Elakadt a liberális buldózer Franciaországban

Két éven belül harmadszor vonultak százezrek az utcára a nemzetközi hatalmi álmokat dédelgető, belföldön azonban népszerűtlen, arroganciája és az ellene tüntetőkkel szembeni rendőri brutalitás miatt sokat bírált elnök ellen ebben a hosszú évek óta gazdasági gondokkal és stagnáló bérekkel küzdő országban. Az elszórtan erőszakba és gyújtogatásba torkolló tiltakozások egyes szakértők szerint azt jelzik, hogy a lakosság jelentős része elvesztette a bizalmát a kritikusai szerint csak saját érdekeivel törődő, az átlagemberek igényeivel nem foglalkozó politikai és üzleti elittel szemben, ami hosszú távú instabilitást jósol az egykor szebb napokat látott országban.

Bár ilyen elnagyolt (és számos részletében kikezdhető) mondatok inkább a libanoni, chilei, hongkongi, iráni vagy bármelyik másik, harmadik világbeli tüntetések kapcsán szoktak elhangzani az európai sajtóban, jelen esetben Franciaországról van szó, ahol a napokban újabb, már-már menetrendszerű tüntetés és általános sztrájk indult Emmanuel Macron elnök legújabb reformterve ellen, amely a nyugdíjbiztosítási rendszer felforgatását célozza. 

A két éve hatalomra jutott Macron először a munkajogi szabályok felhígításával, majd a vasúti dolgozók kiváltságainak megvágásával haragította magára az ország egy jelentős részét, tavaly ilyenkor pedig a sárgamellényes mozgalom rendezett ellene sokhetes megmozduláshullámot, amely eredetileg a dízel adójának növelése miatt indult, de hamar a lecsúszó vidéki rétegek általános elégedetlenségeivel kapcsolatos, a kormány vélt elitizmusa és gazdasági liberalizmusa elleni tiltakozássá terebélyesedett.

Az elnök ötéves mandátuma felénél járva nemrég azt ígérte, hogy a bukdácsolás után „újraindítja” a megválasztásakor beígért nagy gazdasági átalakításokat, de láthatóan ugyanazokba az akadályokba ütközött, amelyekbe az 1990-es évek óta több elődje is. Ami pedig különösen kínossá teszi helyzetét, hogy közben az Európai Unió megreformálását és a francia/európai világhatalmi szerep felélesztését is fejébe vette, ami ilyen hazai háttér mellett egyre kevésbé tűnik reálisnak.

Bonyolult ügy

A csütörtökön indult tüntetések első napján a belügyminisztérium szerint 800 ezren, a CGT szakszervezeti szövetség szerint 1,5 millióan vettek részt a tiltakozásokban, a vasúti és iskolai dolgozók mintegy fele nem vette fel a munkát, de az egészségügyben is fennakadásokat okozott a munkabeszüntetés. Bár kisebb erőkkel, de a tiltakozást vezető szakszervezetek pénteken is folytatták a sztrájkot, és ígéretük szerint legalább a jövő hétig nem is hagynak fel az akcióval; jövő keddre is nagyszabású megmozdulást hirdettek.

A dolog kiváltó oka Macron tervezett nyugdíjreformja. Az erről szóló vita az elnök (és elődjei) más reformterveihez hasonló koreográfia szerint zajlik:

• a kormány szerint a jelenlegi rendszer túl bonyolult, pénzügyileg fenntarthatatlan, és a számos szakszervezeti és ilyen-olyan kiváltság miatt nem is tisztességes;
• bár felmérések alapján a franciák többsége elvben támogatja magát a nyugdíjrendszer átalakítását; de a kormány konkrét terveivel a többség nem ért egyet, és emiatt a tüntetéseket is pártolja.
• a szakszervezetek szerint pedig Macron liberális gazdaságpolitikája a munkások szociális biztonságának lebontására és az emberek végtelen dolgoztatásának megkönnyítésére irányul.

A megreformálandó nyugdíjrendszer egyébként valóban rendkívül bonyolult. 

három nagyobb (a magánszektorban dolgozók általános nyugdíjbiztosítója, amelyhez a nyugdíjasok kb. 80 százaléka tartozik, valamint az agrárdolgozók és az egyéni vállalkozók biztosítója), amelyekkel párhuzamosan számos szektoriális és kiegészítő program van, például létezik külön a vasúti dolgozóknak, az ügyvédeknek, a közszolgáknak, az állami cégek dolgozóinak, stb. Aki több szférában is megfordul karrierje során, az több helyről kap nyugdíjat és nyugdíjkiegészítő juttatásokat (ez 2017-ben a nyugdíjasok harmadára volt igaz).

Az átlagnyugdíj jelenleg 1400 euró körül mozog (bár a sok program miatt nagyok a különbségek, és a férfiak és a nők nyugdíja között hatalmas, 29 százalékos a különbség előbbiek javára).

Valamit tenni kéne

A kormány fel akarja számolni ezt a helyzetet, és egyetlen közös nyugdíjbiztosítót akar bevezetni, arra hivatkozva, hogy a jelenlegi rendszer túl költséges és tisztességtelen is, mivel a különböző szakmák és szférák tagjai nagyon eltérő elbírálás alá esnek (a közszférában például a visszavonulás előtti 6 hónap átlagbére, a magánszektorban a 25 legmagasabb keresetű év átlaga a mérvadó a nyugdíjszámításhoz), és a biztosítók anyagi helyzete között is hatalmasak a különbségek (az ügyvédeknél például 67 ezer befizetőre jut 16 ezer biztosított, a vasutasoknál 143 ezer befizetőre 261 ezer biztosított).

A kormány azt is felhozza, hogy a mostani rendszer tavaly 2,9 milliárd eurós, a GDP 0,1 százalékára rúgó deficitet termelt, de ez a számításaik szerint 2025-re 7,9 és 17,2 milliárd euró közti összegre nőhet, azaz hosszabb távon nem lesz fenntartható a dolog.

A júliusban publikált tervek szerint Macronék ehelyett egy pontrendszert akarnak bevezetni, ahol az ember az élete során befizetett minden 10 euró (kb. 3300 forint) nyugdíjjárulék után 1 pontot kap, a nyugdíja pedig pontonként évi 5,5 eurót ér majd. A nyugdíjkorhatár hivatalosan maradna a mostani 62 év, bár 64 éves kor előtt csak csökkentett összeg járna (a teljes, a referenciafizetés felével azonos nyugdíj egyébként főszabály szerint jelenleg is csak 67 év után jár, bár a különböző szektoriális biztosítók között nagy az eltérés). A nyugdíj alsó határát mai értéken 1000 euróban határoznák meg. 

A kormány vágyai szerint 2025-re életbe lépő tervvel szembeni bírálatok szerteágazók.

• Egyesek eleve kételkednek benne, hogy a terv jobbá tenné a rendszer pénzügyi fenntarthatóságát, hiszen a jelenlegi és a tervezett új rendszer is felosztó-kirovó elv alapján működik, azaz a most aktívak befizetéseiből finanszírozzák a kifizetéseket.
• Abban sem biztosak, hogy sokkal egyszerűbbé válna a helyzet az átalakítással, tekintve hogy a kormány júliusi jelentése 132 oldalon taglalja az új rendszer részleteit.
• Ahogy Macron korábbi lépései, a nyugdíjreform csökkentené a sok százezer tagot számláló, befolyásos szakszervezetek által kialkudott kedvezményeket, például a vasutasok vagy a pilóták korai visszavonulását (a mozdonyvezetők például 52 évesen mehetnek nyugdíjba); valamint az alacsonyabb bérű melósok vagy tanárok kiegészítő juttatásait.
• Mindenekelőtt pedig az ellenzék és a tiltakozók fő kritikája, hogy a pontrendszer és a 64 év előtti csökkentett nyugdíj a gyakorlatban azt jelentené, hogy aki tisztességes összeget akar kapni öreg korára, annak tovább kell majd dolgoznia.

A sztrájkban résztvevők és utcára vonulók jelentős része beszámolók szerint olyan szakszervezeti tag, aki a külön juttatások elvesztésével alacsonyabb nyugdíjra és későbbi visszavonulásra számíthatna az új rendszerben.

Lehetett tudni

A mostanihoz hasonló nyugdíjreformterveket 1995-ben az országot három hétre megbénító általános sztrájk és kétmilliós tüntetés kísérte, és 2010-ben is heves tiltakozást szült az aktuális reformkísérlet. De hasonló forgatókönyv játszódott le a munkajogi törvények és más kísérletek idején is az utóbbi években.

Emögött az a rendszerszintű feszültség áll, hogy a jobboldal, illetve az inkább jobboldali gazdaságpolitikát folytató centrista-liberális Macron és követői szerint a régi politikai alkuk és szakszervezeti nyomás során kialakított gazdasági szabályozás a fő oka annak, hogy a növekedés tartósan gyenge, a munkanélküliség makacsul magas, és az innovációs versenyben is lemaradásban van az ország. Azzal érvelnek, hogy a szükségtelenül bonyolult és a vállalkozásoknak nagy pluszterheket jelentő rendszerek gúzsba kötik a növekedést, visszafogják a foglalkoztatást és a beruházásokat, és gátolják, hogy a francia gazdaság rugalmasan tudjon reagálni az idők kihívására.

Ezzel szemben a baloldal, az állam gazdasági szerepvállalását szintén pártoló szélsőjobb és a tagjaik érdekeit védő szakszervezetek szerint Macron pont azt a szociális rendszert akarja leépíteni, amely megalapozta Franciaország jólétét és társadalmi stabilitását. Szerintük a reformokkal csak a nagyvállalatok járnának jól, a dolgozók helyzete romlana, ahogy az az angolszász országokra jellemző. Balos politológusok pedig úgy vélik, a macroni (neo)liberalizmus egyszerűen idegen a francia társadalomtól, és ebből fakadóan nem is működhet.

Ahogy a balközép Le Monde összefoglalta,

Kötélhúzás

Az nem volt nehezen megjósolható, hogy a 2017-ben a szélsőjobbal szemben, a hagyományos politikai elitekkel szembeni kiábrándultság mentén megválasztott Macron liberális gazdaságpolitikája akadályokba fog ütközni (még nekünk is sikerült). Hogy elnöksége felében mennyire volt sikeres, az a félig üres/tele pohár esete:

• A bírálói által gyakran arroganciával vádolt, és az átlagembereket lenéző bankár mintapéldányaként emlegetett Macron népszerűsége megsínylette  a megosztó lépéseket, a legutóbbi őszi felmérések szerint az elnök munkájával elégedettek aránya 30 és 40 százalék között mozog, az elégedetleneké 60 és 65 százalék között.
• Ettől függetlenül ugyanezen felmérések szerint ma is megnyerné az elnökválasztást a hasonló támogatottsági mutatókkal bíró, de a társadalom egészét tekintve jóval gyűlöltebb szélsőjobbos Marine Le Pennel szemben (és a májusi európai parlamenti választásokon is sikerült az élen végeznie).
• Munkajogi reformjait bár nagy tüntetések mellett, de át tudta verni, és az első jelek szerint a kitűzött célt valamelyest elérték: a foglalkoztatás nőtt, a munkanélküliség csökkent, és az új munkahelyek a korábbiakkal ellentétben teljes állások, nem részmunkaidős pozíciók. (Macronék egyik fő érve az volt, hogy hiába védi a dolgozók jogait az előző rendszer, rugalmatlansága miatt ahhoz vezetett, hogy teljes állás helyett csak gyorsabban kirúgható szerződéses vagy részmunkaidős dolgozókat vesznek fel.)
• A gazdasági mutatók javultak, és például jobbak a mostanában lassuló örök bezzegország németeknél, manapság pedig már olyan  hangok is vannak, amelyek szerint hosszabb távon fenntarthatóbb a szolgáltatásokra összpontosító francia gazdasági modell, mint az ipari termelésen alapuló német.
• A sárgamellényesek tüntetéseinek hatására először visszavonulót fújt, és a népharag lecsillapítása végett jelentős adókedvezményeket és más juttatásokat ígért az alsóbb vagyoni rétegeknek; utána viszont ahogy eltűnt a szélesebb társadalmi szimpátia a mozgalom mögül, és kifulladtak a tiltakozások, a rendőrséggel szétverette az erőszakosabbá váló sárgamellényesek maradékát.

Európai álmok

A nyugdíjreformot Macron és miniszterelnöke, Edouard Philippe a legfontosabb nagy csataként harangozta be, és a jelek szerint a sárgamellényes hullámhoz hasonló stratégiát követnek: hajlandók engedményeket tenni az ellenkezés csökkentése érdekében, miközben próbálják a saját oldalukra állítani közvéleményt (egyelőre nem sok sikerrel)

Macron pártjának parlamenti frakcióvezetője úgy fogalmazott, nem fújnak visszavonulót, a nyugdíjreform két éve egyik legfontosabb ígéretük volt, és tovább tárgyalnak az érintett felekkel valamiféle kompromisszumról. Az elnök bírálói azonban kételkednek benne, hogy ez reális.

Macron Európában a populista lángokkal ölelt világ liberális demokrata mintavezetőjeként tetszeleg, eközben hazájában „fogalma sincs a realitásokról, a nagyobb (szociális) védelmet követelő lakosság igényeiről”

– nyilatkozta David Cohen közgazdászprofesszor.

Függetlenül attól, hogy végül sikerül-e végigvinni a nyugdíjrendszer átformálását, az biztos, hogy a helyzet Macron külpolitikájának sem tesz jót. Macron a tüntetések előtt nem sokkal még a NATO temetésével, Európa világhatalmi szerepének hangoztatásával és Donald Trump amerikai elnök lehurrogásával jelezte, hogy még mindig véghez akarja vinni 2017-ben meghirdetett nagyravágyó terveit az Európai Unió megreformálásáról, az integráció mélyítéséről és általában véve az unión belüli francia vezető szerep megerősítéséről. Ez azonban addig eléggé irreálisnak tűnik, amíg hazáját sem tudja megreformálni.

Borítókép: Rohamrendőrök nyugdíj jelentésű feliratot tartalmazó plakátok mögött a kormány tervezett nyugdíjreformja elleni párizsi tüntetésen 2019. december 5-én. MTI/AP/Rafael Yaghobzadeh