A buddhisták 22 ezer, a muszlimok 2 ezer forintot kapnak hívenként az államtól
Kevesebb pénz jutott idén az egyházak állami támogatására, mint tavaly, írja a G7.hu. A lap szerint idén összesen 72,6 milliárd forintot költ az állam az egyházak támogatására, míg tavaly még 145 milliárd jutott erre.
Bár a bérek nőttek, a személyi jövedelemadó 1 százalékából származó bevétele csökkent az egyházaknak, a felajánlások csak a töredékét teszik ki az állami támogatásnak, 2018-ban csupán 3 százalék származott a felajánlásokból. A tavalyi 145 milliárdból 99 milliárd beruházásokra, tehát lényegében az építőiparba ment.
A támogatások a teljes igénye nélkül következőkre mennek el:
- az egyházi célú programok és beruházások támogatása,
- a rendszerváltás után vissza nem szolgáltatott egyházi épületek utáni kárpótlás,
- alapellátási támogatás,
- az 5 ezer fő alatti településeken dolgozó papokat és lelkészek fizetése,
- egyházi személyek eszközellátásának támogatása,
- örökség védelem, az egyházi gyűjtemények, múzeumok fenntartása.
Egy főre leosztva a legtöbb pénzt a kisebb ázsiai egyházak kapják, azonban esetükben elég bizonytalanok a pontos adatok.
A G7 számításai szerint utánuk az izraelita egyházak következnek, náluk egy főre levetítve 2019 első félévében nagyjából 87 ezer forint jutott fejenként, őket a bolgár ortodoxok követik, náluk ez a szám 48 ezer körül mozog.
Alig maradnak el a szerb ortodoxok a bolgároktól, náluk egy hívőre levetítve 43 ezer forint támogatás jut. A baptisták 30 ezer, a buddhisták 22 ezer forintot kapnak hívőnként, őket követik az anglikánok 21 ezer,majd a hit gyülekezete 19 ezer forinttal. A legkevesebb egy főre jutó támogatás az Iszlám egyházaknak jut, ők nagyjából 2 ezer forintot kapnak hívenként.
Összességében a katolikusok és a reformátusok kapják a legtöbb pénzt, a katolikusoknak jut a támogatások 52,48 százaléka, a reformátusoknak a támogatások 31,88 százaléka jutott.