Bőségesen támogatja az állam a NER-szállodákat

2019.09.30. 06:44

A Magyar Turisztikai Ügynökség 42 milliárd forint állami támogatást osztott szét a magyar szállodás szakmában. Egymilliárdnál többet csak a NER-oligarchák kaphattak - írja a Népszava.

A lap szerint a nyertesek többsége jellemzően 10-20 millió forintos állami támogatás kapott, általában panziófejlesztésre, boldogabbak már százmilliós komoly pénzeknek örülhetnek, ám milliárdos állami ingyenpénzt alig néhányan érdemeltek ki – ők viszont ezer szállal kötődnek a NER elitjéhez, illetve részei a „nemzeti burzsoáziának”.

A legnagyobb, 2,99 milliárd forintos támogatást a jó nevű, már-már közismert TCSV (Tokaj Csurgó Völgy)  Ingatlanfejlesztő Kft. nyerte el. A cég mögött a még jobb nevű DLHG Invest Zrt. található, amelynek tulajdonosa Kante Awa. A hölgy annak a Nagy Rózának a lánya, aki Matolcsy György korábbi nemzetgazdasági miniszter közigazgatási államtitkára volt, de követte őt a jegybankba is. 

Garancsi Istvánék a patinás CDHT Hotel Projekt Kft. nevében pályáztak és nyertek. A vállalkozás a hasonlóan jó nevű A8 Palace Hotel Zrt. tulajdonosa – itt jelenik meg cégvezetőként Garancsi neve. Az A8 az Andrássy út 8 házszám alatt levő palotahotelre utal, amelyek tulajdonosa Garancsi mellett, Csányi Sándor OTP-vezér, valamint Hernádi Zsolt, Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója, aki a leggazdagabbak listáján közel húsz milliárdjával a 63., állami támogatás nélkül is.

Az MTÜ támogatási listáján a következő NER-milliárdos Szíjj László, aki 110 milliárdos vagyonával az ország tizedik leggazdagabb embere. A milliárdos a közbeszerzési tendereken jól szereplő Duna Aszfalt Kft. tulajdonosa, de érdekeltségei vannak a szállodaiparban is.