Taksony
-2 °C
3 °C

Ezer embert rúg ki a Wizz Air

2020.04.14. 11:35 Módosítva: 2020.04.14. 12:57

Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra.

A légitársaság honlapján megjelent közlemény szerint a felső vezetők fizetését átlagosan 22 százalékkal, a pilótákét, légiutas-kísérőket és az irodai dolgozókét pedig átlagosan 14 százalékkal csökkenti a magyar kötődésű légitársaság. Emellett a cég a bérlési idő lejártával nem hosszabbítja meg 32 idősebb Airbus A320-asának szerződését, így azok visszakerülnek a lízingbe adóhoz.

A Váradi József vezette cégnek a közlés szerint 1,5 milliárd euró szabad készpénzállománya van, anyagi helyzete stabil. Márciusban az utasforgalom 34 százalékkal csökkent, jelenleg a társaság a korábbi kapacitásai mindössze 3 százalékán üzemel. Az abu-dzabi leányvállalat megalapítása nem áll le, az ütemtervnek megfelelően halad – olvasható a közleményben.

A március 31-ével zárult negyedik pénzügyi negyedévben a cég várhatóan 70-80 millió eurós veszteséget könyvel el, így a teljes pénzügyi évre várható adózott eredménye 270-280 millió euró lehet. Arról a társaságnak egyelőre nincsen becslése, hogy milyen üzleti eredmények várhatóak a 2021. március 31-ével záródó pénzügyi évben. A Wizz Air a közleményben megerősítette korábbi terveit, amelyek a pandémia utáni időszakra évenkénti átlagos 15 százalékos kapacitásbővítésről szóltak.

A cég vezérigazgatója egyébként márciusban a járvány kapcsán a probléma méretéhez képest túl nagynak érezte a médiaérdeklődést. A vele készült interjúnkban azt mondta, a cég készül a sokk utáni időkre, és a tervekhez képest inkább még több gépet vesz.