Személyenként 4 négyzetméternyi vízfelületet kell biztosítani a budapesti strandokon
![HUS 7731](https://kep.index.hu/1/0/3312/33122/331225/33122500_2bfb66ed03949f2c3e849e79ca32c404_wm.jpg)
További Gazdaság cikkek
-
Nemzetgazdasági Minisztérium: Magyar Péter a programját felírhatja egy WC-papírra
- Rég látott lépésre készül a forint, jöhet a nagy áttörés
- Felcsillant Fortuna mosolya, csaknem 12,5 millió forintot zsebelhet be egy magyar szerencsejátékos
- Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
- Energiaügyi Minisztérium: Február közepén is ötven százalékig töltve vannak a hazai gáztárolók
Öt budapesti strandfürdőt megnyitnak május 30-án, a hatodikat pedig június 15-én - jelentette be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Szűts Ildikó elmondta: jövő hét szombattól a Palatinus, a Paskál, a Római, a Csillaghegyi és a Pesterzsébeti strand várja a vendégeket, június 15-től pedig a Pünkösdfürdői is. A zárt fürdőket a jelenleg érvényes szabályozás szerint még nem nyithatják meg - tette hozzá.
A strandokon szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnek be - hangsúlyozta a vezérigazgató. Kiemelte ugyanakkor: jelentősen csökkenti a strandok befogadóképességét, hogy a látogatóknak személyenként 16 négyzetmétert, a medencékben pedig 4 négyzetméternyi vízfelületet kell biztosítani.
Megkezdték az egyeztetést a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, hogy ezt a szabályozást vizsgálják felül az életszerűbb megoldások alkalmazása érdekében - jelezte Szűts Ildikó.
![Szűts Ildikó a szabályokra figyelmeztető táblával](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3312/33122/331225/33122548_9621658bed0ed72f5cd9c4381b94518d_wm.jpg)
Jegyet csak online
Jegyet venni csak online lehet a cég megújult honlapján, legalábbis a nyitás utáni első időszakban, az online vásárlás lehetővé teszi a vendégek számának nyomon követését is - mondta.
Új szabály, hogy papucs nélkül senki nem mehet be a strandokra. A sorban állóknak másfél méteres távolságot kell tartaniuk egymástól, ezt a tervek szerint felfestett piktogramok is segítik majd. Betegen nem lehet a strandfürdőket látogatni, de lázmérés a bejáratnál nem lesz.
A budapesti strandokon a nyitás előtt nagytakarítást és fertőtlenítést rendeltek el, a közegészségügyi előírásokat maximálisan betartják - hangsúlyozta Szűts Ildikó.
Reggel 9 és este 7 óra között lesznek nyitva
A nyitás után a korábbinál több takarító dolgozik majd a létesítményekben. A medencék vizét óránként ellenőrzik, a korlátokat félóránként fertőtlenítik, és óránként takarítják a zuhanyzókat, mellékhelyiségeket. Minden bejárathoz és a mosdókban kézfertőtlenítőt tesznek ki. Az öltözőket lehet használni, de a másfél méteres távolságot ott is tartani kell.
![Tisztítják a Palatinus strand medencéit.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3312/33122/331225/33122552_a8e9f03645132fe5a74dd6d8aadebc1c_wm.jpg)
A hat strandon összesen több mint 50 féle jegyet lehet venni, ezek közül két jegy ára drágul 100-100 forinttal, ugyanakkor a családi belépőjegyeket átalakították, ezek jelentős kedvezményeket tartalmaznak - közölte a vezérigazgató.
A strandfürdők reggel 9 és este 7 óra között lesznek nyitva, de a vendégforgalomtól függően a vezérigazgató akár a korábbi nyitást és a későbbi zárást is elképzelhetőnek tartja.
(Borítókép: A sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló Palatinus strand - fotó: Huszti István / Index)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)