Zalán
3 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Azt hiszi, tudja, mekkora hatalmuk van az óriásvállalatoknak? Fogalma sincs

GettyImages-1061810312
2020.02.27. 10:21

Sokan tudják talán, hogy a hírhedt amerikai gengsztert, Al Caponét, végül nem a rendőrség, hanem az amerikai adóhivatal, az IRS kapcsolta le. Ezek alapján joggal gondolhatná az ember, hogy senki nem menekülhet az Egyesült Államok adóhatóságának markából. Hétköznapi halandóknak nem is érdemes próbálkozniuk, azonban úgy tűnik, egy sok milliárd dolláros forgalmú multinacionális óriásvállalattal még a híres-hírhedt IRS sem bír el.

Az amerikai adóhivatal és a Microsoft évek óta háborúban állnak egymással. A tét: 39 milliárd dollár (ez Magyarország tavalyi bruttó nemzeti össztermékének olyan negyede).

Ennyi pénzt pumpált ki a gyanú szerint a Microsoft egy offshore leányvállalatához, ahol szinte semmi adót nem fizettek a pénz után, írja a ProPublica, amerikai tényfeltáró újság.

Offshore kezdőknek 

Szeretne ön is ipari léptékben adót elkerülni? Itt egy gyorstalpaló az offshore-ozáshoz, amely az aktuális történetet is segít majd megérteni:

  • Tegyük fel, hogy van egy multinacionális nagyvállalata, a Macrohard, amely furkósbotokat gyárt.
  • Azonban nem szeretne 20-30 százalék adót befizetni az államnak a nyeresége után.
  • Ezért keres egy országot (például egy törpeállamot egy kis szigeten), ahol kedvezményes adókkal kecsegtetik a nagyvállalatokat.
  • Létrehoz egy leányvállalatot az adott szigeten.
  • Eladja a Macrohard márkanév tulajdonosi jogát és a furkósbot szabadalmait a leányvállalatnak.
  • Innentől fogva az anyavállalatának fizetnie kell a leányvállalatnak, ha Macrohard furkósbotokat akar gyártani, hiszen papíron a leányvállalat rendelkezik a szabadalmak és a márkanév fölött. Természetesen ez kiadásként szerepel az anyavállalatnál, így ennyivel csökken majd a nyereség, tehát a cég adóalapja is.
  • Ha elég jó pénzügyi tanácsadócéget szerződtetett (és miért ne tette volna, legjobb ha a big four valamelyikéhez fordult), akkor ők elintézik, hogy papíron minden flott legyen. Ők jó eséllyel azt is lezsírozzák, hogy az offshore-országban valahol 0 százalék körül mozogjon a befizetett adó.
  • Ha az Egyesült Államokban van bejegyezve az anyacége, akkor elég kivárnia, hogy a kormány tax holidayt hirdessen. A tax holiday olyan periódus, amikor a kormány szemet huny a turpisság fölött, és a cégek kedvezményes adókulcs mellett hazavihetik az offshore parkoltatott pénzüket (több, mint a semmi alapon).

Microsoft Offshore 2004

Na, de ha ez ennyire közismert dolog, akkor miért nem tesz senki semmit? A dolgot nem könnyű bizonyítani, és a nagy cégek még így is egy csomó adót befizetnek, ezért a hatóságok sokszor úgy vannak vele, hogy jobb nem felkavarni az állóvizet.

De nyolc éve az IRS (az amerikai adóhatáság) mégis azt mondta, hogy lesz, ami lesz, nekimennek a Microsoftnak.

Ugyanis a Microsoft a KPMG tanácsadó iroda segítségével 2004-ben igen merész húzással oldotta meg, hogy ne kelljen a szükségesnél több adót fizetnie az Egyesült Államokban:

eladták a szellemi tulajdonuk jogait az egyik leányvállalatuknak, egy 85 fős Puerto Ricó-i kis gyáracskának.

Ezek a sorok Windows operációs rendszeren íródnak, és van rá esély, hogy ön is azon olvassa őket. A Microsoft a világ egyik legismertebb és legbefolyásosabb cége, és 

hirtelen egy olyan apró gyár tulajdonába került a szellemi tulajdona, amelyet egy Bács-Kiskun megyénél alig nagyobb szigetecskére jegyeztek be.

Az adóhatóság hibát észlelt

Nem kell az üzleti élet hétpróbás öreg rókájának lenni, hogy az emberben felmerüljön: valami nem oké ezzel az üzlettel. Az IRS-nek is gyanússá vált, hogy a fent említett furkósbotos offshore-buli iskolapéldájával állnak szemben. Na jó, oké, hogy egy cég eltitkolja a bevételeit, de ez rontja a vállalat éves kimutatásait is, hiszen nem tud a befektetők előtt azzal villogni, hogy milyen sok a bevétel, nem?

A Microsoft ebből sem csinált nagy ügyet, a befektetőknek szépen a tényleges számot prezentálta, tehát hogy a cég bevételekben 10-12 százalékos éves növekedést produkál, majd az adóhatóságnak faarccal bemondta a papíron létező 4 százalékos értéket.

Az IRS olyanra szánta el magát, amire még nem volt példa: elhatározták, hogy minden eszközüket bevetik, amelyek eddig a fegyvertárban porosodtak, összeállítanak egy csapatot és megszorongatják a Microsoftot.

A Microsoft és a többi nagyvállalat tudta, hogy ha az IRS sikerrel jár, akkor az olyan precedenst fog szülni, amely a nagyszabású adóelkerülés alkonyát jelentheti.

Az emberek 99 százaléka fél az adóhivataltól. A maradék 1 százalék nem fél, ők úgy intézik, hogy az adóhivatal féljen tőlük

– mondta a ProPublicának egy nagyvállalatok auditálására szakosodott jogász. A Microsoft pedig még annak a híres-neves egy százaléknak is a krémjéhez tartozik. A lap cikke szerint lobbiszervezeteket vetettek be az IRS-vizsgálat ellen, az iparkamarához fordultak, ügyvédhadsereget állítottak ki, nyomást gyakoroltak az IRS felső vezetésére , és a törvényhozókra a kongresszusban.

A siker nem is maradt el. A Microsoftnak jó kapcsolatai vannak a szenátus demokrata és republikánus felében is, hamarosan készült is az új szabályozás, amely garantálta, hogy az IRS nem próbálkozik többé ilyen vakmerő akciókkal. Bár a háború még nem ért véget, a Microsoft átvilágítása még nem zárult le, a cég számos csatát megnyert az adóhatósággal szemben, és sikerült számos ponton visszavágniuk az IRS hatáskörét.

A nagy adóháború: az IRS felkészül

A 2010-es évek elején járunk, csúcson pörög a nagy multik offshore-ozása, bár a séma – amit a cikk elején leírtunk – mindenki számára ismert, mégis nehéz bárkit megfogni vele. Ahhoz, hogy valakire rá lehessen húzni a vizes lepedőt, be kell tudni bizonyítani, hogy nem valamilyen jóhiszemű üzleti stratégia része volt, hogy a szellemi tulajdonát kiszervezte egy leányvállalathoz, hanem az adóelkerülés volt a célja.

Olyan ez kicsit, mint Mészáros Lőrinc vagyonosodása, józan ésszel végiggondolva gyanús, de megint más dolog bíróság előtt bizonyítani, hogy tényleg van valami ügyeskedés a háttérben.

Hiába volt ott a Microsoftnak a Puerto Ricó-i ügylete, az IRS-nek be kellett volna tudnia bizonyítani, hogy a szellemi tulajdon nem reális áron cserélt gazdát, és a kifizetett jogdíjak sem valós üzletek után történnek, hanem az adóelkerülés a céljuk. Ehhez részletesen meg kellett érteniük az egész vállalat üzleti struktúráját. 

Azonban egy olyan hatalmas és komplex vállalatnál, mint a Microsoft, ez szinte beláthatatlan feladat.

2011-ben az IRS felkészült rá, hogy miután sokszor lepattantak már a nagyvállalatokról, végre mindent bevetve végigvigyenek egy offshore-ellenes vizsgálatot. Ezért egy speciális csapatot állítottak össze. A csapat élére rablóból lesz a legjobb pandúr alapon leszerződtették Samuel Marucat, aki egy neves ügyvédi irodánál több évtizeden át látta el tanáccsal a cégeket adóügyekben, sokszor pont az IRS vizsgálatai közepette. Maruca maga jelentkezett az IRS-nél, azt mondta, hogy szeretné megreformálni egy elfuserált rendszert.

A kopaszodó, szemüveges Maruca csak külsőre volt egy tipikus szürke adószakértő, valójában eltökélt ember volt, aki világossá tette, a célja: nyerni.

Maruca 60 főt szedett össze, adóügynököket, ügyvédeket, közgazdászokat – sokat közülük az IRS-en kívülről toborzott, ugyanis a legjobbakat szerette volna. Maruca elcsábította a csapatba egy korábbi beosztottját a privát szektorból, Eli Hooryt is. A jogász-közgazdász végzettségű Hoory merészségéről, tehetségéről és szókimondásról volt ismert – utóbbi néha bajba is keverte. Már csak egy jó célpont kellett, akire lesújthatott az IRS frissen felállt kommandója. 

Ekkor jött a képbe a Microsoft.

Újraindítás

Az adóhatóság ekkor pont auditálta a Microsoftot, és már végzett is volna a Puerto Ricó-i üzlet vizsgálatával. Bár a jelentés nem nyilvános, a ProPublica szerint Maruca és Hoory nem voltak hasra esve a munkától, amit az IRS végzett, túl sok ponton egyszerűen vakon elfogadta a hatóság a Microsoft adatait. Az üzlet léptékét figyelembe véve valószínűleg így is dollármilliárdokat kellett volna befizetnie a cégnek adóban, azonban 

az új csapat élén álló páros nem a kompromisszumos megoldást szerette volna, hanem odasózni az adóval ügyeskedő cégeknek.

2012-ben Hoory a kezébe vette a Microsoft átvilágítását, megüzenték a cégnek, hogy a korábbi jelentésüket tekintsék tárgytalannak, több idő kell. Elkezdett újabb és újabb dokumentumokat bekérni a Microsofttól, interjúkat szervezni a cég tagjaival, és kigondolni, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy sikeres legyen a vizsgálat. Három év alatt Hoory és csapata több tízezer oldalnyi dokumentumot halmozott fel az ügyben, és a Microsoft több tucat alkalmazottjával készített interjút (tehát lényegében kihallgatta őket).

Ahogy gyűltek a dokumentumok kezdett körvonalazódni a Puerto Ricó-i történet és az a hihetetlenül bonyolult konstrukció, amelyet létrehoztak a Microsoftnál ahhoz, hogy törvényesnek tűnjön a biznisz. 

De Hoory hitt benne, hogy a Microsoft minden igyekezete ellenére hagyott hátra elég bizonyítékot ahhoz, hogy az IRS sikeresen feltárja a cég ügyeskedéseit.

CD-gyárból adóparadicsom 

A Microsoftnak volt egy 85 fős gyára Puerto Ricóban, a sziget az Egyesült Államok társult állama, de önálló közigazgatással és adórendszerrel bír. A gyárban Windows és Office CD-ket írtak, ugyanis a sziget adókedvezményt biztosított a vállalatnak a munkahelyekért cserébe. Azonban 2003-ra a kedvezményes periódus lejárt, így hát adta volna magát, hogy a gyárat felszámolják, és áttegyék a gyártást máshova. Ekkor jött az ötlet Glenn Cogswell, a Microsoft nemzetközi adózási szakértőjétől, hogy

mi lenne, ha megtartanák a Puerto Ricó-i üzemet, és felhasználnák arra, hogy ide szivattyúzzák át az amerikai profitot.

Első körben a cég kukázta Cogswell ötletét, de aztán egy évvel később mégis zöld utat kapott a terv. A világ egyik vezető tanácsadó cége, a KPMG biztosította a Microsoftot arról, hogy simán elintézik nekik is, amit a többi nagy ügyfelüknek: 

segítenek kimenekíteni az Egyesült Államokban keletkezett nyereségüket a szigetre.

Megkezdődött a dolog megszervezése. A Microsoft érezhette, hogy a tilosba tévedt, ugyanis a KPMG-s megbeszélés előtt figyelmeztettek minden érintettet, hogy a megbeszélés csak szóban fog történni, handoutok és emailek nélkül.

Ezt most a whiteboardon csináljuk

– írta Bill Sample, a Microsoft egyik adószakértője a megbeszélésről.

A lényeg, hogy papíron stimmeljen

A cégnek volt már offshore-tapasztalata, az ázsiai bevételeik Szingapúron, az európai és afrikai profit pedig Írországban landolt. Azonban az észak-amerikai pénzük Puerto Ricóba irányítása merészségében és léptékében köröket vert az eddigiekre. A terv előállt: a Puerto Ricó-i gyár fogja gyártani a CD-ket a teljes amerikai piacra.

Mivel így ők lesznek az egyedüli gyártó, kizárólagos jogokat vásárolnak a Microsoft technológiájára. Ezzel feljogosítják a Puerto Ricó-i leánycéget az anyavállalat profitjának egy részére. Hoory becslései szerint tíz év alatt a leánycég 31 milliárd dollárnyi nyereséget fizetett be az anyavállalatba a CD-gyártás után, cserébe 70 milliárd dollárt kaptak a Microsofttól jogdíjak címén.

Tehát nettó 39 milliárd dollárt sikerült átjátszani a szigetre.

Az akkor érvényes adókulcsok szerint a Microsoftnak 35 százalék adót kellett volna befizetni ez után a 39 milliárd után, Puerto Ricóban azonban ez a szám a nullához konvergált. A helyi kormány belement, hogy garantálják, hogy 0 és 2 százalék között tartják az adót 15 éven át, 

cserébe mindössze annyit kértek, hogy a Microsoft vegyen fel 46 új alkalmazottat teljes állásba.

A KPMG szakemberei nem voltak kezdők, tudták, hogy nagyon ügyesen kell lepapírozni a dolgot, ha rendben akarnak lenni az adóhivatalnál. Hamarosan sikerült is tető alá hozni mindent, a következő évre áttelepült a CD-gyártás (amely ekkoriban egyébként már kezdett háttérbe szorulni, ahogy elterjedt a szélessávú internet) a szigetre. A Microsoft egy belső memóban meg is veregette a saját vállát, hogy milyen jól sikerült az adóelkerülés.

Az egész [Puerto Ricó-i üzlet] az adó kijátszására ment ki, és mivel sikerült a gyárat július 1-ig beindítanunk, már terv szerint tudunk élni az adózási előnyökkel

– olvasható egy belső jelentésben. A KPMG feladata volt, hogy az egész papíron stimmeljen, és úgy nézzen ki, mint két vállalat között létrejött legitim üzlet, piaci áron. (Nyilván teljesen abszurd ez esetben bármilyen piaci árról beszélni, hiszen a világ vezető informatikai vállalatáról van szó, olyan ez, mintha hirtelen az Apple eladná az egyik ázsiai összeszerelő üzemének az almás logó és az iPhone márkanév tulajdonát.) 

A vizsgálatot vezető Hoory szerint alapból az is abszurd volt, hogy a Puerto Ricó-i leányvállalat értékét 30 milliárd dollárra becsülték 2005 június 31-én, miközben előző nap a cég lényegében egyetlen centet sem ért.

Hoory kiássa a csatabárdot

2014. január 14-én egy teremben, amely tele volt vezető beosztású Microsoft alkalmazottakkal és a Baker McKenzie ügyvédi iroda embereivel, akiket az audithoz bérelt fel a vállalat, Hoory lépésről lépésre elmondta, hogy szerinte miért bűzlik az egész Puerto Ricó-i ügy. Nem fogta vissza magát, levezette, hogy a jogdíjak eladási ára, és az utána kifizetett éves összegek nevetségesek voltak. 

A leányvállalat számára az üzlet éves megtérülési rátája 200 százalékos volt.

Tehát a Microsoft áron alul adta el a jogokat a leánycégnek, utána viszont áron felül fizetett a saját szellemi tulajdonának használatáért, így tudta a legtöbb pénzt átcsatornázni a szigetre. Hoory prezentációja után elkezdtek villogni a vörös lámpák a Microsoftnál, hogy gáz van.

Időt kértek, hogy „végiggondolják a hallottakat”. Talán furcsa lehet, hogy az adóhivatal közli egy céggel az előzetes eredményeit, de ez az IRS-nél rutineljárás. A cél az, hogy felmérjék van-e esély rá, hogy közös nevezőre jussanak a céggel, hajlandó-e a vállalat egyezkedni.

Egy hónappal később a Microsoft visszaírt, hogy nem akarnak egyezkedni, kérik a teljes, végső jelentést.

Bezárul egy kiskapu

Jó oka volt a cégnek rá, hogy amellett döntöttek, vigye végig az IRS a vizsgálatot. Ugyanis ha a vizsgálatnak vége, az ügy átkerül az adóhatóság fellebbviteli osztályára. A fellebbviteli osztály az a hely, ahol a vizsgálati szakasz után méltányosságért folyamodhatnak a cégek. A fellebbviteli osztály elsődleges célja, hogy az adódisputák ne kerüljenek bíróság elé, hanem inkább valamilyen egyezségre jussanak az érintett céggel. Ezért felbecsülik, hogy mennyi esélyük lenne nyerni a bíróságon, 

ha például 30 százalék esélyt adnak az ügynek, akkor felajánlják a cégnek, hogy fizesse be a tartozása 30 százalékát, és mindenki boldog.

Kivéve azokat az ügynököket, akik éveket töltenek egy cég piszkos ügyeinek feltárásával, hogy aztán a vállalat megússza valami töredék összeggel a fellebbviteli osztályon. Maruca és Hoory azonban tudták, hogyan lehet elkerülni, hogy ez megtörténjen: ledobták a IRS atombombáját, éltek a hatalmukkal, hogy jogi útra tereljék az ügyet. Önmagában ez talán nem hangzik durvának, azonban a valóságban csak a legritkább esetben élt ezzel az IRS. 

Ez azt jelentette, hogy a dolog automatikusan bíróság elé kerül, nincs lehetőség az alkudozásra.

Better call Quinn Emanuel 

Ráadásul az Egyesült Államok adóügyi bírósága egy nyilvános fórum, tehát ez azt jelentette, hogy nem lehetett többé csendben megúszni az ügyet. De Maruca és Hoory nem érték be ennyivel, elhatározták, hogy felfogadnak egy sztárügyvédet, aki képes felvenni a versenyt egy nagyvállalat jogi osztályával és végtelen pénzből fizetett tanácsadóival. Végül fel is béreltek egy jó nevű ügyvédi irodát, a Quinn Emanuelt egy 2,2 millió dolláros szerződés keretében. Az iroda két vezető ügyvédje John Quinn és John Gordon, akiknek az óradíja egyenként 1000 dollár körül mozgott, és jogi csapatuk, álltak Marucáék rendelkezésére.

Persze a Microsoft nem repesett az örömről, „aggodalmukat fejezték ki” a Quinn Emanuel felbérlése miatt, húzták az időt, de végül nem tudtak kizáró okot mondani, és beleegyeztek, hogy az IRS a Quinn Emanuellel dolgozzon. Azonban a dolog felgöngyölítése nem telt baráti hangulatban, az egyik oldalon ott volt az IRS és a Quinn Emanuel emberei, a másik oldalt a Microsoft a Baker McKenzie-vel az oldalán. A Microsoft ügyvédei rögtön ugrottak, ha a Quinn Emanuelesek kérdéseket szegeztek egy tanúnak, hiszen

az ő értelmezésükben az ügyvédi iroda csak tanácsadó szerepet látott el, és nem rendelkeztek azzal a hatalommal, mint az IRS.

Közben mindent megtettek, hogy megnehezítsék az adóhatóság dolgát, szándékosan millió számra öntötték a különféle dokumentumokat, hogy abból kelljen kibogarászni az IRS-nek a fontosabbakat. Jó okkal tették ezt, ugyanis az átvilágításoknak fix határidejük van, tehát csak húzniuk kellett az időt. 

Ha a jogi útra kényszerítés az atombomba volt, akkor Hoory következő lépését a halálcsillag bevetéséhez lehet hasonlítani.

Totális háború 

Az IRS-nek hatalmában áll a szövetségi bíróság jóváhagyásával egy olyan speciális idézést intézni a cégekhez, amely kitolja az átvilágítás határidejét, egészen addig, amíg az idézésben kért dokumentumok és tanúk nem állnak a hatóság rendelkezésére. Ezzel a hatalmával csak elvétve élt az adóhivatal, ugyanis a fő irányelvük az volt, hogy jóban legyenek a cégekkel, és közös megegyezéssel intézzék el a dolgokat, 

a különleges idézés viszont nyílt hadüzenetet jelentett.

A Microsoft teljes erővel visszavágott. Bíróság elé rángatták az IRS-t azzal, hogy a Quinn Emanuel részvétele szabálytalan volt az átvilágításában. A cég próbálta a Quinn Emanuelt mindenre elszánt gonosz hiénaként beállítani, aki felrúgva az írott és íratlan szabályokat a Microsoft torkának esett. A vállalat végig szipogó áldozatként mutatta be magát a tárgyalásokon, akik ellen boszorkányüldözés folyik, amiért nem fogadták el kritika nélkül a gonosz adóhatóság alaptalan vádjait.

A Microsoft a szenátusban is megmozgatta a kapcsolatait. Szerencséjükre ők voltak az fő kampánydonorai annak a szenátornak, Orrin Hatchnek, aki az IRS-t felügyelő bizottságot vezette.

Gyorsan bepanaszolták Hatchnél az IRS-t: külsős cégekre szórják az adófizetők pénzét, hogy így zaklassák az olyan tisztességes adófizetőket mint ők maguk. Hatch azonnal felszólította az IRS-t, hogy szüntessék be a közös munkát a Quinn Emanuellel.

Viszont a bíróság az IRS javára döntött, és helyt adtak a speciális idézéseknek. Az indoklásban kitértek rá, hogy valóban aggasztó a tény, hogy külső céget alkalmazott az IRS, de a Microsoftnak nincs bizonyítéka rá, hogy a külső ügyvédi iroda a hatáskörét túllépve részt vett volna az adóügyi eljárásban.

Érdek törvényt bont

A Microsoft ezt a csatát elvesztette, de elhatározták, hogy gondoskodnak róla, ne legyen a dologból rendszer. Gyorsan életre hívtak egy lobbiszervezetet más vállalatokkal és az amerikai iparkamarával közösen, a CEETA-t, azaz Koalíció a Hatékony és Hatásos Adóadminisztrációért. Oh, the irony, mondaná erre az amerikai.

A CEETA felbérelte a PwC-t, egy másik nagymenő tanácsadócéget, akiknek jó kapcsolataik voltak az államigazgatásban, hogy érjék el, zabla kerüljön a frissen elszabadult IRS-re.

Három dolgot szerettek volna elérni:

  • az IRS többé ne tudja kikényszeríteni a tárgyalást, tehát minden esetben megegyezhessenek nyomott áron a fellebbviteli osztállyal,
  • az IRS ne kérhessen be többé soron kívül anyagokat és tanúkat kitolva ezzel az eljárás határidejét,
  • és ne alkalmazhassanak profi külső jogi tanácsadókat.

A CEETA azzal érvelt, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy megmaradjon a baráti viszony az adófizetők és az állam között. A CEETA vágyaiból egy éven belül törvény lett. Az „Adófizető az első” névre keresztelt szabályozás jelentősen megnehezítette az IRS dolgát, ha idézésekkel akart élni, kötelezte őket, hogy folyamatosan jelentsenek a kongresszusnak, és többé nem alkalmazhattak külső ügyvédeket, ha eskü alatt hallgattak ki tanúkat.

A törvénytervezet mellett LOBBIZOTT a Coca-Cola és a Facebook is.

Búcsú a fegyverektől

Ezzel véget ért a merész akciók kora, és az IRS rátért arra az útra, amelyet a CEETA kijelölt, hogy pereskedés és keménykedés nélkül megegyezzenek a vállalatokkal. Az évek folyamán a szenátus többször durván visszavágta az IRS költségvetését, így sem ereje, sem kedve nem maradt a hatóságnak több meccset lejátszani a cégekkel.

Közben a Microsoft továbbra is vígan talicskázta ki a pénzt, nagyjából összesen 142 milliárd dollárt egészen 2017-ig, amikor a Trump-adminisztráció adócsökkentést jelentett be, valamint lehetővé tette, hogy a vállalatok 8 és 15,5 százalék közötti adókulccsal hazahozzák az offshore pénzeket.

Az IRS és a Microsoft közötti háború azonban azóta is folyik, ugyanis a cég nem volt hajlandó egyes dokumentumokat átadni, amelyek a KPMG szerepét tisztáznák, ugyanis szerintük azokat tanácsadói titoktartás védi. 

valamint Továbbra is kitartanak amellett, hogy nincs semmi baj a Puerto Ricó-i leányvállalatukkal.

A kormányzat álláspontja szerint az offshore-ozás fő célja az adóelkerülés, és nem vonatkozik rá a tanácsadói titoktartás, akkor sem ha papíron törvényes módszerekkel történt. A Microsoft és lobbipartnerei azzal érvelnek, hogy ha a KPMG szerepéről az a döntés születne, hogy törvénytelenségben segítette a céget, akkor az tönkretenné a bizalmat a nagy cégek és a tanácsadócégek között.

Az IRS és a Microsoft ügyét tárgyaló bíró 2017-ben úgy döntött, hogy személyesen fogja megvizsgálni a kérdéses KPMG-papírokat, és utána dönt arról, hogy szükséges-e, hogy azokba az adóhatóság is betekinthessen.

Végül három év után, 2020 január 22-én a bíróság úgy döntött: a cégnek ki kell adnia a kérdéses papírokat az IRS-nek.

Közel egy évtized után, várhatóan az idei év második felében, lezárulhat a Microsoft átvilágítása, és valószínűleg egy olyan kaliberű adóügyre kerül pont, amilyen többé nem lesz az Egyesült Államokban.

(Borítókép: Smith Collection/Gado / Getty Images Hungary)