Matolcsy régi barátja lehet az MNB alelnöke
Orbán Viktor miniszterelnök Patai Mihály jegybankalelnöki kinevezésére tesz javaslatot Áder János államfőnek – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán az MTI-vel.
A néhai Népszabadság egyik utolsó sztorijaként 2017 őszén írta meg, hogy Matolcsy György MNB-elnök Patai Mihály luxuslakását használja. A Várban, az Országház utcában lévő legfelsőbb kategóriás lakás használata azért okozott komolyabb felzúdulást, mert miközben Matolcsyék felügyelik a bankokat, Patai Mihály pedig az ország egyik legnagyobb bankjának, az UniCreditnek a vezetője, így a lakássztori összeférhetetlenségi kérdéseket vetett fel. Patai később cáfolta a dolgot.
Matolcsy és Patai nagy barátsága nem új keletű, korábban Patai azt mondta, hogy régóta rendszeresen találkoznak, barátkoznak. Matolcsy ráadásul 2010 májusáig az UniCredittől legalább havi 400 ezer forintot kapott, ismeretlen típusú tanácsaiért. Matolcsy pedig tavaly már Patait az ország három testőrének egyikeként emlegette egy beszédében.
A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szerint az alelnöki tisztségre javasolt személyt az Országgyűlés gazdasági bizottsága meghallgatja, ezért a kormányfő levélben kérte Kövér László házelnököt, hogy intézkedjen Patai Mihály bizottsági meghallgatása érdekében.
Gerhardt Ferenc, az MNB statisztikáért és pénzügyi infrastruktúrákért felelős alelnökének hatéves megbízatása április 21-én szűnik meg, Patai Mihály kinevezésére így április 22-ig szeretne javaslatot tenni a miniszterelnök. Patai Mihály a Magyar Bankszövetség elnöke, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.