22,5 millióra bírságolta felügyelet a Nedolgozz.hu-t

2019.12.06. 11:43

H. András egy írországi székhelyű befektetési vállalkozás számára jutalék fejében több mint száz magyarországi befektetőt érintően függő ügynöki tevékenységet végzett. De ezt nem lett volna neki szabad, semmilyen engedélye nem volt rá, ezért a felügyelet először feltette András Nedolgozz.hu nevű oldalát figyelmeztetései közé. Most pedig már meg is bírságolta 22,5 millió forintra. 

Hivatalosan a Nedolgozz.hu , illetve ezen keresztül András EUR/USD devizapárokra vonatkozó ügyletekre próbált befektetés elemzést adni,  mellé egyes befektetők kereskedési számláin portfóliókezelést végzett. Súlyosbító tényező volt, hogy huzamosabb ideig csinálta ezt, és a felügyelet tiltása után is folytatta. 

Enyhítő körülmény volt, hogy csak viszonylag kevés ügyfelet húzott be, emellett András a jegybanki vizsgálat során közvetítői linkjének inaktiválását kérte az ír befektetési szolgáltatótól.

"Módszer a pénz elvesztésére" x -1 = siker

Nagyon szórakoztató oldal a Nedolgozz.hu és a hozzá kapcsolódó blog. Itt András név nélkül elárulja, hogy nagyon sokat gondolkozott, de rájött "a módszerre", amit most csak ő tud. De ezt szívesen megosztja másokkal is.

A módszer havi 5-10 százalékos hozamot garantál, és teljes egészében nagy kockázatú, tőkeáttételes devizaspekulációra épül. András elég technikai jelleggel fogja meg a devizakereskedést, nagyjából a ruletthez hasonlóan semmilyen közgazdasági összefüggést nem kell tudni hozzá, és még a gazdasági híreket sem szabad figyelni, csak a módszerét kell követni. Akkor viszont az ember idővel a világegyetem legeredményesebb devizakereskedőjévé válik. Külön szerencse, hogy ez ráadásul kockázatmentesen ígérhető:

Nincsen mérlegelés, nincsenek döntési helyzetek, csak pontos végrehajtás szükséges

- vallotta András. Ő ugyanis arra jött rá, hogy mi az a stratégia, amivel biztosan pénzt veszít, és sok gyakorlás után annak a pontos ellenkezőjéből alakította ki "a módszert". 

A valódi módszer a jelek szerint mintha inkább csak az lett volna, hogy ügyfeleket vitt a nem megnevezett külföldi szolgáltatóhoz, akik után jutalékot kapott.

Ha nem ért hozzá, ne csinálja

Az egyes devizapárokra történő, árfolyamkülönbözetet elszámoló ügyletek CFD ügyletnek minősülnek. Ezeken pedig őrületes veszteségeket hozhat össze magának a vakmerő, de képzetlenebb befektető.

Az jegybank régóta mindig figyelmeztet, hogy a lakossági befektetők számára hirdetett és értékesített CFD termékek

fogyasztóvédelmi szempontból különösen aggályosak a bonyolultságuk, az átláthatóság hiánya, a rendkívül magas tőkeáttétel, az elvárható profit és lehetséges veszteség közötti egyenlőtlenség, valamint a CFD termékek forgalmazása és elosztása kapcsán

felmerülő problémák miatt.

Idén augusztus 1-től egyébként még az engedéllyel rendelkező hazai piaci szereplőknél is korlátozták a spekulatív, kiemelten kockázatos CFD termékek lakossági forgalmazását.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

tegnap, 21:12

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

tegnap, 08:30

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.

tegnap, 21:25

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

tegnap, 20:23

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

tegnap, 17:39

  • Címlapon
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Lehet, hogy az Egyesült Államok értetlenkedése ver éket Washington és közel-keleti szövetségesei közé?

tegnap, 21:23

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46