A Google megígérte: jófiú lesz
További Gazdaság cikkek
-
Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola
- Egymillió forint felett a panelek négyzetméterára Budapesten
- Rossz hír a munkavállalóknak, egy kutatás szerint alig akarnak bért emelni a cégek
- Nyilvános: akár több milliárd forintos szolidaritási hozzájárulást is fizethetnek a települések
- Milliárd dolláros lehetőség kapujában áll Magyarország
A jövőben nem használja ki az úgynevezett „dupla ír" és „holland szendvics" adózási kiskapukat a Google, legalábbis ezt jelentette be a techóriás anyavállalata, az Alphabet.
Korábban mi is megírtuk, hogy az Alphabet kétféle trükköt használ az adóelkerülésre. A módszerek lényege, hogy a cég egy írországi leányvállalatától egy alkalmazottak nélküli holland társasághoz viszi át a bevételét, majd egy bermudai postafiókcéghez továbbítja, ami szintén Írországban van bejegyezve. (Bermuda azért fontos, mert ott nincs nyereségadó.)
A Guardian cikke szerint most az Alphabet hivatalosan bejelentette, hogy nem alkalmazzák többé ezeket a módszereket. Persze nem feltétlenül önként és dalolva teszik mindezt, hiszen a bejelentés összhangban van az OECD nemzetközi adóelkerülés korlátozására vonatkozó törekvéseivel, valamint az USA-ban és Írországban életbe lépett legutóbbi adószabályokkal.
Nem a Google az egyetlen amerikai multicég, ami ezt csinálta, például az Apple, a Google, a Cisco, a Pfizer, a Merck, a Coca-Cola és a Facebook is hasonló módszereket alkalmazott. Így az amerikai cégek 2017-ig becslések szerint összesen 1000 milliárd dollárt halmoztak fel külföldön. (A Facebook már korábban bejelentette, hogy leáll a trükközésessel.)
A társaságok azért alakították ki ezeket a stratégiákat, mert el akarták kerülni a 35% -os amerikai társasági adót, amelyet egyébként Donald Trump kormánya jelentősen csökkentett. A 2017 decemberében indított adóreform versenyképesebbé tette az Egyesült Államokat, a társasági adót 35-ről 21- százalékra csökkentették, és egyszeri lehetőségként a kormányzat 15,5 százalékos adót kínált a külföldön szerzett nyereség után.
Trump most már tényleg felforgatja Amerikát
Az elnök egy év után végrehajtotta első választási ígéretét, összehozta minden idők legnépszerűtlenebb adócsökkentését, ami háborút szíthat az EU-val. De lehet, hogy a végén neki lesz igaza.
Írország pedig 2014-ben engedett a nemzetközi nyomásnak, és döntött arról, hogy 2020 végéig megszünteti ezt a gyakorlatát, amely egyébként nemcsak a technológiai cégek számára, hanem a gyógyszergyártók számára is vonzó volt.
A Google anyavállalatának, az Alphabetnek ezen módszer segítségével az utóbbi több mint egy évtizedben sikerült egyszámjegyűre csökkentenie az Egyesült Államokon kívüli bevételei után fizetendő adó mértékét, ez nagyjából a negyede az egyébként Európában érvényes adókulcsoknak.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Gazdaság
Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola
Így is a világ legnagyobb műanyagszennyezője a cég.
tegnap, 17:31
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51
- Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel
Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.
február 8., 12:49
- Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Gazdaság
Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma
A készségalapú szemlélet terjed.
február 7., 15:02
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt
A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.
február 6., 08:12
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
tegnap, 20:09
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki
A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?
február 6., 06:03
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen
Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.
február 6., 06:59
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Putyinnal, megkezdődhet a béketárgyalás Ukrajnával
tegnap, 06:11
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- Mindeközben
Fodor Zsóka élete legnagyobb hibájának tartja, hogy nem szült gyermeket: „Ez az egyetlen, amit megbántam”
tegnap, 12:45
- Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni
Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.
február 7., 07:19
- Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg
A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.
február 7., 09:29
- Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban
A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.
február 6., 16:50
- Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését
Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.
február 6., 10:19
- Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?
A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.
tegnap, 20:13
- Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra
Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.
február 6., 15:25
- Mindeközben
Az Apostol zenésze tűnt fel a Kincsvadászokban, nagy licitharc folyt 200 éves tárgyáért
tegnap, 11:40
- Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt
Virth Balázs alaposan felhúzta magát.
tegnap, 14:40
- Mindeközben
A Kiképzés honvédjével alkot egy párt a Jóban Rosszban sztárja, már össze is költöztek
tegnap, 10:38