Létrejött a Nemzeti Földügyi Központ
Létrejött a Nemzeti Földügyi Központ (NFK), a kormány döntésének értelmében júliustól ez az agrárminiszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv végzi az állami földek kezelését, felügyeletét, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pedig megszűnik, írja az MTI.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az NFK végzi az agrárigazgatáshoz szükséges államigazgatási és kapcsolódó állami feladatokat, kezeli az agrár- és földügyi szakigazgatási rendszereket. Az új szervezet működteti a Nemzeti Földalapba tartozó vagyonnyilvántartási rendszert, egyben gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Földalapba tartozó földek felett.
Feladata lesz országos hatáskörű szervezetként az osztatlan közös tulajdonban álló földek megosztási eljárásával összefüggő feladatok koordinálása is.
Az Agrárminisztérium elmondta, hogy a tárca kiemelt célja az osztatlan közös földtulajdon megszüntetése. Az egységes, önálló földügyi központ a jövőben az eddigieknél gyorsabb és hatékonyabb eljárások segítségével koordinálja majd az intézkedéseket az agrárium egyik legsúlyosabb örökségének, az osztatlan közös földtulajdonnak a felszámolása érdekében. A Nemzeti Földügyi Központ felállítása egyben a bürokráciacsökkentés céljait is szolgálja, hiszen az intézmény valamennyi, az osztatlan közös földtulajdonnal összefüggő lényegi feladatot összevontan látja el.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban arról is beszámoltak, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet átalakítás útján szűnik meg, általános jogutódja az NFK lesz. Megszűnik a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. is, feladatait ugyancsak az NFK veszi át.
Beolvad az NFK-ba a fővárosi kormányhivatal mezőgazdasági távérzékelési és helyszíni ellenőrzési osztálya és a MePAR fejlesztési koordinációs és üzemeltetési osztálya is. Az NFK költségvetése 2,2 milliárd forintra rúg jövőre, a 2020. évi központi költségvetésről szóló tervezet szerint. A nemzeti földalapkezelő 2019-ben ugyanekkora büdzséből gazdálkodott.