Nagyot gazdagodtak a legvagyonosabb magyarok

magyarorszag vagyona forint penz hegymaszocover
2019.04.11. 09:02 Módosítva: 2019.04.11. 09:44
2014 és 2017 között a magyar társadalom felső 1 és felső 10 százaléka vagyonosodott a leggyorsabban, de minden társadalmi réteg vagyonosabb lett, még ha a legszegényebbek esetében ez csak az adósság csökkenését jelentette is. Az KSH és az MNB közös kutatásából az is kiderült, hogy mennyi volt egy magyar háztartás átlagos vagyona, és már azt is tudjuk, hogy az idősek és az alföldiek gazdagodtak a leginkább.

2017-ben Magyarországon a felső 50 százalék birtokolta az összes nettó vagyon 91 százalékát, az alsó 50 százalékra az összes vagyon 9 százaléka jutott. Egy család átlagos nettó vagyona 27 millió forint, a medián értéke pedig 12 millió forint volt - többek között ezek is kiderültek a Magyar Nemzeti Bank friss vagyonfelméréséből, amit a Központi Statisztikai Hivatal készített el.

Erről kedden részben már beszámoltuk, de mivel a felmérés tele van érdekes részletekkel a magyarok vagyoni helyzetéről, ebben a cikkben kicsit részletesebben összeszedtük ezeket. Mielőtt rátérnénk arra, hogy miből áll össze a magyarok vagyona a felmérés módszertana alapján, megmutatjuk, hogy hogyan változott a gazdagabb és szegényebb magyarok vagyoni helyzete a 2014 és 2017 között.

Ebben az időszakban az áremelkedés nagyjából 5 százalék volt, miközben az egy háztartásra jutó nettó vagyon 48 százalékkal lett nagyobb, és a kutatásból az is kiderül, hogy

ha vagyon alapján felosztjuk a háztartásokat tizedekre, akkor a legszegényebbtől a leggazdagabbig az látszik, hogy valamennyit javult a vagyoni helyzet.

Ennek a fő oka, hogy drágultak az ingatlanok, de a pénzügyi vagyon is nőtt (29 százalékkal), miközben az adósság csökkent (12 százalékkal, miközben persze még mindig vannak olyanok, akik súlyosan el vannak adósodva).

Az alábbi ábrán az látszik, hogy a vagyon eloszlása hogyan változott:

  • A felső egy százalék teljes vagyonból való részesedése majdnem 2 százalékponttal 25 százalékra nőtt,
  • és a felső 10 százalék is elég jól járt ebben a három évben, 3 százalékponttal nőtt a részesedésük (56,4 százalékra).
  • Ha alsó és felső 50 százalékra bontjuk fel a magyar társadalmat, az látszik, hogy ennek a két rétegnek a teljes vagyonból való részesedése nem változott érdemben: a társadalom alsó fele a vagyon nagyjából 9 százalékát birtokolta, a felső pedig a vagyon 91 százalékát.

A vagyon növekedése szempontjából tehát a felső egy és a felső tíz százalék járt a legjobban, az ő vagyonuk 56 és 53 százalékkal nőtt ebben az időszakban, ugyanakkor az alsó 50 százalék sem járt rosszul, összesen 48 százalékkal lett gazdagabb az ide tartózó nagyjából 2 millió háztartás (Magyarországon 2017-ben körülbelül 4 millió háztartás volt, így egy vagyoni tizedbe körülbelül 400 ezer háztartás került a felmérésben.)

Mi ez a kutatás?

A "Miből élünk?" az Európai Központi Bank által koordinált háztartási vagyonfelmérés (Household Finance and Consumption Survey – HFCS) része. A felvétel célja, hogy az Európai Unió tagállamaiban összehasonlítható, részletes adatok álljanak rendelkezésre a háztartások vagyonáról, annak jellemzőiről, eloszlásáról, az ezeket befolyásoló jövedelmi, fogyasztási és egyéb körülményekről. A felmérés 2011-ben indult és 3 évente ismétlik meg az adatfelvételt. Magyarországon a felmérést az MNB koordinálja, az adatfelvételt és az adatok feldolgozását a Központi Statisztikai Hivatal hajtja végre. A 2017-es magyarországi felmérés során a körülbelül 4 millió hazai háztartás közül a kérdezőbiztosok 15 ezer háztartást kerestek föl, és a felkeresett háztartások közül majdnem 6 ezer válaszolt önkéntes alapon a kérdésekre.

A bruttó vagyon alapvetően a háztartások ingatlanjaiból és értéktárgyaiból áll össze, amibe a magáncélra használt járművek és a tartós fogyasztási cikkek nem számítanak bele (bár a kutatásban ezeknek az értékére is rákérdeztek, de erre még visszatérünk). Szintén idetartoznak még a vállalkozások termelőeszközei, a gépek, a céges járművek és az egyéb céges vagyon.

A harmadik kategória pedig a pénzügyi vagyon, ide tartozik a készpénz, amiről gyakorlatilag mindenki azt mondta, hogy rendelkezik vele, de ide tartoznak a részvények, részedések, betétek, kötvények, kölcsönök és egyéb követelések is.

Emellett a tartozásokra is rákérdeztek, ide főleg bankhitelek tartoznak, de a munkáltatóktól és más háztartásoktól felvett hiteleket, az adótartozást vagy a közüzemi tartozást is ebben a kategóriában számolták el. A bruttó vagyon és a tartozások különbsége adja ki a nettó vagyont.

Minden tizedben javult a helyzet

Az egy háztartásra jutó nettó vagyon nagysága (az átlagérték) 27 millió forint, a medián érték 12 millió forint volt 2017 végén. A felmérés talán egyik legérdekesebb része, hogy vagyoni tizedenként is megmérték, hogy mekkora az egyes tizedekbe tartozó háztartások vagyona. Ráadásul erre két mutatószám alapján is közöltek adatot, így az átlag mellett - amit olvasói levelek és kommentek alapján az Index olvasói nem szeretnek annyira - azt is tudjuk, hogy mekkora az egyes vagyoni tizedek mediánja.

A medián a középső érték, a nettó vagyon szerint sorba rendezett csoport középső elemének értéke. Ezt úgy kell tehát elképzelni, hogy ha az adott vagyoni tized nagyjából 400 ezer háztartását sorba állítanánk a vagyon nagysága alapján, és megkérdeznénk a középsőtől, hogy mekkora a vagyona, pont a mediánt kapnánk. Ez a mutatószám azért jó, mert a szélsőértékek nem torzítják úgy, ahogy az átlagot, tehát ha nagyon sok szegény és kevés gazdag van, jobban közelít a medián a szegények vagyonához, mint az átlag.

Ha tehát a magyar lakosságot vagyon alapján tíz egyenlő részre osztjuk, és megnézzük, hogy 2014-ben és 2017-ben mennyi volt az egyes csoportokba tartozók nettó vagyona, akkor az alábbi ábrát kapjuk. Ha átlagot nézünk, akkor 2017-ben 153 millió körüli vagyonnal már a felső 10 százalékba lehetett kerülni. Szórás ismeretének hiányában nem tudjuk, hogy az alsó határok hol voltak az egyes tizedeknél, de azt biztos nem túlzás mondani, hogy akinek volt egy nagyobb budapesti lakása, az már a felső húsz százalékba tartozott.

Függetlenül attól, hogy mediánt vagy átlagot nézünk, 2014 és 2017 között a háztartások vagyona minden tizedben nőtt, az átlag alapján legnagyobb mértékben a leggazdagabb tized vagyonosodott az elmúlt három évben, de a legalsó tized átlagos adóssága (ez az ábrán negatív vagyonként jelenik meg) is jelentősen csökkent.

Miből van vagyonunk?

A felmérés készítése során megkérdezték a háztartásoktól, hogy van-e ingatlanjuk, autójuk, illetve, hogy ha van pénzügyi vagyonuk, akkor miben tartják a pénzüket.

A felmérés adatai megerősítik amit eddig is tudni lehetett, tehát hogy Magyarországon a lakástulajdonlás a domináns a bérléssel szemben, az öt leggazdagabb tizedben 90 százalék felett volt az olyan háztartások aránya, amik arról számoltak be, hogy van saját ingatlanjuk, és csak a két legszegényebb tizedben volt az arány kisebb az átlagnál (28 és 63 százalék, az átlag 84 százalék). Több ingatlanja viszont csak a leggazdagabbaknak van, ez a felső decilisekben jellemző.

És bár a vagyonba ezt nem számították bele, a felmérésből az is kiderült, hogy a magyar háztartások nagyjából fele rendelkezik autóval, és még a legszegényebbek körében is 30 százalék azokban az aránya, akik arról számoltak be, hogy van kocsijuk.

Arra is rákérdeztek, hogy a háztartások vettek-e 2017-ben autót, tartós cikket, és hogy voltak-e nyaralni. Ebből szintén az derül ki, hogy fontos a magyaroknak az autójuk,

szinte vagyoni háttértől függetlenül hasonló arányban vásároltak autót a magyarok 2017-ben,

miközben például az alsó tizedből csak a háztartások negyede volt nyaralni (miközben ez arány a leggazdagabb tizedben 77 százalék volt).

A pénzügyi eszközök szempontjából elég magától értetődőek a különbségek: állampapírja, kötvénye, részvénye leginkább a felső húsz százaléknak van, az ingatlanhitelek és egyéb hitelek viszont már sokkal egyenlőbben oszlanak meg a vagyoni tizedek között. Viszont szembetűnő, hogy az alsó harminc százalék jobban el van adósodva, mint a felső hét tized: itt minden bizonnyal a devizahitelezés utóélete látszik.

A háztartások fő jövedelemforrása a munkabér, a nyugdíj és a szociális juttatások voltak. Az alábbi ábrán látszik az az elég magától értetődő összefüggés, hogy minél gazdagabb valaki, annál nagyobb arányban számol be arról, hogy van vállalkozói jövedelme, vagy hogy kap osztalékot. 

Ami viszont egyáltalán nem magától értetődő, hogy 

a leggazdagabb tizedben egy százalék híján annyian számoltak be arról, hogy kapnak szociális jutattásokat mint a legszegényebb tizedben (43 és 44 százalék).

Az, hogy a magyar szociálpolitika a gazdagokat segíti, persze nem újdonság, a Fidesz azonban ebben még magasabb sebességre is kapcsolt 2010 óta.

Valami történt az Alföldön

2017 végén az egy háztartásra eső nettó vagyon medián és átlag alapján is Közép-Magyarországon volt a legmagasabb, ami nem is akkora meglepetés, ahogy az sem, hogy Nyugat-Dunántúlon haladta még meg az átlag és a medián az országos értéket. Annak viszont érdemes lenne majd még utána járni, hogy mi lehet annak az oka, hogy 2014 és 2017 között az egy háztartásra eső nettó vagyon a legnagyobb mértékében Közép-Magyarország mellett az Alföldön nőtt.

Az ábrán lapozgatva láthatjuk, hogy az egyébként is gazdag Közép-Magyarországon 14-ről 20 millióra nőtt az egy háztartásra eső medián vagyon, miközben Dél-Alföldön 6,5-ről 10 millióra, az Észak-Alföldön pedig 5,3-ról 8,7 millióra. Észak-Magyarországon közben alig nőtt valamit a háztartások vagyona.

Ha pedig korcsoportok szerint nézzük a változást, azt látjuk, hogy a 66-75 évesek korcsoportja gazdagodott a legnagyobb mértékben. És bár a 36 éven aluliak vagyona is nőtt, ez a korcsoport járt a legkevésbé jól.

Egy olyan háztartásnak, ahol 2017-ben a főkereső 36 éven aluli volt, 16,2 millió forint volt az átlagos vagyona, medián alapján pedig 5,8 millió forintos vagyonnal rendelkezett. Ez kevesebb mint fele volt a leggazdagabb, 46-55 éves korcsoport vagyonának, függetlenül attól, hogy mediánt vagy átlagot nézünk.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

30 perce

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába

Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába

Elmondása szerint nem volt ilyen terv.

1 órája

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

1 órája

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

tegnap, 21:12

  • Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.

2 órája

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

tegnap, 17:39

  • Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.

tegnap, 21:25

  • Címlapon
Megjelentek a határidők, heteken belül megkezdődik a MÁV átalakulása

Megjelentek a határidők, heteken belül megkezdődik a MÁV átalakulása

Állandó takarítószemélyzetet és rengeteg fejlesztést ígér Lázár János.

46 perce

  • Címlapon
Nem jár az M2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között

Nem jár az M2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között

Pótlóbusszal lehet közlekedni a kimaradt szakaszon.

2 órája