A cégek többsége nem szüntette meg a cafeteriát

2019.03.22. 08:53

A cafeteria rendszer átalakítását követően a vállalatok többsége nem szüntette meg a juttatások rendszerét - derül ki a Process Solutions Pénzügyi és Számviteli Szolgáltató (PS) reprezentatív felméréséből.

A PS közel 50 vállalat bevonásával készített kutatást a cafeteria rendszer január óta hatályos módosításainak hatásairól.

A felmérésben résztvevő vállalatok 89 százaléka nem szüntette meg teljesen a cafeteria rendszerét, ugyanis ha a cégek beépítették volna a bérbe a cafeteria elemeit, akkor számolniuk kellett volna azzal, hogy ez a plusz bérelem minden alapbérhez kötődő juttatás, így például a túlóra kifizetésének is az alapjává válik.

A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett vállalatok 40 százaléka a kedvezményes adózású béren kívüli juttatások (SZÉP-kártya, valamint a bölcsődei és óvodai szolgáltatások támogatása) mellett a magasabb adókulccsal választhatóakat, például az öngondoskodást segítő elemeket is biztosította dolgozói számára. Az így eljáró cégek több mint 40 százaléka átvállalta a többlet adóteher egy részét vagy egészét.

Kiderült, hogy a kisvállalkozásokat kevésbé érintette a cafeteria rendszer átalakítása, hiszen esetükben eddig sem volt gyakori ez a jutattási forma.

A kormány tavaly júliusban döntött a cafeteria rendszer átalakításáról, amikor a béren kívüli juttatásoknál érvényes kedvezményes adókulcsot a SZÉP-kártya, illetve a bölcsődei támogatások kivételével megszüntették. A változtatás idén januárban lépett hatályba.