Veszteséges a fizetős parkolás üzemeltetése Zuglóban
További Gazdaság cikkek
Ráfizetéses az önkormányzatnak a fizetős parkolás üzemeltetése Zuglóban – írja a 24.hu.
Az önkormányzat két évvel ezelőtt közbeszerzést írt ki a fizetős parkolási rendszer kialakítására és üzemeltetésére 2+2 évre, és a becsült összegnél drágább, 1 milliárd forintnál is magasabb ajánlatot adó konzorciumot bízta meg a munkával.
Ezek után az első, nem teljes évben, 2017-ben csaknem 490 millió forintos mínuszt termelt a fizetős parkolás az önkormányzatnak, tavaly pedig további 250 milliós veszteséget – derül ki azokból az adatokból, amelyeket az egyik önkormányzati képviselő, a Civilzugló Egyesület képviseletében a testületben ülő Várnai László tett közzé.
Várnai "nagykoalíciós együttműködést" vél felfedezni az abszurd konstrukció mögött, mint emlékeztet rá,
a parkolás bevezetésekor még milliárdos nyereséget ígértek, a fejlesztések leendő forrásaként mutatták be a fizető parkolást.
Az első év veszteségét még magyarázhatná az eszközbeszerzés, ekkor kellett ugyanis felszerelni a parkolóautomatákat. Ha ezeket a költségeket levonnánk, 2017-re 260 milliós plusz jönne ki a működési egyenlegben, 2018-ban viszont megugrott az üzemeltető konzorciumnak fizetendő díj, így 2018-ban is bő 200 milliós veszteség jött össze. A konzorcium tagjai egyébként a C-Ware nevű cég, amelynek egyik alapítója Kupper András, a korábbi parkolási botrányok főszereplőjeként elhíresült Centrum Parkoló Kft. fő tulajdonosa volt. A másik cég a francia hátterű Parkeon SAS, a harmadik pedig a SIS Parking Kft., melynek végső tulajdonosa Szellem Zoltán és Várszegi Zsolt. A HVG cikke szerint Szellem a kilencvenes évek közepén a Fidesz gazdasági hátországának egyik aktív szereplője volt.
A 2016-ban alapított SIS Parking gyorsan terjeszkedett a fővárosi parkolóüzemeltetési piacon az elmúlt években: 2017-ben a józsefvárosi parkolás üzemeltetésével bízták meg, aztán a XI. kerületi önkormányzattól kaptak egy megbízást, szintén egy pályázó csapat tagjaként, ezt követte a zuglói üzlet.
A kuriózumnak tűnő veszteséges fizetős parkolás egyébként nem csak Zuglóban jellemző, a 24 korábbi cikke szerint Újbudán is ez a helyzet.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A világban uralkodó bizonytalansággal beköszöntött a modern kori aranyláz
Az arany ára történelmi csúcsra emelkedett 2024-ben.
január 2., 09:19
- Gazdaság
Reagált a kormány a cikkünkre: 369 százalékkal nőtt a háztartások vagyona
Összesen 90 355 milliárd forintról van szó.
1 órája
- Gazdaság
Minden fiatal erre a hitelre csap majd le 2025-ben?
Már van elérhető munkáshitel-ajánlat, de érdemes akciókra várni.
január 2., 14:39
- Mindeközben
Schobert Norbert videót mutatott az éneklő Laráról, produkciója édesanyja szemébe is könnyeket csalt
3 órája
- Gazdaság
Sorjáznak az állami ösztönzők, de vajon enyhül-e a lakhatási válság?
Összeszedtük a 2025-ös lakhatást könnyíteni szándékozó kormányzati programokat.
január 2., 17:12
- Gazdaság
Miközben a magyar gazdaság bukdácsol, a magyar tőzsde halmozza a rekordokat
Új szereplő és több rekord is született 2024-ben a Budapesti Értéktőzsdén.
január 2., 14:07
- Gazdaság
Új év, régi szelek: beindult a fizetésemelési verseny a kiskereskedelemben
A SPAR és az ALDI is jelezte, mennyit lehet keresni náluk. Mutatjuk a számokat.
január 2., 12:57
- Gazdaság
2024 is bebizonyította: a Suzuki a magyarok autója
Ismét piacvezető a Suzuki a hazai személyautóknál.
január 2., 13:50
- Gazdaság
A következő tíz napban sem lesz tartós fagy, ami megtizedelné a kártevőket
Mínusz tíz fok alatti érték sehol sem valószínű az országban.
január 2., 14:55
- Gazdaság
Erre kell készülni: 2025-ben drágább lehet az online vásárlás
Hullámvasutazást és elbocsátásokat hozhat 2025 – már nem várnak mindenkit tárt karokkal.
január 2., 12:45
- Gazdaság
Orbán Viktor új csúcsminisztere megjelent a Facebookon
A miniszterelnök szerint kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt.
január 2., 11:07
- Gazdaság
Elköszönt Tállai András, itt folytatja a munkát
Január egytől nyolcadik államtitkári kinevezésével folytatja a munkát a politikus.
2024. december 31., 09:52
- Címlapon
Egyre nagyobb problémát okoz Magyarországon a terméketlenség
Már népegészségügyi gondot jelent.
49 perce
- Mindeközben
Kevés kínosabb videó létezik annál, mint amiben Demi Moore teljesen levegőnek nézi Kylie Jennert
7 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edina olyan előtte-utána fotókon mutatta meg fogyását, amelyek „nem Instagram-kompatibilisek”
9 órája
- Mindeközben
Kis Grófo: Ma már nem elég évente két dalt kiadni, hanem óriási munkát kell beleölni ahhoz, hogy fennmaradjon a neved
10 órája
- Gazdaság
Nyugtalanító adatok érkeztek Magyarország egyik legfontosabb mutatójáról
Nagy hatással lehet a forintra is.
január 3., 08:31
- Gazdaság
Kiderült, mennyire függünk az orosz gáztól
A V4-es országok energiakitettség nélkül is előzték Magyarországot a GKI elemzése szerint.
2024. december 31., 08:09
- Gazdaság
Már az Ersténél is elérhető a munkáshitel
A hitel 18 éves kortól igényelhető.
január 2., 06:32
- Gazdaság
Leállt az orosz földgáz ukrajnai tranzitja – van, aki örül, van, aki nem
Magyarország ellátása zavartalan.
január 1., 19:06
- Mindeközben
Szarvas Andi: Lehet mondani, hogy pénzéhes vagyok, de mindent a magam erejéből értem el
tegnap, 21:44
- Címlapon
Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt
Néhány állam óriásit bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.
9 órája
- Gazdaság
Öveket becsatolni: egekben a gáz és az olaj ára
Ezt nem csak a benzinkutakon fizetjük majd meg.
január 2., 19:04
- Gazdaság
Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt
Az Európai Bizottság szóvivője is megszólalt az ügyben.
2024. december 31., 07:47
- Címlapon
Megszólalt az egykori parancsnok, bármikor visszaállíthatják a sorkötelezettséget Magyarországon, ha szükséges
Egyelőre azonban nincs tervben, hogy így tegyenek.
1 órája
- Mindeközben
Egyre jobban hasonlít Nicole Kidmanre tinilánya, együtt buliztak most Los Angelesben
tegnap, 20:43
- Gazdaság
Orbán Balázs: A vendégmunkások nem maradnak az országban, hanem hazamennek
A miniszterelnök politikai igazgatója beszámolt 2024 legfontosabb tanulságairól is.
2024. december 31., 12:47
- Gazdaság
Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz
Mutatjuk, hogy pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.
2024. december 31., 14:52
- Gazdaság
Financial Times: Magyarország több mint egymilliárd eurót veszíthet a Brüsszellel fennálló vita miatt
A lapnak nyilatkozó közgazdász szerint még sok vita várható a 2026-os választásokig a felek között.
2024. december 31., 14:40
- Gazdaság
Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt
A ledolgozós hétvégék száma viszont nem csökkent.
január 1., 12:38
- Gazdaság
Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon
Várhatóan még az ideinél is drágább lesz a tankolás.
2024. december 31., 12:15
- Gazdaság
Itt a nagy forintrejtély, amiről Orbán Viktornak aggasztó elmélete van
A minden magyar életét érintő talány megfejtését kerestük.
január 1., 15:33
- Címlapon
Lázár János összehívta a sajtó képviselőit, bejelentésre készülhet a miniszter
Szerdán kiderül, mire készül a tárcavezető.
27 perce
- Mindeközben
Házasság első látásra: Reni váratlanul összetépte végső döntését tartalmazó levelét
tegnap, 19:43