Kezdődik a francia gigasztrájk

GettyImages-1186550829
2019.12.05. 10:14

Csütörtökön kezdetét veszi az óriási, talán évtizedek óta a legnagyobb sztrájk Franciaországban, írja a France24. Ez még francia szinten is nagy sztrájk lesz, tulajdonképpen megbénul Párizs és mellette a fél ország. 

A Guardian alapján a sztrájkoló vasutasoknál, légi irányítóknál, tanároknál és más közszolgáknál Macron nyugdíjreformja húzta ki a gyufát. A francia elnöknek viszont az egyik legfontosabb választási ígérete volt ez a reform, mellette adócsökkentést is ígért, szóval nem visszakozhat könnyedén. 

Macronék ugyanis egységesítenék a nyugdíjrendszert, aminek részeként 42 fajta különleges nyugdíjkedvezményt is eltörölnének. Ezek a vasúti és energiaipari munkásokon át a jogászokra is vonatkoznak, vagy épp külön a párizsi opera dolgozóit segítik. Viszont az állam szerint az öregedő ország nem fog tudni finanszírozni erős extra kedvezményeket.

Az érintettek és szakszervezeteik viszont azzal érvelnek, hogy így lényegében pénzt vesznek el tőlük. Így vagy tovább kell majd dolgozniuk 62 éves nyugdíjkorhatárnál, vagy be kell érniük kevesebb nyugdíjjal. Ők pedig egyiket sem szeretnék, hiszen teljesen nyilvánvalóan rosszabbul járnának, mint az eddigi rendszerben.  

Így most:

  • Szinte teljesen le fog állni a belföldi vasút, de például a Párizs és London közti Eurostar vonatok fele is. 
  • Párizsban a 16-ból 11 metróvonal leáll, és a többi tömegközlekedési eszköz is alig  vagy egyáltalán nem fog közlekedni. 
  • Számos iskola és posta bezár, rengeteg benzinkút is le szokott ilyenkor állni, egyes rendőrőrsök is szerveznek szimbolikus szimpátiasztrájkokat. Bírók, ápolók vagy mondjuk a kukások is sztrájkolni fognak valahogy. 
  • A Franciaországba, és onnan kifelé tartó repülők száma is legalább ötödével csökken. Ez elég sok, például csak az Easyjet több száz járatot törölt, és többinél is komoly késések kockázatára hívta fel a figyelmet.

Bonne közlekedési miniszter szerint az már most látszik, hogy pénteken se lesz előrelépés a közlekedési helyzetben, írja a Local. Mindenki kemény menetre számít, több mint hatezer rendőrt vezényeltek át Párizsba, és a tüntetők is több városban elkezdték rögtön az ilyenkor szokásos barikádozást. 

Le kell állítanunk a gazdaságot. Az emberek égnek a vágytól a harc után. 

- idézi a Reuters Christian Grolier-t, a szélsőbaloldali Force Ouvrière (FO), a harmadik legnagyobb francia szakszervezet egyik vezetőjét.  

Castaner belügyminiszter szerint közel 250 tüntetés jöhet az országban, ezek közül jó néhánynál lehet erőszakos fordulatra számítani, írja a BBC. Egyben idézik például Cyril Romero Toulouse-i mozdonyvezetőt is:

2001-ben kezdtem egy olyan szerződéssel, ami alapján 50 évesen nyugdíjba mehettem volna. De mint mindenki mást, engem is érintettek a reformok, úgyhogy a korai nyugdíjazásom legkorábbi ideje felment 52 és fél évre, majd ez a valóságban 57 és fél éves kort jelentett a teljes nyugdíjért. És most azt akarják, hogy még tovább dolgozzunk. 

Macron népszerűsége nőtt egyébként a hírhedt sárgamellényesek tüntetései óta, de még mindig csak 30-40 százalék között jár. Ettől nem teljesen függetlenül, de a társadalom háromnegyede hiába tartja szükségesnek a nyugdíjreformot,  többségük nem hisz abban, hogy a kormány végig is tudja majd vinni, hivatkozik a Guardian egy Ifop-felmérésre. Mondjuk, egy másik, friss felmérés szerint ezzel együtt az emberek 60 százaléka támogatja a sztrájkolókat. A BBC is olyan felmérést idéz, ami szerint az egyértelmű többség szimpatizál a sztrájkolókkal, különösen a fiatalok. 

Azt nem tudni, hogy a sztrájk pontosan meddig fog tartani, elég valószínű, hogy a héten még például igen. 

(Borítókép: A sztrájk miatt lezárt metró Operaháznál található kijárata Párizsban. Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary)