Gigantikus osztalékot vehettek fel a Budapest Airport tulajdonosai
Rekordösszegű nyereséget termelt tavaly a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt., hiszen 2018-ban a mérlegadatok szerint a társaság csaknem 25 milliárdos adózott eredményt ért el, durván két és félszer akkorát, mint egy évvel korábban, és ötször nagyobbat, mint 2016-ban, amikor hosszú idő után először termőre fordult a cég, írja a Növekedés.hu.
A tulajdonosok a csaknem 25 milliárd forintos, azaz a teljes tavalyi adózott eredményt osztalékként kivették a cégből.
A lap szerette volna megtudni a cégtől, hogy ezt az osztalékot nem tervezték-e visszaforgatni a fejlesztésekhez, ám erre nem érkezett válasz. Annyit azonban közöltek, hogy a privatizáció óta a Budapest Airport 136 milliárd forint beruházást hajtott végre, és ők is érzik a fejlesztés szükségességét.
A Liszt Ferenc repülőtéren nyújtott szolgáltatás minősége a kormányzati kommunikáció egyik állandó témája, sőt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón az üzemeltető céggel kapcsolatban meglehetősen kiakadva már azt is mondta:
A legjobb az lenne, ha elmennének innen.