Elszállt a téliszalámi ára
Két héttel ezelőtt a téliszalámi kilója még átlagosan 7343 forint volt, a múlt héten azonban már 7922 forintért lehetett ennyit vásárolni belőle. Ez nyolc százalékos emelkedést jelent egyetlen hét alatt, írja az Mfor az Agrárgazdasági Kutatóintézet Piaci Árinformációs Rendszerének adatai alapján.
A brutális mértékű áremelkedés hátterében az afrikai sertéspestis árfelhajtó hatása áll, ami a világ sertésállományának a negyedét is kiirthatja.
Magyarországon egyes alapanyagok esetében 20-30, de akár 40 százalékkal is nőttek az árak március óta, ez jelenik meg a fogyasztói árakban is.
![DROTI20190604002](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3048/30486/304867/30486719_79edb1dba68e1f5165318a4950928f52_wm.jpg)
Egy hét alatt a téliszalámi mellett más termékek is drágultak: a sertéspárizsi és a gyulai jellegű szárazkolbász kilós ára egyaránt 3-3 százalékkal emelkedett. A párizsi kilójáért 1970 forint után 2027 forintot kellett adni múlt héten, a szárazkolbász ára pedig 4805 forint lett a korábbi 4676 után.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)