Három éve nem volt ennyire borúlátó a magyar piac

2019.12.20. 09:30

Decemberben a GKI konjunktúraindexe hároméves mélypontjára esett, az üzleti várakozások markáns romlásának következményeként, a fogyasztói várakozások azonban, ha csak minimálisan is, de javultak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.

A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint a konjuktúraindex az októberi mínusz 0,7 pontról, 2,8 pontra erősödött novemberben, decemberben azonban már mínusz 1,1 pontra süllyedt. Az üzleti bizalmi index az októberi 2,5 pontról, novemberben 7,0 pontra nőtt, decemberben pedig már csak 1,5 pontot ért el. A fogyasztói bizalmi index az októberben mért mínusz 9,8 pontról, novemberre mínusz 9,2, decemberre pedig mínusz 8,4 pontra javult.

  • Az üzleti várakozásokon belül az ipari és építőipari várakozások jelentősen estek novemberhez képest, a kereskedelmi és szolgáltatói bizalmi index viszont gyakorlatilag nem változott.
  • Az ipari bizalmi index két havi emelkedés után, decemberi zuhanása következtében még a szeptemberi, nagyon alacsony szintjétől is kissé elmaradt, és ezzel hatéves mélypontjára esett.
  • Romlott az elmúlt időszaki termelés és a rendelésállomány - ezen belül az exportrendeléseké is -, valamint a készletek megítélése, és kedvezőtlenebbek lettek a termelési várakozások.
  • Az építőipari bizalmi index decemberben számottevően esett, de továbbra is ez a legoptimistább ágazat. Az idei év utolsó hónapjában a magas- és a mélyépítő cégek is borúlátóbbá váltak. Az előző háromhavi termeléssel és a rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség is romlott novemberhez képest.
  • A kereskedelmi bizalmi index a novemberi enyhe emelkedéssel megegyező mértékben csökkent, míg szolgáltatói bizalmi index decemberben stagnált. Az általános üzleti helyzet megítélése rosszabb lett, a forgalmi várakozások viszont javultak.
  • A foglalkoztatási várakozások a novemberi javulás után kissé romlottak, ami az ipar és a kereskedelem gyengébb létszámbővítési szándékának következménye, az építőiparban és a szolgáltató szektorban ugyanis szerény erősödés történt. A lakosság munkanélküliségtől való félelme csökkent.

Az áremelési szándék a kereskedelem kivételével gyengült. A fogyasztók inflációs várakozása viszont továbbra is hullámzó, decemberben éppen csökkent, igaz hibahatáron belül. A magyar gazdaság jövőjéről alkotott vélemény a novemberi javulás után összességében kissé romlott, ezen belül az iparban és a kereskedelemben érezhetően, miközben az építőiparban és a szolgáltató cégeknél javult, miként a lakosság körében is.

A GKI fogyasztói bizalmi index novemberhez hasonlóan decemberben is emelkedett kissé. A lakosság saját pénzügyi helyzetét és megtakarítási képességét javulónak érzékelte, a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét viszont kissé romlónak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán

Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán

Egy játékos sikeresen eltalálta a számokat.

tegnap, 21:45

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.

február 10., 14:42

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

44 perce

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Igazi mélyrepülés a Szép új világ.

45 perce

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Címlapon
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.

13 perce

  • Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon

Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon

A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.

tegnap, 14:24

  • Címlapon
Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás

Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás

Napos, többnyire száraz idővel indul a hétvége.

49 perce