Elérhetők a korrupciós jelentések, amiket a kormány el akart titkolni

2019.08.01. 13:24

Elérhetővé tette három, Magyarországról szóló jelentését az Európa Tanácshoz tartozó Korrupció Elleni Államok Csoportja, vagyis GRECO. A 444.hu szúrta ki, hogy a szervezet honlapján nyilvánossá vált két 2017-es és egy 2018-as évközi jelentés, amelyekben a szervezet leírja, milyen korrupciós kockázatokat lát Magyarországon és javaslatokat is tesz arra, hogy ezekkel mit lehetne kezdeni. A három jelentésből egy a pártfinanszírozás átláthatóságáról, kettő pedig a parlamenti képviselőket, bírákat és ügyészséget érintő korrupciós kockázatokról szól. Ezekből kiderül például, hogy 

Négy évvel ezelőtt a GRECO 18 ajánlást tett, amiből mindössze ötöt hajtott végre a magyar kormány.

A GRECO jelentéseiről utoljára akkor lehetett hallani, amikor a magyar kormány nem járult hozzá, hogy a szervezet nyilvánosságra hozza a Magyarországról szóló éves jelentését. A GRECO oldalán az olvasható, hogy a mostani három jelentést a magyar hatóságok hozzájárulásával hozza nyilvánosságra a szervezet, de a 444.hu azt írja, hogy korábban ezeket is titkolta a kormány. 

Kapcsolódó
Megint titok a magyar korrupcióról szóló jelentés

Megint titok a magyar korrupcióról szóló jelentés

Évek óta nem járul hozzá a kormány, hogy nyilvánosságra hozzák a magyarországi korrupcióról szóló jelentéseket.

A 49 tagországból álló nemzetközi szervezet ajánlásai között szerepel például, hogy 

  • szigorítani kellene a képviselők vagyonnyilatkozati kötelezettségét, hogy ne csak évente kelljen leadniuk egy nyilatkozatot, hanem minden alkalommal, amikor jelentősen változik a vagyoni helyzetük vagy valamilyen nagy ajándékot kapnak;
  • felül kellene vizsgálni Handó Tünde, pontosabban az Országos Bírósági Hivatal  mindenkori elnökének bírák és bírósági vezetők kinevezésével kapcsolatos jogköreit, mert azok talán túl szélesek;
  • változtatni kellene a legfőbb ügyész választásának módszerén, mert a problémás, hogy a mostani rendszerben a legfőbb ügyészt csak kétharmaddal lehet leváltani (pontosabban kétharmados többséggel lehet új ügyészt választani, addig pedig az marad, akit korábban megszavaztak, vagyis Polt Péter potenciálisan sokkal tovább maradhat az ügyészség vezetője, mint ameddig a mandátuma tart). 
  • és hogy a pártok pénzügyei könyvelési szinten legyenek elérhetőek mindenki számára. 

Ez utóbbi például egy olyan javaslat, amelyet a magyar kormány évek óta nem vezet be, a GRECO pedig csak mondja, mondja.

A 444 megállapítja, hogy a javaslatok között azért vannak olyanok is, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a GRECO nem igazán érti, hogyan is működik a NER. Például javasolják, hogy a képviselőknek jelenteniük kelljen, ha lobbistákkal találkoznak, ami az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában egy fontos antikorrupciós lépés, a magyar kontextusban viszont szinte értelmezhetetlen. A NER-ben ugyanis egyrészt nem a parlamenti képviselőknek nincs túl sok autonómiája, másrészt a Garancsi Istvánok, Tiborcz Istvánok és Mészáros Lőrincek országában teljesen más síkon működik a gazdaság és politika összesimulása, mint ahol lobbisták igyekeznek megpuhítani a politikusokat a nagy cégek számára. 

A GRECO vezetője, Gianluca Esposito márciusban Budapestre látogatott, akkor az Index is készíthetett vele egy interjút

Kapcsolódó
Önkéntes felfüggesztésre játszhat a kormány az antikorrupciós küzdelemben

Önkéntes felfüggesztésre játszhat a kormány az antikorrupciós küzdelemben

Újabb európai elitklubból áll kifelé a magyar szekérrúd, de a szervezet főtitkára négy év után is változásban bizakodik.

A GRECO-jelentésekkel kapcsolatban a Belügyminisztérium is kiadott egy közleményt. Eszerint 

A kormány fontos eredménynek tekinti, hogy Magyarország végrehajtotta a jelentések ajánlásait azokban az esetekben, ahol azok valós problémát kezelnek.

"Magyarország a már megtett intézkedéseivel is emelt fővel áll a nemzetközi összehasonlítás elé: a korrupciós jellegű büntetendő cselekményekre vonatkozó valamennyi ajánlást teljesítette, és a többi ajánlás területén is megelőz számos EU-tagállamot."

A minisztérium emellett azt írja, hogy "a kormány az ajánlások átültetése során minden esetben az ország érdekeinek megfelelően jár el. Éppen ezért fenntartja a jogot arra, hogy véleménykülönbségek esetén saját álláspontját érvényesítse." A közlemény kiemeli, hogy a kormány számos intézkedést hozott a korrupció visszaszorítására, például súlyosabbak a büntetési tételek és a korábbinál szigorúbbak a közbeszerzési szabályok.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

3 órája

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.

február 11., 14:22

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.

február 10., 14:42

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36