15 százalékkal emeli a béreket a Lidl
Nagy nap ez a mai a magyar dolgozóknak, a Tesco és a Dunaferr után a Lidl is bejelentette, hogy megemeli a dolgozói fizetését. Az áruházlánc közleményében azt írja, 2019. március 1-jével átlagosan
15 százalékkal magasabb bért fog fizetni a bolti és raktári dolgozóknak.
A béremelést követően az áruházakban dolgozó eladók kezdő havi bruttó 267 ezer és 287 ezer forint közötti összeget vihetnek majd haza, míg a már három év munkaviszonnyal rendelkező eladók számára az elérhető legmagasabb bruttó havi pénzt 297 ezer forinttól 317 ezer forintig terjedhet, 8 órás munkaidőben, az alapbér melle a béren kívüli juttatásokat is beleszámolva. Erre jönnek még rá a pótlékok, amelyek összege előre nem meghatározható, de tavaly átlagosan bruttó 32 ezer forintra jöttek ki egy hónapban.
A logisztikai központokban dolgozó "komissiózó feladatkört ellátó" munkavállalók esetében a kezdő havi bruttó bér 277 ezer és 313 ezer forint között, targoncásoknak pedig 302 ezer és 333 ezer forint alakul, míg a már három év munkaviszony után előbbiek számára a legmagasabb bruttó havi jövedelem 342 ezer és 393 ezer forint között, a utóbbiaknak 370 ezer és 413 ezer forint között lehet, a fent már említett módon számolva, plusz pótlékok, amelyek tavaly bruttó 55 és 60 ezer forintra jöttek ki egy hónapban.
Az üzletvezetők havi bruttó 449-523 ezer forint között kezdhetnek, ez három év után 632-695 ezerre emelkedhet, amire még jön a tavaly átlagban havi bruttó 69 ezer forint körül alakuló pótlék. Az üzletvezetőknek emellett autót is biztosít az áruház, amelyet a dolgozó magáncélra is használhat, a cég pedig minden költséget 100 százalékban áll.
"Emellé a vállalat a Lidl Egészségprogram keretében éves szinten nagyértékű komplex egészségügyi szolgáltatást is biztosít minden munkavállalója számára, amely országszerte magánklinikai környezetben kínál számukra prevenciós és a gyógyulást elősegítő kényelmes, gyors és ingyenes megoldásokat." - olvasható a cég közleményében. A dolgozók ezen kívül 50 százalékos árkedvezménnyel vásárolhatnak a partner-üzlethálózatokban, a cég pedig 100 százalékban megtéríti a munkába járás költségeit.