Kijöttek a 10 milliós babaváró hitel részletei

29060142 10156056906411093 3199634524597540835 o
2019.03.13. 11:43 Módosítva: 2019.03.13. 13:22

Megjelentek a kormány legújabb demográfiai programjához tartozó, 10 millió forintos babaváró hitelének részletei a Magyar Közlönyben.

A rendelet szövege alapján most már egyértelmű, hogy normál banki hitelbírálaton kell majd átesni a hitel felvételéhez, és a törlesztőrészlet mellett havi néhány ezer forintos állami kezességvállalási díjat is kell majd fizetniük a pároknak. A kormány a jelenlegi hozamkörnyezetet alapul véve közel 5 százalékos kamattámogatást nyújt, így lesz kamatmentes a hitel. Ha azonban nem születik meg 5 éven belül az első gyerek, akkor (néhány kivétellel)

egy összegben kell visszafizetni az igénybe vett (akár több mint 2 milliós) kamattámogást,

és a Portfolio számítása szerint akár 8 százalékra is felemelheti a bank a hitel kamatát. A lap azt írja, a bankok számára a jelzáloghitelek reális alternatívája lehet a hitel, hiszen az állami kezességvállalás miatt nem vállalnak vele érdemi kockázatot, az ügyfelek számára pedig a személyi kölcsönök helyettesítőjeként is szóba jöhet, hiszen ezek kamatához képest még azoknak sem kell túl magas kamatot fizetniük, akik nem vállalnak új gyereket.

Egy csomó megkötés

És akkor jöjjenek a hitellel kapcsolatos részletszabályok: 

A kölcsönszerződés 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig köthető meg, a kölcsön összege nem haladhatja meg a 10 millió forintot, folyósítására egy összegben kerülhet csak sor, törlesztése csak forintban történhet.

Az igénylésének van egy csomó feltétele, ami a hitelbírálaton felül is kiszűri a rosszabb helyzetben lévő csoportokat:

  • a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét,
  • mindkét házasfél rendelkezik magyarországi lakcímmel,
  • legalább az egyik házasfél legalább 3 éve folyamatosan hazai tb-jogosult, vagy felsőoktatási tanulmányokat folytat, vagy külföldi tb-jogviszonnyal rendelkezik,
  • egyik házasfél sem büntetett előéletű (kivéve, ha a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól már mentesült),
  • egyik hazásfélnek sincs a NAV által nyilvántartott köztartozása,
  • magyar állampolgárok vagy tartózkodási joguk van,
  • ha a házaspár valamely tagja legalább egy gyermeket nevel, akkor
  • legalább az egyik házastárs az első házasságában él (az özvegyülést nem kell figyelembe venni), 8. nincsenek fent a negatív KHR-listán,
  • nem áll fenn olyan tény vagy körülmény, amellyel a közös gyermekvállalás nyilvánvalóan lehetetlennek tekinthető,
  • vállalják, hogy a kölcsönszerződés megkötését követően született vagy örökbefogadott gyerekeiket a nagykorúvá válásukig, de legfeljebb a kölcsönszerződés megszűnéséig a saját háztartásukban nevelik.

Gyerek, kamat, futamidő

Gyermeknek számítanak a várandósság 12. hetétől a magzatok és a közösen örökbefogadott gyermekek is, az igénylővel közös háztartásban élő gyermeknek azt kell tekinteni, akinek a bejelentett magyarországi lakóhelye vagy tartózkodási helye az igénylőével megegyezik. 

A bank nem számíthat fel a kölcsön elbírálásáért, folyósításáért és előtörlesztéséért díjat az igénylőnek, a kölcsönkérelmet a benyújtást követő 10 napon belül el kell bírálni. A bank által felszámított ügyleti kamat (amit az állam fizet kamattámogatás formájában) a kamattámogatás időszaka alatt nem lehet magasabb, mint a közzétételt megelőző 3 hónapban tartott 5 éves állampapír-aukciókon kialakult átlaghozamok súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 2 százalékponttal növelt értéke (ez jelenleg 2,36%x1,3+2=5,07 százalék), a kölcsön kamata a kamattámogatás időszaka alatt csak 5 évente változhat.

A futamidő nem lehet több, mint 20 év, de ebbe nem számít bele az első gyerek születése vagy örökbefogadása után igénybe vett szüneteltetés, ami maximum 3 év lehet (de csak ha a folyósítástól számított 5 éven belül kérik). 

Mikor szűnik meg a támogatás?

Ha a hitelt felvevő pár 5 éven belül nem teljesíti a gyermekvállalásra vonatkozó feltételeket, vagy már egyik fél sem rendelkezik magyarországi lakcímmel, illetve a támogatással érintett kiskorú gyermeket egyik fél sem neveli már a saját háztartásában, akkor a kamattámogatás megszűnik, a már igénybe vett kamattámogatást a jogosultság megszűnését követő 120 napon belül egy összegben, a hitelintézeten keresztül kell visszafizetni a kincstárnak (ez a Portfolio számítása szerint 20 éves futamidő, 10 millió forint és 5 százalékos kamattámogatás mellett közel 2,2 millió forint).

A járási hivatalnál méltányossági kérelem nyújtható be, pl. lombikbébi programban való részvétel vagy megváltozott munkaképességűvé válás alapján,

így a kamattámogatás megszűnése és visszafizetési kötelezettség alól felmentést lehet kapni. A kamattámogatás megszűnése után az ügyleti kamat nem lehet magasabb, mint a megelőző 3 hónapban tartott 5 éves állampapír-aukciókon kialakult átlaghozamok súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 5 százalékponttal növelt értéke (vagyis jelen helyzet alapján mintegy 8 százalék).

Ezt a magasabb kamatot kell fizetniük azoknak is, akik elválnak, ha pedig nem született 5 éven belül gyerekük, nekik is vissza kell fizetniük a már igénybe vett kamattámogatást egy összegben. 

Viszont ha új házasságot köt egyik vagy minkét fél, akkor a gyerekvállalási határidő újrakezdődik, és az általános feltételek fennállása esetén igénybevehető a támogatás.

Fizetni kell az állami kezességért

A hitelfelvevők a kölcsön fennálló összege után a központi költségvetés javára - a hitelintézet útján a havonta fizetendő törlesztőrészlettel egyidejűleg - kezességvállalási díjat fizetnek. A kezességvállalási díj mértéke évente a kezességgel biztosított fennálló kötelezettség összegének 0,5 százaléka (a maximális 10 millió forint esetében az első évben ez havi 4000 ezer forint körül lehet). 

A hitelintézet a kölcsön folyósítását követő 15 napon belül, majd az ezt követő évtől a kölcsönszerződés megszűnésének évéig minden év január 31-éig megállapítja és írásban közli a támogatott személyekkel a kezességvállalási díjjal növelt havi törlesztőrészlet összegét.A hitelintézet a kölcsön folyósítását követő 15 napon belül, majd az ezt követő évtől a kölcsönszerződés megszűnésének évéig minden év január 31-éig megállapítja és írásban közli a támogatott személyekkel a kezességvállalási díjjal növelt havi törlesztőrészlet összegét.

Így megy az elengedés

A hitelfelvevők a július 1-je után születő második gyermekük esetén a még fennálló, az aktuális kölcsöntartozás 30 százalékának megfelelő összegű, harmadik gyermekük után a teljes fennmaradó kölcsöntartozásnak megfelelő összegű vissza nem térítendő gyermekvállalási támogatásra jogosultak.

Vagyis ha megszületik a 3. gyerek, akkor már nem kell semmit visszafizetni a felvett összegből.

A gyermekvállalási támogatást a fel nem mondott kölcsönszerződésből eredő tőketartozás és kamatainak csökkentésére kell felhasználni, vagyis lényegében elengedi a tartozásukat az állam. Az erre vonatkozó kérelmet a hitelintézetnél kell benyújtani. Törlesztési hátralékkal rendelkező támogatott személyek esetén a gyermekvállalási támogatást a hátralék nélkül számolt tartozás után kell megállapítani.

Amennyiben a fentiek után még marad tartozás, a hitelintézetnek 10 napon belül változatlan futamidő mellett kell a törlesztőrészletet újraszámolni és a hitelfelvevőt erről értesíteni. A hitelintézetet az e rendelet szerinti feladatok ellátásáért az általa jogszerűen folyósított kölcsön összege után 0,8 százalékos mértékű, a december 31-én fennálló állomány után február 28-áig 0,3 százalékos mértékű költségtérítés illeti meg, amelyet a babaváró támogatásokkal együtt számol el a kincstárral.

A hitelintézet felelős az állammal szemben minden olyan kárért, amely a rendelet alapján őt terhelő kötelezettség megsértésével keletkezett. Mentesül a hitelintézet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

A nagycsaládos kocsitámogatás

A Közlönyben helyt kapott a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását részleteiben szabályozó rendelet is. Ebben kevesebb újdonság olvasható, a 10 milliós hitelhez hasonlóan 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig vehető igénybe.

(Borítókép: Orbán Viktor és Czunyiné Bertalan Judit. Fotó: Orbán Viktor / Facebook)