást:
Az IKEA számára a legfontosabb a vásárlók elégedettsége, ezért a vállalat úgy döntött, hogy megszűnteti az együttműködést. Ennek oka pedig az, hogy az IKEA mindig úgy hoz döntéseket hogy az mind az üzlet, mind a vásárló számára a legjobb legyen. Legfőképpen pedig a minőség az, amiben az IKEA nem köt kompromisszumot.
Ahogy írták, jogi megfontolásból és a beszállító iránti tiszteletből az IKEA nem oszt meg további részleteket az együttműködésről. Ugyanakkor hangsúlyozták: minden közös együttműködés befejezése előtt az IKEA részletes tervet készít a beszállítóval egyeztetve az üzletmenet kifuttatásával kapcsolatban annak minden aspektusát szem előtt tartva. “Ennek célja azoknak a feltételeknek a megteremtése, hogy a partner tovább tudja folytatni működését” - írták.
Ahogy azt korábban írtuk, a 66 éves társaság már egy ideje nagy bajban van, emiatt a vezetőség már októberben leállította a beruházásokat, és a cég eszközeinek értékesítése mellett döntött. A Szarvasi márkájú kávéfőzőket és az IKEA-nak is lámpákat gyártó Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. tavaly másfél milliárd forintból fejlesztette lámpagyárát, ám ez sem segített, a nyár óta már 200 dolgozót elküldtek. Korábban elhangzott, többek között egy IKEA-megrendelésre számítottak nagyon.
![A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. üzeme Szarvason 2019. január 25-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2595/25957/259574/25957496_7d2d774394431982d298a6eb1bbb2f60_wm.jpg)
A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani. A Szarvasi márkájú kávéfőző gépekből évente 130 ezer, míg lámpából 2 millió darabot gyártott.
A szarvasi vasipari vállalkozás 2009-ben került a szombathelyi Helios Világítástechnikai Kft. tulajdonosainak, köztük Csébits Ferenc – aki jelenleg a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. vezérigazgatója is – közvetett érdekeltségébe. A jelenlegi többségi tulajdonos a szombathelyi Metálinvest Kft.-n keresztül Csébits Ádám.
A cég egyébként állami segítségre is számíthat.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)