Szerdán elindult a NAV adóbevallásos online felülete
Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ fenn van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján – írja az MTI.
Az adóhatóság szerdai közleménye szerint január 8-tól elérhető a 19SZJA személyijövedelemadó-bevallás nyomtatvány és a kitöltéséhez szükséges felület. Azok, akik maguk készítenék el a bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a legegyszerűbben a NAV eSZJA oldaláról érhető el. Az elkészített bevallásokat elektronikusan be lehet küldeni.
A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az ügyfélkapun nyújtja be a bevallását. A nyomtatványt ki lehet tölteni az általános nyomtatványkitöltő programmal vagy akár papíron is. A papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatványt és kitöltési útmutatót ki lehet nyomtatni a NAV eSZJA oldaláról, illetve beszerezhető a NAV bármely ügyfélszolgálatán. Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a NAV-val, továbbra is beküldhetik postán a bevallásukat.
A NAV idén is minden adózónak, a magánszemélyeken túl az egyéni vállalkozóknak, mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is készít adóbevallási tervezetet. A magánszemélyeknek és azoknak a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt főállásuk és kaptak munkabért (szja-köteles bért), automatikusan bevallássá válik az szja-bevallási tervezetük, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást.
A főállású egyéni vállalkozóknál, az őstermelőknél és az áfás magánszemélyeknél nem működik ez az automatizmus, nekik ahhoz, hogy a tervezetből bevallás legyen, azt a beküldés előtt mindenképpen ki kell egészíteniük a jövedelmi adatokkal. Az szja-bevallási és befizetési határidő egységesen, valamennyi adózóra vonatkozóan 2020. május 20.
Saját adóbevallási tervezetét március 15-től bárki megnézheti az ügyfélkapun keresztül és az eSZJA oldalon. Aki nem használ ügyfélkaput, március 16-ig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását: SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon (ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn), a NAV honlapján elérhető űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), telefonon a 1819-es hívószámon és személyesen az ügyfélszolgálatokon.
Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is.