Egy ideig nem ad áruhitelt az Extreme Digital
Az Orbán Viktor által szerdán bejelentett hiteltörlesztési moratórium miatt ideiglenesen nem nyújt több áruhitelt az Extreme Digital – közölte a cég az Index.hu kérdésére. Mint arról korábban írtunk, a miniszterelnök március 18-án bejelentette, hogy a kormány az év végéig felfüggeszti minden magánszemély és vállalkozás szerdáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét.
Ennek nyomán az Extreme Digitalnál ideiglenesen fel kellett függeszteni minden olyan áruhiteles ajánlatot, ami nem 0 százalék THM-es akció (ez utóbbiak továbbra is elérhetők)
– írta az Indexnek a cég szóvivője. „Az Extreme Digital weboldalán és üzleteiben a Cetelem Zrt. szolgáltat hitelkonstrukciókat, amint a vállalat rendelkezésre bocsátja a kormányrendelkezésnek megfelelő új hitelkonstrukcióit, az Extreme Digitalnál is elérhetővé válnak ezek. Egyébként az Extreme Digital egyelőre nem tapasztalja azt, hogy megnőtt volna a hitelre való vásárlások száma. A kínálatból jelenleg is a legkelendőbbek a tisztítószerek és az elektronikus tisztítóberendezések (például gőztisztítók), egy átlagos naphoz képest mintegy 10 százalékkal több a vásárló, és a www.edigital.hu látogatói közül nagyobb arányban adnak fel rendelést, mint a koronavírus előtti átlagos csütörtökö” – áll a közleményben.
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást,
hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk!
Kattints ide!