Állami támogatással turbózzák fel a méh- és galambtartási kedvet

2020.01.07. 13:00

Az Agrárminisztérium jelentősen megemelte a méhészek és a haszongalamb-tartók támogatását. Méhcsaládonként ötszázról ezer forintra nő a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás, a haszongalamb vásárlásához nyújtott támogatásra pedig 2020-ban 100 millió forint a megemelt keretösszeg - közölte kedden a tárca.

A közleményben azt írták, hogy ebben az évben 700 millió forintra emelkedett a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető "csekély összegű támogatás" keretösszege, ezzel kívánja fenntartani a minisztérium a méhtartási kedvet. A méhészek a támogatási kérelmet 2020. február 1. és 28. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz.

Közölték azt is, hogy haszongalamb vásárlásához - az első támogatási időszak pozitív tapasztalatai miatt - 2020-ra jelentősen megemelt keretösszeget, 100 millió forintot különített el az agrártárca. A támogatás mértéke a támogatási időszakban vásárolt haszongalamb ellenértékének 75 százaléka, de legfeljebb galambonként 6000 forint. Emellett már a legalább 100 darab haszongalambot vásárlók is igényelhetnek támogatást a 2019. október 16. és 2020. április 30. közötti, vagy a 2020. május 1. és 2020. október 15. közötti támogatási időszakokban. A támogatási kérelmek 2020. május 1-jétől május 15-éig és 2020. október 1-jétől október 15-éig a MÁK által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon, postai úton nyújthatók be.