Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Már el is készítette az szja-bevallásokat a NAV

2019.03.14. 13:55

Elkészült az szja-bevallási tervezetekkel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a tavalyihoz képest csaknem ötszázezerrel többen, 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz - írja az MTI.

Az adóhatóság csütörtöki közleménye szerint idén már az egyéni vállalkozóknak is készült 2018-ról szóló adóbevallási tervezet, ami több mint 350 ezer vállalkozónak könnyíti meg a bevallás elkészítését.

A NAV a beérkezett kifizetői, munkáltatói adatok alapján segít az adóbevallásban minden adózónak, akiről adattal rendelkezik. Újdonság, hogy a bevallás és az adó megfizetésének határideje egységesen, valamennyi adózónak május 20-a.

A  NAV honlapjáról már elérhetők a tervezetek.

Az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást. Aki szerint minden rendben van a dokumentum adataival, semmit nem kell tennie, május 20-án a tervezet a kiajánlott adatokkal hivatalos szja-bevallássá válik.

Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Nekik továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, a tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak a bevallás elkészítéséhez.

Akinek nincs ügyfélkapuja, még öt napig, március 18-án éjfélig kérheti a tervezet postázását.

Az április 30-ig postázott küldemény a tervezetek mellett egy üres 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot és válaszborítékot is tartalmaz - közölte a NAV.