A menedzserből árufeltöltővé váló Czeczeli Tamás konferencián beszélt a magyar gondokról

Eléggé felkapta a média Czeczeli Tamás történetét, akiről az Index készített videót, miután a Deichmann ügyvezetői pozíciója után egy évvel már egy bevásárlóközpont árufeltöltőjeként találkoztunk vele. Czeczeliről a videónkat közel 700 ezren láthatták az Index videóján, majd bemutatta az RTL Klubtól kezdve a Klub Rádión át az ATV-ig gyakorlatilag a fél magyar média, és hogy a lelkesedés azóta sem csillapodott, arra bizonyíték volt csütörtökön a New York Palotában zajlott HR-konferencia.

A Portfolio HR-revolution elnevezésű rendezvényén Czeczeli volt az egyik meghívott előadó. Azért is őt választották, mert míg az előadók többsége kizárólag cégvezetői szempontból tudta elmondani, hogy hogyan is áll a magyar munkaerőpiac, velük szemben Czeczelinek mindennapi tapasztalatává vált, hogy hogyan néz ki mindez a melósok szemszögéből.

Mi lát egy árufeltöltő, egy melós, kékgalléros azokból a folyamatokból, amiket a cégvezetők alakítanak elvileg a munkások érdekében? A summázata a konferencián elmondottaknak az, hogy

Czeczeli szerint bár nincs forradalmi helyzet Magyarországon, de még simán lehet. A fájdalmas munkaerőhiány és a nagy fokú munkavállalói elégedetlenség ugyanis egyszer átlépheti a kritikus pontot. 

Mindenki elégedetlen.

Czeczeli szerint a hatalom nem érti, mi és miért történik a munkásokkal, és a megoldások helyett a cégvezetők és a politikusok is inkább egymást nyugtatgatják.

Elmesélt egy sztorit, amit még a Deichmann menedzsereként élt meg. Amikor a cégnél zajló hatalmas fluktuáció miatt workshopot szerveztek, hogy kiderüljön, mivel lehetne megállítani a munkaerő-elvándorlást, Czeczeli egy német cégvezetővel kezdett beszélgetni. A német kolléga, amikor megtudta, hogy Czeczeli korábban a DM-nél dolgozott, viccesen megjegyezte, hogy a DM veszélyes cég, ő például sosem ússza meg 200 euró alatt a vásárlást. Ezután Czeczeli elmesélte, hogy náluk a munkavállalók havonta alig keresnek többet ennél az összegnél, a német azonban láthatóan nem is értette, mit akar mondani ezzel. A nagy fokú munkaerő-elvándorlás ellen inkább a vállalati kultúra fejlesztését javasolta.

Ezt a fentebbi történetet Czeczeli most azért mesélte el, hogy rávilágítson, mi érdekli igazából a magyar munkavállalókat, és ehhez képest mi az, amit fentről jónak, hatékonynak, megfelelőnek gondolnak. Aztán rátért arra, hogy mik az ő tapasztalatai árufeltöltőként, ahol most dolgozik.

Összeszámolta például, hogy a boltban, ahol dolgozik, az öltözőtől az eladótérig két tucat HR-es információs anyag van kiragasztva a faliújságra, amiket azért tesznek ki, hogy üzenetekkel motiválják a munkavállalókat, de Czeczeli szerint ő még életében nem látott egyetlen munkavállalót sem megállni egy-egy ilyen iromány előtt.

Inkább a WC előtt állnak, mert abból meg csak egy van, és arra vár mindenki. 

A többség a 140 ezres fizetésével is elégedetlen, és a WC előtt állva nem azon gondolkodnak, hogy mit adjanak még el, vagy hogy hogyan tehetnék még sikeresebbé a boltot, hanem hogy mikor kerülnek már sorra. 

A mai magyar munkavállalóknak nincs komfortérzetük.

Ezért is lenne fontos szerinte, ha a háeresek személyesen és rendszeresen lemennének a munkavállalók közé beszélgetni. Czeczeli szerint azonban Magyarországon a kétkezi munkástól a cégvezetőig mindenki szorong, és ez a szorongás pedig rossz döntéseket szül.

Amit ő szorongás ellen javasolt, az – ahogy megfigyeltem a konferencián megjelenteket – nagyon távolinak tűnik a menedzseri fotelekből nézve. Czeczeli ugyanis azt mondta, hogy globálisan kevesebbet kellene fogyasztanunk, mert így is túlfogyasztunk, és mindenki csak még több profitot akar, míg szerinte kevesebb is elég. Ő például sokkal elégedettebb azóta, hogy már nem hajszolja a profitot. 

Talán kevesebb is elég, adjunk kicsivel több pénzt az embereknek, kicsit közelítsük egymáshoz a jövedelmeket.

Érdekes volt a kontraszt, mert mind Czeczeli előtt, mind pedig utána nagy cégek vezetői szólaltak fel, akik a követelőző munkavállalókról beszéltek, és arról, hogy a magyarok helyett először kárpátaljai magyarokat voltak kénytelenek alkalmazni a magyarországi gyáraikban, majd amikor ők is elfogytak, olyan ukránokat, akik már magyarul sem beszélnek.

Fotó: Stiller Ákos