Az USA szerint a kereskedelmi vita Kínával olyan, mint a hidegháború

Larry Kudlow, a Fehér Ház Gazdasági Bizottságának vezetője az egykori amerikai-orosz hidegháborúhoz hasonlította a kereskedelmi vitát Kínával, amikor újságíróknak nyilatkozott pénteken Washingtonban, írja az MTI.

Donald Trump elnök gazdasági tanácsadójának szavait az amerikai kommentátorok úgy értelmezték, hogy a kereskedelmi vita akár olyan hosszúra is nyúlhat, mint az Egyesült Államok és az egykori Szovjetunió közötti, hidegháborús időszak.

Kudlow azt hangoztatta, hogy Donald Trump nem tartja sürgősnek a megállapodást pusztán amiatt, hogy jövőre az Egyesült Államokban elnökválasztás lesz. "A tét olyan nagy, hogy jó megállapodást kell kötnünk, és ha ehhez évtizedek kellenek, hát legyen!"– mondta. Ezzel összefüggésben jegyezte meg, hogy az Egyesült Államoknak évtizedekbe telt, mire Oroszországgal elérte azt az eredményt, amit akart. "Emlékszem, Reagan elnök hasonló küzdelmet folytatott a Szovjetunióval" - fűzte hozzá.

Szerinte Trumpnak sikerült meggyőznie az amerikaiakat a Kínával folytatandó tárgyalások fontosságáról. Leszögezte azt is, hogy szerinte ez a kereskedelmi vita "nagy horderejű gazdasági és emberi jogi kérdés, de talán mindennél nagyobb horderejű nemzetbiztonsági kérdés".

Az amerikai és a kínai tisztségviselők a napokban egyeztek meg arról, hogy a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulóját októberben tartják meg.

A G20 oszakai találkozójának júniusban – mint megírtuk előzetesen éppen az USA és Kína kapcsolata volt a fő kérdése. A világ 19 vezető országát és az Európai Uniót tömörítő fórumon az EU arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi viták lassítják a globális gazdaság növekedését. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője azt mondta, hogy ennek a veszélyére figyelmezették az amerikai és a kínai illetékeseket Oszakában.

Az oldalról ajánljuk

  • Autó-motor
Magyar kamionosok nyerték az Africa Race terepralit

Az eredeti Dakar-rali útvonalát követő 12 szakaszos versenyen győztek Kovács Miklósék.

7 órája

  • Gazdaság
Eladta az állam a hollóházi porcelángyárat, csak azt nem tudni, kinek

Egyetlen licitáló volt az állami vagyonkezelő árverésén.

január 17., 12:21

  • Belföld
Harrach szerint a KDNP önállóan is bejutna a parlamentbe 2022-ben

De azért inkább maradnak a Fidesszel közös indulásnál.

január 16., 21:18

  • Belföld
Orbán elkezdte a bírók ellen hangolni a közvéleményt

A miniszterelnök bírósági ítéleteket érintő kijelentései a közvélemény formálására alkalmasak lehetnek, a kormánynak azonban leginkább saját törvényeivel, nem pedig a bírókkal lehet baja. A minta ezúttal lengyelországi, ott is ugyanez zajlik.

január 14., 11:11