Ki tárgyalhat Donald Trumppal?

2019. május 26-án lezárultak az európai parlamenti választások, és ilyenkor nem csak a politikai, de a gazdasági elemzők is sorra veszik, hogy mi várható, hol is tartunk, és ezúttal a fő kérdés szinte ugyanaz volt a politikában, mint a gazdaságban. Török Lajos, az Equilor Zrt. vezető elemzője szerint az európai választások legfontosabb tétje ugyanis az volt, hogy

a „mainstream”-erők, vagyis a jobboldali Európai Néppárt (EPP), a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D), valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) együttesen szerez-e magabiztos többséget."

A választásokat megelőzően ugyanis már az volt a várakozás, hogy a fővonal megroggyanhat, de az mindvégig kérdés maradt, hogy mennyire, és milyen új koalíció osztja majd le a sokféle meghatározó pozíciót – vélte Forián-Szabó Gergely, az Amundi elemzője is. Szerinte, ha nagyon leegyszerűsítjük a fő kérdést, akkor arról szavaztunk, hogy ki fog a jövőben európai oldalról tárgyalni Donald Trump amerikai elnökkel, akivel Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke még kifejezetten jól megtalálta a hangot. A választ egy nappal a választás után nem tudjuk, mert a vezető három pártszövetségből a két nagyobb veszített nagyságrendileg 40-40 széket, a harmadik nyert ugyanennyit, vagyis a mainstream többsége megmaradt, de a szavazat-többség apadt.

A britek bekavartak

Az európai választásokba korábban elképzelt forgatókönyvekbe alaposan bezavart, hogy a 751 tagú parlamentbe 73 főt delegáló britek végül mégis szavazni kényszerültek, és itt Nigel Farage Brexit-pártja volt a legnépszerűbb. Az unióval szemben kritikus erők jól szerepeltek Franciaországban és Olaszországban is, ugyanakkor a német, a holland, vagy például az osztrák választásokon az uniópártiak hoztak a vártnál több szavazatot. Ez igaz volt Magyarországra is, bár a magyar helyzet éppen úgy, mint annyi más külföldi helyen még sok tárgyalást és meglepetést is ígér. Mindenesetre fogalmazzunk úgy, hogy két rendszerkritikus zöld képviselővel kevesebbet küldünk.

Miután a szavazás lezárul, jön a nagyközönség előtt nem látható előkészítési fázis, amikor zárt ajtók mögött, mindenféle formális és informális csatornákon elkezdenek emberek tárgyalni pénzről és hatalomról,

ha te ide adsz két embert, akkor én oda hármat."

Ebben a játékban most a német-francia-tengely tovább erősödött, az angolok mennek, az olaszok meg valami furcsa belső ellenzéknek rendezkedtek be, de úgy, hogy a pocsék makrogazdaságuk miatt amúgy sem az észt oszthatják mostanában, csak abban bízhatnak, hogy minél több pénzt osztanak nekik.

A többiek gondot jelentenek

A nem mainstream erők térnyerése gazdasági szempontból csak probléma lehet, nem azért, mert nem lehetne egy fővonalon kívüli, például egy most megerősödő zöld csoportosulásnak "igaza", vagy ne lehetne a bolygó szempontjából szimpatikus programja, hanem mert a sok kritikus jellemzően nem új gazdaság-politikát ígér, a teljesen vegyes, egymást utáló zöld, náci, kommunista felhozatalban inkább a végeláthatatlan, céltalan marakodás látszik.

A kritikusok között vannak zöldek Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal, illetve Zöldek/Európai Szabad Szövetség), de ott van a szélsőjobboldali a francia Marine Le Pen Nemzet és Szabadság Európája (ENF) pártszövetsége,  Nigel Farage brexitesei, vagy Matteo Salvini Ligája. az egyes országok elitellenes pártjai azonban nem igazán találnának közös pontokat. Pedig a problémák és a kihívások méretesek.

Trade war: Európa mindenképpen szív

Az európai gazdaság aktuális helyzetére illik panaszkodni, ilyenkor elhangzik az

• alacsony növekedés,

• a politikailag nehezen összetartható bagázs,

• a periféria problémái,

• a dél-kelet-ázsiai és az amerikai gazdaságok gyorsabb sebessége, nagyobb rugalmassága,

de valójában a neheze most jön Európában, és az európai gazdaság helyzete aktuálisan nem is olyan rossz. Az új európai gazdaságpolitikusok előtt mindenképpen a kereskedelmi háború kezelése lesz a legnagyobb feladat.

Hiszen,

• amennyiben az Egyesült Államok megegyezik Kínával, akkor Donald Trump az USA-ba sokat exportáló európai gazdaságok ellen fordulhat,
• ha azonban továbbra is Kína ellen küzd, akkor a Kínába sokat szállító európai cégek és nemzetgazdaságok kerülnek nehezebb helyzetbe.

Az pedig már inkább nemzetgazdaságonként különböző, hogy az íreknek, vagy a hollandoknak rosszabb az amerikai–európai konfliktus, a németeknek és a görögöknek rosszabb az amerikai–kínai konfliktus.

Növekedési különbségek

Eközben, ha nagyon leegyszerűsítjük a világképünket, akkor azt mondhatjuk, hogy GDP-növekedés szempontjából a fejlett Európa, illetve Japán 1, a még fejlettebb Egyesült Államok 2, míg a fejlődő India és Kína 6-6 százalékos növekedésben van.

Ha így le van maradva Európa, akkor miért mondjuk, hogy nincs akkora baj? A GDP-növekedés reális, de mindig csalóka. Növekedési ütemről beszélünk mindig, de a nominális változások is érdekesek. Ha India, ahol az egy főre jutó GDP éves szinten 2000 dollár, 6 százalékkal nő, akkor jövőre minden indiai 120 dollárral fog többet keresni.

Ha Németország, ahol 47000 dollár az egy főre jutó éves GDP egy százalékkal nő, akkor jövőre a németek 470 dollárral keresnek többet. Természetesen a magasabb növekedés előbb-utóbb felzárkózást jelent, de ha nominálisan nézzük még ma is csak nőnek a különbségek, egy német ma is több megrendelést kap, mint egy indiai.

Draghi utódlása

A parlamenti választások után sok gazdasági pozíció újranyílik Európában. A gazdaság szempontjából az egyik legfontosabb, hogy ki lesz az októberben nyolc év után leköszönő olasz Mario Draghi utódja az EKB élén.

Ugyan vannak már pletykák nevekről, egy német, egy francia és némi meglepetésre két finn jegybankár a legesélyesebb, de amikor nevek vannak a sajtóban az mindig sokkal kevésbé erős feltételezés, mint amikor egyetlen név forog.

Draghinak nem volt könnyű időszaka, az európai növekedést nem sikerült igazán beindítani, ahogy Forián-Szabó Gergely meséli, talán abban bízhatott, hogy egy erős gazdasági környezetben, kamatemelési ciklusban távozhat, de a lanyhaság miatt még mindig úgy fog távozni, hogy az élénkítés eszköztáráról megy majd a vita. Sokat kellett egyeztetnie, küzdenie, még még súlyos botrányok is kísérték a jegybankok működését (például Lettországban), de

Olasz meló

Viszont egyes elemzők már azt is megjegyzik, hogy nagyon sok kockázat és megoldatlan kérdés is maradt az EKB előtt, és például az olasz helyzet kezelése csak nehezebb lesz, ha már az EKB élén nem is olasz bankár áll.

A periféria örökös problémái közül a görög és a spanyol magas munkanélküliség is nehéz, de bizonyos szempontból még pozitívum is, mert a munkaerő-tartalék nemcsak probléma, de lehetőség, kihasználható kapacitás is egyben. kis túlzással itt is igaz az "annál jobb itt, minél rosszabb" örök befektetői féligazsága.

De Olaszországban, vagyis

1. a magas eladósodottságban,
2. a megdöbbentően észszerűtlen adó – és költségvetési lépésekben, illetve
3. az egyre ellenségesebb és különutasabb, politikai üzenetekben

nem sok pozitívum van, és mindig felmerül a kérdés, hogy ki akar majd a belső ellenségnek segíteni? Sokan és sokszor leírták már, hogy brüsszeli szempontból

de ugyanez Olaszországról nem mondható el. Azt hittük, hogy már túl vagyunk rajta, de nagyon úgy tűnik, hogy még csak most jön az olasz meló neheze.

(Borítókép: John Thys/AFP)