Napokon belül ítélet várható Hernádi Zsolt zágrábi büntetőperében

Az ügy lassan tíz éve tartja lázban a horvát közvéleményt, a sajtó folyamatosan és részleteiben követi a különböző eljárásokat, tanúvallomásokat.

Itthon jóval kevesebben merülnek el a részletekben, nem sokan ismerik a vizsgálatok fordulatait. Pedig az eljárás tényleg messze izgalmasabb, mint az amerikai jogi sorozatok (Briliáns elmék, A férjem védelmében, Boston Legal) 40-50 percbe sűrített epizódjai, ebben az ügyben ugyanis tényleg minden kicsi részletnek több magyarázata van, és a procedúráknak súlyos gazdasági vetületei is vannak.

A horvát fél azt reméli, amennyiben egy bíróság kimondaná, hogy korrupció történt, az javítaná a horvát pozíciót a Mollal vívott több százmillió dolláros washingtoni nemzetközi perben, és segítené a horvát államot abban a törekvésében is, hogy visszavásárolja az INA-t a magyar cégtől. A mostani eljárás horvát bírónője így aligha kockáztatná meg, hogy miatta kicsússzon az ítélet a közeledő elévülési határidőből.

A Mol éppen fordítva látja a helyzetet. Mivel a politikusok olykor azt hangoztatják, hogy Ivo Sanader (és Hernádi Zsolt) elítélése nemzeti érdek, így a magyar fél szerint a horvát eljárás aligha lehet független. Mindez már európai szinteket is elért, Európa legismertebb büntetőjogászai kapcsolódtak be megfigyelőként az eljárásba.

Eddigi ítéletek

Különös, de igaz, bár a mostani zágrábi eljárás még csak egy elsőfokú döntés lesz, eddig is számtalan vizsgálat és ítélet született már az ügyben. Ha nagyon leegyszerűsítjük az eddigieket, a horvát eljárások alapvetően bizonyítottnak látták Sanader bűnösségét, a magyar eljárások szerint Hernádi Zsolt nem követett el semmit, a semlegesnek tekinthető nemzetközi (svájci) választott bíróság teljes egészében a Molnak adott igazat, még a horvátok által jelölt bíró sem látott korrupciós bűncselekményt (említettük, hogy a zágrábi per mellett nyitva van még egy nagy összegű washingtoni befektetésvédelmi eljárás is).

A fentiek kronologikusan:

1. 2012-ben egy zágrábi bíróság tíz évre ítélte Ivo Sanadert részben háborús nyerészkedés, részben a Mol–INA-ügy miatt.
2. 2013-ban egy horvát jogsegélykérelem után a magyar Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálódott, majd bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást Hernádi Zsolttal szemben.
3. 2013-ban a magyar bíróság előbbi vizsgálatra hivatkozva megtagadta Hernádi Zsolt átadását Horvátországnak.
4. 2014-ben a másodfokú horvát bíróság nyolc és fél évre csökkentette Ivo Sanader büntetését.
5. Ugyanebben az évben, decemberben a hazai bíróság végül jogerősen felmentette Hernádi Zsoltot a nemzetközi korrupció vádja alól.
6. 2015-ben a horvát alkotmánybíróság az eljárás hibái miatt hatályon kívül helyezte a horvát Sanader-per nyolc és fél éves ítéletét,
7. Horvátország beperelte a Molt (Svájcban), a Mol pedig beperelte Horvátországot (Washingtonban). 2016-ban az első perben született ítélet, az ENSZ mellett működő nemzetközi választott bíróság, az UNCITRAL minden kérdésben a Molnak adott igazat, kimondta, hogy a korrupció nem bizonyítható, és hogy a magyar vállalat minden vállalt szerződéses kötelezettségét betartotta.
8. 2018-ban újabb büntetőper indult Zágrábban (immár Sanader mellett Hernádi ellen is), a magyar bíróság újra megtagadta Hernádi Zsolt kiadatását, mert álláspontja szerint Hernádival szemben már lefolytatták ezt a pert, és nem látta biztosítottnak a horvátországi fair eljárást.

De ez már a múlt, most nézzük meg, mi történt az aktuális perben.

Visszatekintés

Ebben a cikkben arra teszünk kísérletet, hogy bemutassuk a mostani eljárás kulcsszereplőit, megértsük azt az üzleti és azt a politikai környezetet, amelyben az események játszódtak. Nem lesz könnyű olvasmány, de akit érdekel mélyebben is ez a jogi eset, az szerintünk nem fog csalódni.

A rövid alapfelállás szerint a mostani perben két oldal áll egymással szemben.

1. A horvát ügyészségi álláspont szerint az ominózus 2009-es utalás valódi feladója Hernádi Zsolt, vagyis a Mol első számú vezetője volt; a címzettje pedig Ivo Sanader horvát miniszterelnök. A vád szerint az utalás ahhoz kapcsolódott, ahogyan az INA horvát olajcég két tulajdonosa, vagyis a Mol és a horvát állam újrarendezte az INA horvát olajcég irányítási jogait. A horvát álláspont szerint felháborító, hogy egy másik uniós tagállam vezető üzletembere nem veti alá magát a horvát igazságügy eljárásának, és ebben a magyar állam is segíti.
2. Ivo Sanader kormányfő és Hernádi Zsolt üzletember, vagyis a két vádlott védői szerint nem történt semmilyen korrupciós célú kenőpénz-utalás, a vád mindössze egy éppen börtönben ülő és onnan vélhetően szabadulni próbáló, megbízhatatlan tanú vallomására (handabandázására) alapul. Hernádi Zsolt védői ehhez még azt is hozzáteszik, hogy az ügyet már két ízben is kivizsgálták Magyarországon és döntött is egy magyar bíróság, amely felmentette a cégvezetőt, márpedig az unión belül nem szabadna egy ügyet még egyszer újratárgyalni. Ráadásul a feltételezett bűncselekmény a horvát jogszabályok szerint elévült.

Ha tippelni kéne, bár jogi eljárások esetén nem jellemző a tippmix, napokon belül, valamikor december 19. és 23. között ítélet születik, és minden jel arra mutat, hogy a bíró bűnösnek fogja találni Sanadert és Hernádit. A magyar oldal eközben folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy az eljárás nem független, hanem a horvát politika, gazdasági érdek és a közhangulat befolyásolja.

A mostani rendkívül „nemzetközi” per során nemcsak magyar, horvát, svájci és orosz tanúk, neves horvát, magyar és brit  jogászok, de még nemzetközi mércével is kiemelten elismert német és brit büntetőjogászok is felsorakoztak, ők megfigyelőként felügyelik az eljárást.

Az utalás

De mégis mi történt? Ivo Sanader kétszeres horvát miniszterelnök csillaga 2009 júliusáig szárnyalt, de ebben a hónapban pártvezetői és miniszterelnöki posztjáról is váratlanul lemondott. A vitatott „Sanader-ügy” központi eleme, vagyis „az utalás” egy hónappal korábban, 2009 júniusában történt. A vád 10 millió eurós korrupciót tartalmaz, de maga, a vizsgálat fókuszába került pénzügyi tranzakció csak 5 millió euróról szól.

Két ciprusi offshore cég, a Ceroma Holding Limited és a Hangarn Oil Product Limited összesen ekkora összeget (2,4, illetve 2,6 milliót) utalt át a svájci Xenoplast AG-nak. Ceroma, Hangarn, Xenoplast, hogy lesz ebből magyar–horvát ügy, kiket takarnak ezek a cégek valójában?

Kezdjük a feladókkal! Az utalás feladójaként két egymást jól ismerő üzletember azonosítható. Mihail Gucerijev orosz olajmilliárdos és Fazakas Imre magyar olajipari szakember (róluk lásd keretes írásainkat!). Továbbá itt is olvasható az érintettekről egy hosszú, de izgalmas történet.

Az utalás másik, vagyis jóváírási oldalán egy Robert Ježić nevű horvát üzletember, a Xenoplast AG tulajdonosa fogadta a pénzt, illetve a cégnek volt egy svájci képviselője, egy bizonyos Stefan Hürlimann is. A vizsgálat egyik legviccesebb közjátéka volt, hogy a horvát oligarcha ötféle verzióban adta elő, hogy ki volt a Xenoplast tulajdonosa. Volt olyan verzió, hogy sok tulajdonos volt, hogy több külföldi, majd az, hogy csak egy, de ő már meghalt, utánam hogy nő volt, hogy egy férfi volt. Hürlimann, a másik tanú azonnal határozottan azt vallotta, hogy maga az oligarcha volt a haszonhúzó. Ezt az elemet nem érezte fontosnak a bíró, az utalás közvetlen résztvevői mindvégig tanúk maradtak csak.

Az előbb Sanader, majd Sanader és Hernádi ellen megfogalmazott korrupciós vádak mindvégig arra épülnek, hogy Robert Ježić az eljárások során azt vallotta, hogy a vele egykoron remek kapcsolatban álló Sanader 2008-ban jelezte neki, hogy fogadnia kell 10 millió eurót. Sanader ugyan Ježić szerint nem említette, hogy ki lenne a pénz feladója, de később Robert Ježić arra következtetett, hogy a Molról lehet szó.

De miért adta fel a saját korrupt sztoriját a tanú? Ježić 2010 decembere és 2011 áprilisa között előzetes letartóztatásban volt, más súlyos bűncselekmények miatt. A börtönben valamiért (akár egy vádalku keretében) Sanader ellen fordult.

A koronatanú gyanúja

Mire alapozta a tanú, az ügy szempontjából rendkívül fontos a Molra vonatkozó gyanúja? A tanú több emlékét is felidézte, egyrészt elmondta, hogy 2008-ban Sanader jelezte neki, hogy érkezni fog az összeg, majd később a tanú szerint ő és a miniszterelnök össze is vesztek, mert Ježić 20 százalék költséglevonást tartott indokoltnak a tranzakció bonyolításáért.

Végül a tanú úgy emlékezett, hogy 2008 decemberében Hernádi Zsolt és az INA egy horvát igazgatósági tagja, Josip Petrovics Sanadernél tárgyaltak, amikor kifelé az előszobában találkoztak. A miniszterelnök állítólag megkérdezte Ježićet, hogy megérkezett-e már a pénz. A nemleges válasz után Sanader – állította a tanú –, felhívta és visszarendelte Hernádiékat. A miniszterelnöki hivatal beléptetőrendszere igazolta, hogy Hernádi valóban kétszer lépett be aznap a miniszterelnökhöz, de Hernádi Zsolt úgy emlékezett, hogy bár valóban visszahívta őket Ivo Sanader azzal, hogy elfelejtett valamit, de ekkor a Ježić vezette műanyagipari cég, a Dioki érdekében kért szívességet.

Mindenesetre, amikor Ježićet kiengedték, és visszakapta az útlevelét is, azonnal Svájcba repült, rávette Stefan Hürlimannt, hogy ő is tegyen vallomást. Hürlimann annyit mondott, hogy az ominózus utalásról a magyar Fazakas Imrével, a Hangarn igazgatójával tárgyalt Svájcban.

Természetesen a bírók a különböző eljárásokban szerették volna megtudni, hogy Mihail Gucerijev és Fazakas Imre miért utalt. Ők a korábbi eljárásban mindketten vallomást is tettek. A mostani, megismételt büntetőperben már csak Fazakas állt a bíróság előtt (a Mol ezt sérelmezte is, mert beidéztette volna Gucerijevet is, de erre végül nem adott időt a bíró).

A pénz küldőinek verziója

Az utalók mindenesetre azt vallották, hogy a Molnak és Hernádinak semmi köze nem volt az átutaláshoz. Gucerijev a vallomása szerint azért kívánt fizetni Ježićnek, mert a Rijeka közeli Krk szigeten szeretett volna földeket venni Ježićtől, illetve orosz érdekekből lobbitevékenységet szeretett volna vásárolni a horvátok által hátráltatott Barátság–Adria (Druzsba–Adria) projekttel kapcsolatban.

Végül ez a vezetékes ötlet nem valósult meg, mert Oroszország mindenféle egyéb olajprojektbe fogott bele, kínai vezeték- és észak-európai rendszerbővítéssel is kijutott más piacokra. Mindenesetre Fazakas azt vallotta, hogy Gucerijev kérte az ügylet lebonyolítására. Minden egyéb zavaros.

Hürlimann és Fazakas vallomása ellentmondásos volt, mindkettő azt nyilatkozta, hogy először a másik kereste. Végül az utalásokat megelőző szerződéseket nem írta alá sem Ježić, sem Sanader, sem Fazakas, sem Gucerijev, hanem csak ciprusi és svájci céges képviselők és ügyvédek.

Flavio Sanader, a testvér

Ježić vallomásai alapján még egy fontos tanú, Flavio Vlado Sanader (az ex-miniszterelnök Svájcban élő testvére) is belekerült az ügybe, ő volt az egyik utolsóként meghallgatott tanú. A korrupciós ügyészség szerint ugyanis neki a második 5 millió euróval kapcsolatban lett volna szerepe.

Robert Ježić ugyanis azt vallotta, hogy amikor 2010-ben Ivo Sanaderrel egy magánrepülőgépen Milánóba repültek egy focimeccsre, akkor Ježić elmondta Sanadernek, hogy a második 5 milliót már nem szeretné fogadni. (Ez a vallomás, annak fényében elég érthetetlen, hogy látni fogjuk később, hogy a koronatanú amúgy az első 5 milliót teljes egészében lenyúlta, saját céljaira használta.) Mindenesetre az tény, látható az utazás dokumentációjából, hogy hazafelé a magánrepülő megállt Zürichben.

• Ježić verziója szerint ezt a megállót Sanader kérte, és a legdrágább zürichi utcában, a Bahnhofstrassen, egy elegáns szálloda bárjában találkoztak a magánrepülős szurkolók Flavioval, Sanader testvérével és Ivo Sanader itt megkérte a testvérét, hogy ő fogadja az újabb 5 milliót.
• Sanader állítása szerint ez szemenszedett hazugság, Ježić, akinek vannak svájci cégei (a Xenoplast mellett a Dioki is) szeretett volna beugrani Zürichbe, és ő csak ezt kihasználva találkozott a testvérével, akivel kizárólag családi dolgokról beszéltek. Flavio is vallomást tett, ő a testvérét erősítette meg.

A Mol horvát kalandja

Egy pillanatra engedjük most el a kulcsszereplők vallomásait, és egy kicsit világítsuk meg, hogy miről szólt ebben az időben a Mol, a magyar olajcég, a horvát állam és az INA viszonya! Ha másképpen fogalmazunk, és ezt igen részletesen vizsgálta a bíróság is, volt-e indíték?

A történet kezdete előtt hat évvel, vagyis 2003-ban, a Mol egy speciális tender nyerteseként, az osztrák OMV-t megelőzve 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvénytulajdont szerzett az INA-ban. Mindez úgy zajlott, hogy a horvátok kiírták, hogy mit és milyen szerződéssel szeretnének eladni, a vevőknek csak az árat kellett beadni. A Mol 505 millió dolláros ajánlatot tett be, a nyilvános bontásnál kiderült, hogy ez elég volt a győzelemhez.

A megszerzett kisebbségi pakett azért túl sok mindenre nem volt elég, a Mol nem igazán tudta érvényesíteni az akaratát, de pár év múlva, 2008 októberében, egy nyilvános vételi ajánlattal már 47,16 százalékra növelte a részesedését.

A két eseménysor időben itt ér össze.

A Mol tehát még mindig nem érte el az irányításhoz szükséges 50 százalékos részesedést, de érdemi befolyást szeretett volna a cég irányítására, ezért tárgyaltak a horvátokkal, 2018. október 31-én a horvát kormány elé is bekerült az új megállapodás javaslata. Majd 2009 januárjában a Mol és a horvát kormány új szerződéseket írt alá, részben kiegészítette a korábbi részvényesi megállapodást, valamint sok szakmai megállapodást is kötött, például egy úgynevezett gáz-keretszerződést – gyakorlatilag a horvát politika segített megszabadítani a csoportot a horvát politika által veszteségessé tett gázüzlettől.

Az új felállás

A Mol a részvényesi megállapodás alapján átvette az INA működtetése feletti irányítást. 2009 júniusában az INA éves közgyűlése megválasztotta az INA felügyelőbizottságát, amelynek 9 tagjából a Mol 5 főt jelölhetett.

Két hét múlva Sanader váratlanul lemondott, és az új horvát kormány, illetve a magyar fél sokat vitatkoztak a szerződésekről, azok be nem tartásáról. Sanader ellen megfogalmazódott a vád, nem a horvát nemzeti érdek, hanem saját érdekei miatt engedte át az INA irányítását. Erről a tárgyalások során sokan nyilatkoztak,

A Mol horvátországi helyzete később elmérgesedett, 2010 decemberében újabb vételi ajánlattal a Mol megpróbált többségbe kerülni, de a horvát politikai és üzleti élet összefogott ellene. Végül horvát nyugdíjalapok akadályozták meg a Molt abban, hogy többségbe kerülhessen.

Ivo Sanader, a volt horvát miniszterelnök azért lemondása után is parlamenti képviselő maradt, ám amikor megfosztották mentelmi jogától, 2010 decemberében Ausztriába utazott, ahol elfogták és 2011 nyarán Zágrábba szállították. Ott előbb szívproblémákkal kórházba vitték, majd óvadék fejében szabadlábra került, de a horvát korrupciós hivatal elkezdte mindenféle üggyel megvádolni. Innentől futószalagon robbantak ki a Sanader-ügyek, ezekkel összefüggésben a volt miniszterelnök éveket töltött börtönben.

Ježić vallani kezd

A koronatanú, Robert Ježić ebben az időben egy ideig nehezen volt meghallgatható, mert rákos megbetegedésével Svájcban kezelték. A tanú, amikor mégis megszólalt, folyamatosan változtatta a vallomásait, de amellett végig kitartott, hogy Sanader kérte a pénz fogadására. Azt beismerte, hogy magát a pénzt nem adta át soha a miniszterelnöknek, kiderült, hogy azt a cégeinek a feltőkésítésére költötte. Gucerijev és a horvát állam is szerette volna a pénzt visszaszerezni, az orosz azt mondta, hogy teljesítés nélkül meglopták, az állam pedig azt, hogy a bűncselekménnyel szerzett vagyoni előny őt illeti, de a pénz köddé vált.

2012-ben aztán a Sanader háborús nyerészkedéseiről és vesztegetéseiről szóló összetett ügyben (ebben volt szó egy osztrák bank esetéről és a Mol–INA-ügyről) Ivan Turudic, a Zágráb megyei bíróság bírója tíz év börtönre ítélte Sanadert.

Az elsőfokú tíz év után, a másodfokú eljárásban aztán a fellebbviteli tanács nyolc és fél évre enyhítette a miniszterelnök ítéletet, de az Alkotmánybíróság végül az egészet visszadobta első fokra mindenféle eljárási hibák miatt.

Alkotmánybírósági észrevételek

A Horvát Alkotmánybíróság keményen fogalmazott az első eljárásról, azt írta, hogy a bizonyítás nem volt megfelelő, az egyetlen érdemi tanú nem volt megbízható, nem derült ki, hogy a gyanúsítottaknak mi volt a pontos szerepe, ki, miről, milyen ütemezésben állapodott meg.

Ezeket a pontosítási kéréseket 2018-tól az új eljárás, illetve az új bírónő, Maja Štampar Stipić természetesen megkapta, de ő sem tudta érdemben kezelni, a korrupciós ügyészség végig azonos nyomvonalon haladt, történt azonban egy fontos változás.

Az érvénytelenített eljárás még csak Ivo Sanaderről szólt, de közben Hernádi Zsolt helyzete is fokozatosan egyre kellemetlenebb lett. Tamara Laptos, az USKOK helyettes vezetője már korábban is gyanúsítottként emlegette, ezért a Mol-vezér úgy érezte, hogy kockázatos lenne horvát területre lépnie és tanúskodnia.

Nem volt elérhető

A kiadott horvát jogsegélykérelmet a magyar ügyészség kivizsgálta ugyan, de a vizsgálat nem találta korrupció nyomait. Ebben az időszakban Hernádi Zsolt nem volt elérhető a horvát hatóságok számára, mert a magyar hatóságok nem működtek együtt az idézés kézbesítésében. Ez a „nem kézbesítés” csak egy technikai elemnek tűnik, de jogilag még fontos lehet, mert részben ezen is múlik, hogy miként alakul az ügy elévülési ideje (erről hamarosan).

Később egy különös eljárásban a Mol korábbi jogi igazgatója is feljelentette Hernádi Zsoltot, amely vizsgálatot a magyar hatóságok lefolytatták és a bíróság első és másodfokon is felmentette az elnököt.

A horvátok ezt az egészet nagyon utálták, az uniós jog megsértésének, kijátszásának tartották, mondván sem a feljelentő, sem a vádlott nem volt érdekelt abban, hogy valódi bizonyítékokat szolgáltasson, így a bíró nem is ítélhette volna el a cégvezetőt, az eljárás arra irányult, hogy szülessen egy uniós felmentő ítélet.

A horvát fél Interpol-körözést, európai elfogatóparancsot is kiadott Hernádi ellen. Ezek olykor változtak, de most éppen mindkettő éles. Vicces adalék volt, hogy a keresett bűnözők interpolos listáinak körözési fotóin egyedül Hernádi volt nyakkendőben, mégpedig éppen egy INA-s nyakkendőben.

Háttéralkuk, további eljárások

Közben a korábbi szerződő felek, Gucerijev és Ježić megegyeztek. Megállapodtak arról, hogy kölcsönösen nem követelnek egymástól semmit. Ježić eddigre már vélhetően felélte az 5 millió eurót, Gucerijevék pedig mentesülni akartak attól, hogy további 5 millió eurót kelljen fizetniük, mert az eredeti tanácsadói szerződésük szerint összesen 10 millió eurót kellett volna a ciprusi cégeknek átutalniuk.

Hernádi Zsolt beszorult Magyarországra, olykor bilaterális alkukkal eljutott Ausztriába, Németországba, ki tudott menni a dunaszerdahelyi focicsapat szlovákiai meccseire, állítólag még az orosz tengerparton is látták nyaralni, de egy globális energiacég vezetőjeként aligha volt boldog mindössze ennyi utazással. A horvát bírósági ügymenet azonban ekkor évekre nagyon lelassult.

A karácsonyi döntés

A horvátok talán a gazdasági perekben bíztak. A Mol és a horvát állam ugyanis közben egy svájci és egy washingtoni választott bírósági eljárásban is pereskedni kezdtek. Szegény Andrej Plenković a jelenlegi horvát kormányfő, alighogy 2016 októberében miniszterelnök lett, éppen ebbe az ügybe csöppent bele és azonnal magyarázkodnia kellett.

Történt ugyanis, hogy bár nagyon sok pénzt költött Zágráb a méregdrága külföldi tanácsadókra és ügyvédekre, de a svájci bíróság teljes egészében a Molnak adott igazat, korrupciós elemet (ez volt a horvát kereset fő eleme) nem állapított meg.

Pontosan három éve, 2016 karácsonyán ez nagy kudarc volt a horvát államnak, mert a Mol úgy nyert meg minden eljárást száz százalékosan, vagyis egyhangú bírósági döntésekkel, hogy a választott bíróságnak volt egy horvát delegáltja is, akit a horvát állam kért fel, de még ő is mindenben a megbízója ellen szavazott. A Mol által delegált bíró egy amerikai-svéd jogász, míg a "semleges" döntőbíró, Neil Trevor Kaplan, egy Hongkongban élő brit jogász volt.

Andrej Plenković ezért a kínos kudarcot megelőzendő, a vereség bejelentésével párhuzamosan előremenekült és hangzatosan kijelentette, hogy Horvátország visszaveszi az INA-t (ebben azóta sem történt érdemi lépés).

Új büntetőper igazi nagyágyukkal

2018 végén aztán elkezdődött a mostani büntetőper is, amelyen Hernádi nem jelet meg, őt a tárgyalásokon egy brit ügyvéd, William Boyce (QEB Hollis Whiteman londoni iroda) és két horvát jogász (Laura Valkovic és Goran Mikulicic) képviselte,  illetve feltételezhető, hogy itthon is dolgoztak jogászok az eseten.

Egy ideig az is lassította az újabb eljárást, hogy a védelem követelte, hogy mindent fordítsanak le a Hernádi számára is érthető nyelvre, végül a 14 ezer oldalnyi anyagot mégsem kellett lefordítani, a bíró arra is hivatkozott, hogy Hernádi nincs jelen, de arra is, hogy az anyagok már a korábbi eljárásokból megvannak magyarul is.

A magyar fél továbbra sem bízott a horvát igazságszolgáltatásban, ezért nemcsak a védelemben, de megfigyelőként is felvonultak jogi nagyágyúk. A Mol által megbízott nemzetközi megfigyelőként két ismert jogászprofesszor felügyelte a eljárást.

• Kai Ambos, a németországi Göttingeni György Ágost Egyetem büntetőügyi jogi professzora, Koszovó nemzetközi bírája. A neves szakember olyan kérdésekben is véleményt formált, mint Oszama bin Laden likvidálása, Julian Assange ecuadori nagykövetségi menekültstátusza, az örmény genocídium, de ő volt Ante Gotovina horvát háborús bűnös egyik védője is korábban,
• Lord David Anderson brit jogi szakértő, a brexit-folyamat egyik fő jogásza, a Lordok Házának ipswichi tagja, az Európai Tanács korábbi ügyvédje. Ő titkosszolgálati és terrorizmus-szakértő, és leginkább arról lett híres, hogy egy időben élesen kritizálta a brit terrorista-ellenes törvényeket.

A Mol szerint ezeket a megfigyelőket a Mol kérte fel, de ők aláírtak egy függetlenségi dokumentumot, és már csak a szakmai reputációjuk miatt sem lesznek elfogultak. Azt nézik, hogy az eljárás miként kezeli

• az ártatlanság vélelmét,
• a vádak megalapozottságát,
• a bizonyítékokat,
• hogy az eljárás megfelel-e az emberi jogi normáknak, a nemzetközi szerződéseknek, az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatának, az Európai Unió jogának, valamint más nemzetközi és ENSZ jogi normáknak.

A megfigyelők az eljárás végén maguk is értékelnek, egy saját jelentést fognak megfogalmazni, amelyeket a médiának és a nyilvánosságnak, valamint a nem kormányzati szervezeteknek is elküldhetnek. A kiemelt figyelem miatt a perről kivételesen szó szerinti leiratok is születnek.

A végkifejlet

Több tanúmeghallgatás azonban már nem lesz, az eljárásból még hátra lennének a vádlottak gondolatai, de Hernádi eleve nem volt jelen, ráadásul immár Sanader sincsen a teremben, mert térdműtéte miatt rehabilitáción van.

A horvát igazságügyi szakértő szerint a térdműtét halasztható lett volna, vagyis Sanader maga vonta ki magát a védelemből, így nem akasztja meg a tárgyalást a vádlott beszédének elmaradása, ahelyett a bírónő Sanader 2012-es védekezését olvasta fel.

Napokon belül szinte biztosan ítélet születhet. De miért siet ennyire a bírónő, miért nem maradt több idő a további tanúkra? Vélhetően leginkább az elévülés miatt. A horvát elévülési szabályok 2013-ban változtak, addig a kiszabható maximális  büntetés kétszerese volt az elévülés (Hernádi esetében 6 év, mert a vesztegetésért maximum 3 év adható).

Azóta a horvát igazság-szolgáltatás átállt az abszolút elévülésre, a bűncselekmény után 10 évvel évül el csak egy ilyen ügy, de akkor viszont mindenképpen. Két kiegészítés azonban fontos,

• amíg a gyanúsított nem elérhető,  addig meghosszabbodik az elévülési idő, ebben az ügyben 2012 és 2013 közötti időszakban 209 nap ilyen interregnum volt,
• ha pedig 10 éven belül megszületik az elsőfokú döntés, az is két évvel, összesen 12 évre kitolja az elévülést, vagyis a jogerős ítéletnek addig kell megszületnie.

Az elévülési versenyfutás

És itt jön egy újabb kacskaringó! A horvát bírónő célja alighanem az, hogy ne ő legyen az a jogász, aki alatt a fontos „nemzeti ügy” egyszerűen megszűnt, mert elévült. Ám az elévülés napjai vitatottak.

Az eredeti vádirat szerint 2007 és 2009 között születhetett valamikor egy megállapodás, A módosított vádirat szerint viszont a megállapodás 2008. október 31-ig mindenképpen megtörtént. Erre úgy jutott a bíróság, hogy a horvát kormánynak Sanader ezen a napon nyújtotta be a részvényesi megállapodást megtárgyalásra. Horvát szempontból ez azért róka fogta csuka helyzet, mert ha így volt, akkor az ügy már mindenképpen elévült.

Ha viszont a bírónő úgy értelmezte a folyamatot, hogy az ügy befejezettsége, vagyis az utalás időpontja számít bűncselekménynek, akkor még elévülési időn belül van az eljárás.

Nagy a tét

A Mol képviselőinek vannak sérelmei, szerintük fontos tanúk (például a pénzt küldő Gucerijev) meghallgatására nem került sor. Robert Ježić előadott egy életszerű korrupciós történetet, mindenféle részlettel. Ugyanakkor Hernádi és Sanader érintettségére csak az ő vallomásai utalnak, amelynek minden elemét másképpen magyarázzák az érintettek.

A vallomásokból nagyon úgy tűnik, hogy Fazakas és Hürlimann sokat nem tudtak, csak amolyan közvetítő lépcsők voltak. Hogy a pénz címzettje maga Ježić, vagy valóban Sanader volt, vagyis Sanader kért-e valamit Ježićtől, azt ellentétesen látják az érintettek, miközben az biztos, hogy Jezic korábban mindenfélét kért és adott a miniszterelnöknek. Az is biztos, hogy az 5 millió euró nem jutott el a volt miniszterelnökhöz.

A pénz elsíbolása ügyében Ježićnek felelnie kellene, de ő ezt lebegteti, azt mondja, hogy a pénz nem egy személyhez (hozzá), hanem egy céghez, a Xenoplasthoz ment, amely azóta beolvadt a Diokiba. Azt már elismerte Ježić, hogy tartozik a horvát államnak, és kinyilvánította, hogy mindent megtesz azért, hogy visszafizesse a pénzt (a horvát törvények szerint a bűncselekményekből szerzett pénz visszajár az államnak).

A Mol szerint az eljárás során nem szabadott volna annyiban hagyni az egymásnak ellentmondó tanúvallomásokat, szembesíteni kellett volna Robert Ježićet Hürlimannal, mert az egyik vagy nem emlékszik jól, vagy hazudik. Ahogyan azt is ki kellett volna deríteni, hogy Fazekas Imre és Hürlimann közül ki mondja el a kapcsolat-felvételről a valódi történetet.

A lehetséges kimenetek

Bármilyen ítélet is születik, az ügynek még nem lesz vége. 

Ha elsőfokú elmarasztaló ítélet születik, akkor Hernádiék a másodfokban reménykedhetnek. Fellebbezésre akkor van lehetőség, amint megérkezik az írásbeli ítélet. A bírónak az első körben 9 hónap kellett az ítélet írásba foglalásához, ez vélhetően most is időigényes lesz. Kiadatási szempontból nem változik a helyzet. A magyar hatóságok továbbra is azt mondhatják, hogy ebben az ügyben jogerős felmentő ítélete van a Mol-vezérnek, az, hogy a horvát kiadatási kérelmének már új jogcíme van, nem változtat a helyzeten. Ha másodfokon is elmarasztaló ítélet születik, ugyanez marad a helyzet, de ha megszületett az ítélet, akkor az elévülés már nem számít, a horvátok utána is érvényben tarthatják a kéréseiket.

Ha első fokú felmentő ítélet születik, akkor Hernádi elvileg újra utazhat, nem érvényesek ellene az elfogatóparancsok. Ugyanakkor biztosan nagyon óvatos marad, mert ebben az esetben is kockázatot jelent számára a helyzet. Hiszen ha így történne, akkor az ügyészség fog fellebbezni, márpedig egy másodfokú, fordított ítélet megint szabadságvesztéssel járhat. Ha az ügyben (akármi is volt az elsőfokú döntés) másodfokú felmentő ítélet születik, vagy valóban elévül az a tett, amivel a horvátok Hernádi Zsoltot vádolják, akkor közel egy évtized után "mozgáskorlátozottság" után a Mol-vezér utazhat.

(Borítókép: Elutasította a Fővárosi Törvényszék azt a horvát kérelmet, mellyel Hernádi Zsolt MOL-vezér kiadatását kezdeményezték a náluk folyó vesztegetési ügyben 2018. augusztus 23-án. Fotó:  Bődey János / Index)