Szijjártó: Nem azért érvelünk így, mert az oroszok kémei vagyunk

DSZZS20191030018
2019.10.30. 09:58

A kioktatás, lenézés, leckéztetés időszakát le kell zárni, le kell vetni a politikai korrektség béklyóját, és pragmatikus alapokra kell helyezni a Kelet és Nyugat együttműködését, mondta Szijjártó Péter külügyminiszter az MNB által szervezett budapesti Eurázsia Fórumon szerdán.

Szijjártó szerint mi nem azért érvelünk emellett, mert az oroszok kémei vagyunk - nevetséges inzultusok ezek nyugati barátaink részéről - hanem azért, mert ez az érdekünk. Mi itt Közép-Európában megtanultuk a leckét: ha Kelet és Nyugat között konfliktus volt, mi mindig vesztettünk. Éppen ezért érdekünk az, hogy a Kelet és Nyugat együttműködjön, mi pedig a híd szerepét töltsük be. 

Régebben lenézve mondták Magyarországra, hogy a legKeletibb Nyugati és legNyugatibb Keleti ország Európában. Mára ez dicséretnek számít.

Egyáltalán nem túlzás egy új világrend létrejöttéről beszélni a külügyminiszter szerint, hosszú időn keresztül felbonthatatlannak hitt szövetségek bomlottak fel, régi barátságok szűntek meg, és olyan új barátságok jöttek létre, amelyekről korábban nem is gondolkodhattunk volna.

Ennek az új világrendnek két fő szereplője emelkedik ki: az egyik az USA a másik Kína. Az USA-ban egy patrióta döntéshozatal jelent meg, erre a jelenségre furcsa európai válasz született, vitatva, hogy az "Amerika az első" politikája legitim-e. "Hányadik legyen Amerika Amerikában", tette fel a kérdést Szijjártó.

Az európai elit ideológiai gerillaháborúba kezdett, ahelyett, hogy a versenykövetelményeknek próbált volna megfelelni.

Prédikálni próbáltak ahelyett, hogy valós intézkedések születtek volna. A képmutatás miatt az Európai Unió a versenyben lemaradt. Pedig fontos, hogy a képmutatást a hátunk mögött hagyva pragmatikusan vizsgáljuk a helyzetet.

Rossz hatással van például Szijjártó Péter szerint Európa versenyképességére, hogy a belső versenyt bénítani próbálják. Példaként erre azt hozta, hogy Magyarország strukturális reformot hozott létre azért, hogy az adócsökkentés politikáját elkezdhesse. Erre mi Európa válasza? Hogy az európai adóharmonizációt akarja erőltetni. "Ezt mi nem fogjuk hagyni. Ez rendkívül sértő" - mondta. 

Sokan beszéltek arról, hogy a kínai felemelkedés csak átmeneti. Szijjártó azonban közgazdasági végzettséggel csak mosolyog ezen. Lehet, hogy van némi lassulás, de a mostani 6 százalékos növekedés nominálisan még több is, mint a korábbi 10 százalékos. És beszédes az is, hogy

míg 2007-ben a világ tőkekifektetéseinek 77 százaléka Nyugatról érkezett, mára ez már csak 30 százalék.

Együttműködés tehát zajlik a Kelet és Nyugat között, csak a képmutatást kellene félretenni Szijjártó szerint. Például a paksi erőmű építése körüli kritikák jóval halkabbak, mint voltak, amióta francia, német és amerikai cégek is részt vesznek az építésében. A Vodafone és a Deutsche Telekom is a sokat támadott Huaweit bízta meg az 5G kiépítésére, holland barátaink pedig, akik előszeretettel oktatnak ki minket jogállamiságból, 23 százalékkal növelték kereskedelmi forgalmukat az oroszokkal, jegyezte meg a miniszter.

(Borítókép:  Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórumon. Fotó:  Szigetváry Zsolt / MTI)