Már az építőipart is sújtja a koronavírus-hatás
A lakásépítéseknél 18 százalékkal csökkent a megrendelések száma, előfordulnak csúszások is a koronavírus-járvány miatt, de ezt átcsoportosításokkal próbálják kezelni – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfő reggel a köztévén.
Az elnök elmondta, az építőipar továbbra is 335 ezer embert foglalkoztat, akik közül mintegy 15 ezer a külföldi munkavállaló, ők főként Ukrajnából és Szerbiából jöttek. Koji azt monda, a munkavállalók száma jelentősen nem változott a járvány miatt; jó hírnek nevezte, hogy a Nyugat-Európából hazatért munkavállalók nem igyekeznek vissza, és őket is foglalkoztatni igyekeznek a hazai cégek.
![Az építőipar március végéig nem érezte meg a járványt](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3285/32853/328535/32853572_86958b53db7b1c95dc08da125393b2dc_wm.jpg)
Koji László elmondta azt is, április végétől nem emelkednek az építőipari árak, sőt bizonyos területeken az alvállalkozók nagyobb versenye miatt még csökkennek is. Az építőipar március végéig nem érezte meg a járványt,
április elejétől viszont lényegesen kevesebb megrendelés érkezett, és lelassult a munkafolyamatok előkészítése is.
Az adatok szerint április végén már 18 százalékkal kevesebb megrendelés érkezett, mint az egy évvel ezelőtti, hasonló időszakban, miközben a járványhelyzet miatt bevezetett óvintézkedések 3-5 százalékkal növelték a költségeket.