Fábián, Sebestyén
-2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

A magyar kormány úgy oszt pénzt Erdélyben, hogy nem egyeztetett Romániával

2019.11.27. 08:25

Románia budapesti nagykövete egy békéscsabai rendezvényen azt mondta, a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programjáról nem volt egyezség a román kormánnyal, és az nem is adta hozzájárulását ezekhez a támogatásokhoz – írja a Transindex. 

Marius Lazurca csak megerősítette azt a korábbi állásfoglalást, amit a román külügyminisztérium adott ki, és amely szerint semmilyen szintű kétoldalú egyezmény nem létezik Magyarország és Románia között a Pro Economica Alapítvány révén működtetett gazdaságfejlesztési programról. A nagykövet határozottan leszögezte, hogy a román fél azt kéri, hogy a program lebonyolításába vonják be a román hatóságokat is, valamint hogy a programot átláthatóan, a román törvényeket, az Európai Unió belső piaci szabályait és a romániai regionális fejlesztési stratégiákat tiszteletben tartva, diszkrimináció nélkül bonyolítsa le. 

A 19,9 milliárdos költségvetésű Székelyföldi Gazdaságfejlesztő Programban 5293 benyújtott pályázatból 4986-re ítéltek mezőgazdasági támogatást, a szerződések aláírása a múlt héten kezdődött. A támogatottak 80 százaléka természetes személy, 20 százaléka cég, a székelyföldi gazdálkodók 25 százalékos önrésszel legfeljebb 15 ezer eurós (mintegy 5 millió forintos) támogatásra pályázhattak.