A következő tíz évben szinte észrevétlenül elvehetik a megtakarításainkat

Ahogy világszerte az élet és a gazdaság újraindítására készülnek az államok a koronavírus-járvány tetőzésével, felmerül a kérdés, hogy milyen hosszabb távú következményei lesznek a járványnak és az ezáltal okozott válság kezelésére bevetett gazdaságpolitikai lépéseknek. A Covid-19 gazdasági hatásainak tompítására a világ kormányai és jegybankjai – amennyire megengedhették maguknak – hatalmas összegeket öntöttek a bajba jutott cégekre és háztartásokra. És bár még messze a válság vége, lassan el kell gondolkodni a következő kérdéseken:

• Mi lesz az emiatt felhalmozódott államadósság sorsa, jön-e újabb megszorítási hullám, ahogy az előző válság után?
• Hogyan változik meg a járvány miatt a jegybankok szerepe?
• Az inflációtól vagy deflációtól kell tartanunk a következő években?
• Helyreáll valaha is a koronavírus előtti növekedés?
• Hogyan érinti mindez az Európai Unió és az eurózóna egységét?
• Vissza tud-e állni a globalizáció a járvány előtti szintre, vagy új fejezet kezdődik a világgazdaság történetében?

Ezekről a kérdésekről beszéltünk a Hol a Pénz? legújabb adásában Móricz Dániel közgazdásszal, a Hold Alapkezelő befektetési vezetőjével.

A következőkben ízelítőként közöljük az interjúnk egy rövid, szerkesztett részletét.

Mi lehet ezeknek a gazdaságpolitikai folyamatoknak a következményük? Nouriel Roubini, a híres közgazdász, aki sötét jóslatokkal szokott bekerülni a sajtóba, azt írta, hogy egy olyan nagy válság elé nézünk a következő években – tehát azután, hogy vége van a koronavírus-járványnak –, mint az 1930-as években, amiben nem fognak tudni nőni a világ gazdaságai, viszont infláció lesz.

Egyetértek vele abban, hogy lehet egy ilyen stagflációs időszak. Szerintem a növekedési lehetőségek jelentős részét kihasználtuk, a tartalékok jelentős részét elhasználtuk a világgazdaságban, tehát összességében nem lesz nagyon nagy a világgazdaság növekedési üteme reálértelemben. És azzal is egyetértek, hogy egy fokozódóan magas inflációval fog együtt járni. Ugyanakkor szerintem az a „great depression”, ami az 1930-as évek után következett, ez volt az elmúlt tíz év. A globális hitelciklus, ami lényegében úgy zajlott, hogy minden egyes válságkezelés során az volt a gazdaságpolitikai reakció, hogy levitték a kamatszintet, ezáltal további hitelfelvételre buzdították a gazdaság szereplőit, ez szerintem 2008–2009-ben megtorpant. Ez azt jelenti, hogy azóta hiába vitték le a kamatokat, szerintem már nem sikerült annyira ösztönözni a hitelfelvételt, mint korábban, tehát tulajdonképpen megindult egy depresszió. Sokkal kellemesebb depresszió volt ez, mint a 30-as években, köszönhetően annak, hogy jobbak voltak a gazdaságpolitikai válaszreakciók, mint akkor. És ennek a folyománya az, ami most zajlik. Optimista esetben, remélhetőleg a második világháborús időszakot tudtuk most a koronavírus elleni háborúval helyettesíteni, és utána jön az a helyzet, ami egy lassú talpraállást jelent egy nagyon nyomott reálkörnyezetben.

És ennek tényleg a legkellemesebb módja ez a negatív reálkamat-környezettel jellemezhető időszak, vannak sokkal kellemetlenebb és rosszabb megoldásai is.

De arra gondolsz, hogy olyan cégeknek, amelyeknek nagy adósságuk van, vagy olyan háztartásoknak?

Szerintem annyira nagyok a vagyoni és jövedelmi különbségek mind a háztartások, mind a vállalatok szintjén, hogy ez most már irritálja a választók többségét. Ezért a túl nagy profitabilitású emberektől meg fogják próbálni elvenni a profit egy részét. Bernie Sanders most nem indul az amerikai elnökválasztáson, de valójában az ő gazdaságpolitikai programja is ezt célozta, és látható a választói igényeket tekintve egy balra tolódás.

A másik módja ennek pedig a lényegében negatív reálkamat-környezet fenntartása, ami azt jelenti, hogy szép fokozatosan annak, akinek van megtakarítása, mindig lecsippentenek egy picit a vagyonából, és átcsoportosítják annak, akinek sok adóssága van.

Arra szerinted lehet számítani a következő években, hogy az államoknak muszáj lesz valamilyen szinten visszafogni a költségvetési hiányukat, és jön egy olyan megszorítási hullám, mint ami a 2008-as válság után jött?

Tulajdonképpen az eurózóna és Európa gazdasága részben azért teljesített ilyen gyatrán az elmúlt tíz évben, mert Európában nagyon komolyan vették, leginkább német nyomásra, hogy legyen szigorú a költségvetés. Én azt gondolom, hogy globálisan kevéssé fogják komolyan venni ezt az igényt, mert egyszerűen kiszabadult a szellem a palackból, és látható az, hogy a jegybankok bizony tudják finanszírozni a nagy költségvetési hiányokat. Akkor minek megszorítani, azzal úgyis csak szavazatokat veszítenek a politikusok.

Az, hogy mi lesz Európában, egy érdekes helyzet: hogyha ez a német szigor fennmarad, akkor Európa hasonlóképpen fog majd teljesíteni és gyengélkedni, mint az elmúlt évtizedben. Ugyanakkor szerintem ezt most már egy egységes Európa nem fogja kibírni, tehát nem brexit lesz, hanem tartok tőle, hogy egyre több ország fogja azt mondani, hogy ők bizony ebből a fajta európai szolidaritásból nem kérnek, ahol ők nem élhetnek az önálló, független monetáris politika eszközével.

(Borítókép: Móricz Dániel. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)