István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Hamarosan annyi bevételük lesz a kutaknak szendvicsekből, mint üzemanyagból

2019.07.03. 12:00

Egyre több bevételük van az üzemanyagtöltő állomásoknak az olyan termékek eladásából, mint a meleg italok, szendvicsek és édességek, írja a Világgazdaság.

Például a Mol-csoport EBITDA-jának (azaz kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményének) immár 15,7 százalékát adja a fogyasztói szolgáltatások üzletág.

Ez 18 százalékkal haladja meg a 2017-ben elért eredményt, igaz, ebbe a szegmensbe tartoznak a kiskereskedelem mellett az e-mobilitáshoz, autómegosztáshoz kapcsolódó szolgáltatások is (Mol Plugee, Mol Limo autómegosztó).

Az üzletág bővülése elsősorban annak köszönhető, hogy a nem üzemanyag termékeken lévő árrés dinamikusan nő, ez ugyanis az elmúlt négy évben átlagosan 15 százalékkal emelkedett évente.

A versenytársak közül a Shell és az OMV nem közölt pontos adatokat, de elmondták, hogy a kiskereskedelmi üzletág a teljes forgalom közel 15 százalékát adja.

A Mol közlése szerint az üzemanyag-eladásból, illetve az egyéb szolgáltatások értékesítéséből származó árbevétel aránya csoportszinten 80-20 százalékos megoszlásról 70-30-ra nőtt, tehát természetesen még mindig a tankolásokból jön a bevétel jelentős része, de folyamatosan nő az egyéb tevékenységből származó bevételek aránya.

Az olaj- és gázipari vállalat tervei szerint a tavalyi 41 után idén már 47 millió csésze kávét értékesíthet a régióban, de a péksütemények, a hot dog és a friss szendvicsek is jól fogynak. 

A Mol-csoport hét országban több mint 1900 töltőállomást üzemeltet, ezek közül mintegy 700 benzinkúton van Fresh Corner, 2021-re azonban 1250 kúton tennék elérhetővé ezt a szolgáltatást. Ebből a 700-ból 130 van Magyarországon. Emellett a 189 hazai Shell-kútból 57-et az új boltkoncepció szerint alakítottak át, a 197 hazai OMV benzinkút közül pedig 85 helyen van Spar Express-üzlet.

Arról, hogy a Mol hogyan készül azokra az időkre, amikor – a zöld energia térhódítása miatt – jóval kevesebb bevétele lesz a hagyományos üzemanyagokból, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.