Az ország legsikeresebb pénzügyese lesz Matolcsy alelnöke
Windisch László jegybanki mandátuma október elsején lejár, a sokat kritizált alelnök pedig nem folytatja a jegybanki pályafutását.
Windisch László alelnökségének legnagyobb kihívása, a 2015-ös brókercsődhullám (Buda-Cash, Hungária, Quaestor) volt. A hazai felügyelést ekkor sok kritika is érte azért, hogy a súlyos csalások sokáig feltáratlanok maradtak a jegybanki ellenőrzés dacára, az MNB aktuális vezetése folyamatosan azzal érvelt, hogy a másfél évtizede folytatott visszaéléseket éppen a felügyelet új módszerei leplezték le. Itt olvashat bővebben arról a dilemmáról is, hogy bűnrészes vagy csak trehány volt a felügyelet ezeknél az ügyeknél.
Egy éve bukott meg a Quaestor, de a lényeg még mindig nem derült ki
Szerda éjjelre esik az évszázad brókerbotrányának évfordulója. A hihetetlenül kusza ügy már vádemelésig jutott, de a legizgalmasabb dolgokra talán soha nem derül fény. Megmutatjuk, mi történt egy év alatt, mit tudunk, és főleg mit nem tudunk Quaestor-ügyben ma.
Utódja minden jel szerint Kandrács Csaba lesz, aki szédületes közgazdász karriert tudhat magának. Rogán Antal belvárosi pénzügyi osztályvezetője meglepően fiatalon, már 32 évesen tagja lett a Monetáris Tanácsnak, jelenleg ő az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója, itt olvashat a pályájáról bővebben. Annyiban közös a szintén jogász Windisch Lászlóval a karrierútjuk, hogy egyikük sem tanult túl sok közgazdaságtant, ennek ellenére kiugróan sikeresek ezen a pályán.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága most meghallgatta az alelnökjelöltet, és a Bánki Erik vezette testület alkalmasnak is ítélte.
Kandrács Csaba az MTI szerint a meghallgatáson elmondta, hogy 2013 őszétől, amikor is az MNB különböző területein tevékenykedett, figyelemmel kísérte a jegybankban folyó munkát, számos programban maga is részt vett. Ezek közül különösen sikeresnek mondta az alapkamat csökkentését, az MNB által elindított önfinanszírozási programtól kezdve a különböző jegybanki programokat.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?
5 órája
- Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint
A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.
február 11., 06:52
- Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
A kormány számol az új energiaforrással.
február 11., 05:40
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa
Éppen csak az átlag alatt vagyunk.
február 11., 09:00
- Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
február 11., 08:30
- Gazdaság
Fontos ipari kapu nyílik Egyiptomban, 450 milliárdos megrendelést kap a magyar vasúti járműgyártás
február 10., 16:08
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
32 perce
- Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre
A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.
február 10., 21:17
- Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben
A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.
február 11., 18:56
- Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén
Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.
február 11., 21:01
- Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk
Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.
február 11., 17:08
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!
Több kategóriában is keresik a legjobbakat.
február 10., 15:31
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
18 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról
A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.
6 órája
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj
Vitályos Eszter további adatokat is közölt.
február 9., 14:17
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33