Friderika
3 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

A magyaroknak elég nagy esélyük van idő előtt meghalni

2019.09.05. 15:56 Módosítva: 2019.09.06. 08:23

A az unión belül a 75 évnél fiatalabb lakosság körében háromból két elhalálozás elkerülhető lett volna a 2016-ra vonatkozó Eurostat-adatok szerint. A megelőzhető, illetve kezelhető esetek számba vevő ranglistán Románia, Litvánia és Magyarország produkálja a legrosszabb eredményeket 80 százalék körüli mutatóval (az EU-átlag 68 százalék).

A friss jelentésből kiderül, 2016 folyamán 1,7 millió 75 évesnél fiatalabb ember halt meg az EU-ban, a nemrég létrehozott Eurostat-OECD kategorizálás alapján ezek közül 1,2 millió "idő előtt" következett be. Ebből az 1,2 millióból 741 ezerről állítják, hogy megelőzhető lett volna hatékony prevenciós beavatkozásokkal, 422 ezerről pedig azt, hogy időben megkezdett gyógyászati gyakorlatok révén kezelhető lett volna a halált okozó betegség. 

halál.PNG

Az EU összességére vonatkozón javuló tendencia látszik kirajzolódni: a 2011-es adatokkal összevetve 2016-ra 1,7 százalékkal (69,7 százalékról 68 százalékra) csökkent az elkerülhető halálozás részaránya az összes halálozáson belül. A tagállamok között azonban nagy a szórás, a megelőzhető haláleseteken belül Szlovénia és Magyarország áll a legrosszabbul 54, illetve 52 százalékkal. Az elkerülhető halálozás Romániában a legmagasabb (32 százalék), de az élbolyba tartozik Szlovákia 31, Litvánia és Málta 30 százalékkal. Az első kategória legjobbja Bulgária (35 százalék), a második kategóriában pedig Franciaország a bajnok (19 százalék).

A potenciálisa elkerülhető halálozás több mint harmadát szívroham (174 ezer eset), légzőrendszeri daganatok (168 ezer eset) és stroke (87 ezer eset) okozta a 75 évesnél fiatalabbak körében 2016-ban.

Arról már az Indexen is írtunk korábban, hogy Magyarország gyatrán teljesít a halálozási mutatókat tekintve európai összehasonlításban, és hogy rengeteg nálunk az idő előtt halált okozó krónikus betegség. Ami már csak azért is előnytelen, mert a mai magyar korstruktúrával a leghatékonyabban a halálozási mutatók javításával lehetne lassítani a népességfogyást

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport