Globalizáció: gonosz multik és korrupt kormányok?

A közéleti kérdések megvitatására alapított Eötvös Csoport legutóbbi ülésén a nemzetállamok és a nemzetközi nagyvállalatok viszonyába engedtek némi betekintést a meghívott előadók, Chikán Attila és Szalai Ákos közgazdászok.

Urbán László, az est egyik moderátora rövid bevezetőjében elmondta, hogy az államok és nagyvállalatok viszonya napi téma a sajtóban, elég akár a külföldi autógyárak itthoni összeszerelő üzemeire gondolni, vagy a Gazpromra mint politika fegyverre Oroszország kezében – tehát a kérdés aktuálisabb, mint valaha. 

Vállalatok mint gazdasági nagyhatalmak

Chikán Attila közgazdász, volt gazdasági miniszter, az MTA tagja előadásában arról beszélt, hogy az export GDP-hez mért aránya a huszadik század eleje óta meredeken növekszik, és az ezredfordulóra soha nem látott szinteket ért el. Míg az elmúlt évszázadban 5-15 százalék között ingadozott, jelenleg 25 százalék körül alakul ez az arány.

Szerinte mind a nemzetállamok, mind a multik megjelenése természetes következményei a gazdaság fejlődésének, hiszen mindkettő hasonló igények kielégítésére jött létre. Jelenleg a világ legnagyobb gazdasági egységei között (bevételt tekintve) már ott vannak a vállalatok, 2016-ban a Walmart üzletlánc volt a világ 10. legnagyobb gazdasági egysége, megelőzve ezzel Spanyolországot és Ausztráliát. Tehát az erőviszonyok kiegyenlítetlenné váltak, hiába voltak korábban a nemzetállamok az erősebbek.

Bár érzelmekkel terhelt téma a nagyvállalatok megjelenése a hatalomban, azonban ez szerinte nem egy rendellenesség, hanem természetes jelenség – ahogy természetes jelenség a két fél konfliktusa is. A vállalatok és a kormányzatok egyaránt érdekérvényesítésre és a hatalmuk növelésére törekszenek, de nincs köztük alá és fölé rendeltség, hiszen a kormányzatok bürokratikusan, a vállalatok pedig piaci alapon koordináltak – tehát dinamikus, élő kapcsolatban vannak egymással, hálózatot alkotnak.

Azonban természetesen a konfliktusok is részét képzik ennek a kapcsolatnak. Ilyen konfliktusforrás a vállatok részéről például az adóelkerülés, a környezeti károk és a korrupció is. De a nemzetállamok is sokszor idéznek elő konfliktust az intézkedéseikkel, mint például a túladóztatással, államosítással fenyegetéssel és a földtulajdon korlátozásával.

Ez a rendszer vezet ahhoz a hármas felálláshoz, amit Dani Rodrik török közgazdász vázolt fel elsőnek (interjúnk vele itt olvasható), ahol a gazdasági integráció, a nemzetállamok, és a demokratikus politika hármasából kell kettőt választani.

Ez a trilemma kompromisszumokra kényszeríti a résztvevőket, hogy ez a kompromisszum végül milyen lesz, 

Chikán szerint nagyban segítik a gazdaságpolitika alakulását a globális gazdaság terén szerzett tapasztalatok és a közgazdaságtan fejlődése is. A globalizáció gyors gazdasági fejlődést hozott, jelentősen növelte az átlagos életszínvonalat, azonban sokakat az út szélén hagyott, dominánsabban kitűnnek a vesztesei is. Azonban nem várható lassulás a globalizációban, hiszen jelentősek a hajtóerők: az igények növekedése, a társadalmi hálók erősödése és a technológia fejlődése.

Véleménye szerint a globalizációt nem lehet megállítani, azonban szükség van a globális intézményrendszer átalakítására, hiszen az már nem tükrözi a gazdasági, kulturális, és technikai szereplők hálózatának természetét.

A kétféle disztópia 

Szalai Ákos szerint jelenleg két nagy hatalmi központ van a világban: a kormányok és a nagyvállalatok. Azt nagyjából sejtjük, hogy a kormányzatok milyen logika szerint működnek, azonban a vállalatokról nagyon keveset tudunk. Példaként felhozta George Orwell klasszikus regényét, az 1984-et, valamint az Alien-filmek gonosz megavállalatát, a Weylend-Yutani Corporationt, akik üzleti és kolonizációs céljaik érdekében az emberéletet se tisztelik.

Bár felszínesen sokat el tudunk mondani a vállalatokról, de ha mélyebbre ásunk, sok a kérdés. Azonban a kérdések ellenére a vállalatokat nem szabad kiirtani, hiszen akkor a két véglet közül az 1984 világa lesz a valóság. Sok tévedés és féligazság van ugyanis a köztudatban a nagyvállalatokat illetően a közgazdász szerint, hiszen a közvélekedés szerint a nagyvállalatok:

• csak a befektetőkre figyelnek,
• céljuk a profit rövidtávú maximalizálása,
• nagyhalak, amik megeszik a kicsiket,
• monopóliumok, akik manipulálják a piacot,
• a kormányok vonakodnak korlátozni őket.

Azonban szerinte ennél árnyaltabb a helyzet, hiszen a vállalatok manapság gyakran állnak ki társadalmi ügyek mellett, úgymint a melegek jogai, vagy a női egyenjogúság. Példaként hozta fel a Gillette nagy vihart kavart, a toxikus maszkulinitást támadó reklámfilmjét, valamint a szintén megosztó Nike-reklámfilmet. Szerinte ezek az akciók nehezen magyarázhatóak a profit maximalizálásával.

Szalai szerint a kérdés nem új, ezt az ellenmondást vázolja fel az úgynevezett megbízó-ügynök-probléma is: a befektetők nevében döntéseket meghozó management célja miért csak a profit maximalizálása lenne?

Bár vannak eszközök, amikkel a befektetők nyomást tudnak gyakorolni a managmentre, azonban ezeket Szalai nem tartja minden esetben erős fegyvernek. Fenyegethetik például leváltással a managementet, de ehhez az kéne, hogy a befektetők racionális és kollektív szervezetként lépjenek fel – ez azonban szerinte nem jellemző. 

Szerinte az is féligazság, hogy a nagyvállalatok méretük miatt lennének monopolhelyzetben. Véleménye szerint a méret még nem garancia, a vállalatok valódi erejét az mutatja, hogy mennyire lehet velük szemben fellépni. Hogy meg lehet-e nyerni például egy pert velük szemben.

A kormányok mindig némileg ki vannak szolgáltatva a vállalatoknak, hiszen a nagy nemzetközi vállalatok mobilak, megtehetik, hogy továbbállnak. Sokszor a kormányok is vonakodnak szabályozni a vállalatokat (haveri kapitalizmus), de szerinte azt is hozzá kell tenni, hogy nem is mindig vannak meg rá az eszközeik, hogy megtegyék.

Szalai szerint

hiszen a vállalatok kivonulással fenyegetik őket. Kérdéses szerinte, hogy mennyire lehet ebben a mobilitásban akadályozni a vállalatokat. Ha például megakadályozok egy vállalatot abban, hogy az országba jöjjön, akkor a már meglévő vállalatnak teremtek monopolhelyzetet, akadályozom a versenyt. Problémát jelent az is, hogy még egy ceruza is annyira függ a globális gazdaságtól (gépek, nyersanyagok), hogy amennyiben a kormányok beavatkoznak, megkockáztatják az áruk hiányát.