Jogtalanul zárta be Bige László gyárát a katasztrófavédelem
A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tanácsa jogerős ítéletet hozott Bige László üzemének bezárása, valamint a kénsavüzem működésének felfüggesztése ügyében. A teljes üzem működésének megtiltása vonatkozásában a bíróság megsemmisítette a Jász-Nagykun-Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatát. A döntés jogerős, fellebbezni nem lehet.
Kiss Árpád a bírósági tanács elnöke szerint az kétségkívül megállapítható volt, hogy Bige üzemében voltak üzemzavarok, azonban a hatóság nem indokolta határozatában, hogy miért kellett a teljes üzem működését betiltani, és az sem derült ki, hogy a biztonságos üzem működéséhez fűződő kötelezettségek milyen okból nem teljesültek a gyárban.
Bige László szolnoki gyárát először tavaly novemberben szállta meg több száz rendőr és a katasztrófavédelem munkatársai. A rendőrség akkor azt közölte: a hulladékgazdálkodási törvény megsértése és más bűncselekmények miatt nyomoznak. Azóta is folyamatosan vizsgálják a céget, a szolnoki gyárban a rendőrök 9-szer, a katasztrófavédők 12-szer voltak kint fél év alatt, és Bige érdekeltségeivel szemben több másik ügyben is vizsgálódni kezdtek. Az egyik leggazdagabb magyarnak számító Bige László május végén két napot őrizetben is töltött.